Telt házas kerekasztal-beszélgetés a Magyarságkutató Intézetben Erdély román elrablásának évfordulóján.
December 1-je sajnos a mai magyar köztudatban keveseknek mond valamit, pedig 107 évvel ezelőtt, 1918 tragikus emlékű telén ekkor kiáltották ki egyoldalúan az erdélyi románság küldöttei a gyulafehérvári nagygyűlésen az országrész egyesülését a Román Királysággal. A Magyarország számára gyászos évfordulón azonban egy másik eseményre is emlékezünk: a román megszállással szembeni magyar fegyveres ellenállás kezdetére, a Székely Hadosztály születésére.
Ugyanis december 1-jén indult el az a páncélvonat az erdővidéki Ágostonfalváról, amely a később nagyjából 15 ezer főre szaporodó katonai alakulat első csapatait vitte Székelyföldről Kolozsvárra, hogy megteremtsék az ellenállás magvát.
A Magyarságkutató Intézet a jeles nap alkalmából, a hadosztály emlékezete előtt tisztelegve egy kerekasztal-beszélgetés keretében idézte fel a dicsőséges, ám sajnos tragikus kimenetelű székely erőfeszítéseket. A telt házas rendezvényen Toót-Holló Tamás író-újságíró, irodalomtörténész moderálása mellett Babucs Zoltán és Gottfried Barna hadtörténészek avatták be a hallgatóságot a korszak és a fegyveres harcok rejtelmeibe, akikhez videó- és hangbejátszások formájában csatlakozott Fráter Olivér történész is. A helyszínen hagyományőrzők mutatták be a Székely Hadosztály egyenruháját, felszerelési tárgyait és fegyverit.
A Magyarságkutató Intézet számára fontos, hogy a trianoni traumát úgy tudja átfordítani a mai kor emberének,
hogy az identitáserősítővé váljon a számunkra”
– fogalmazott köszöntőjében M. Lezsák Gabriella, az intézmény főigazgatója, aki arról is beszélt, hogy az intézet az országvesztés okait feltáró kutatásokat folytat.
A Székely Hadosztállyal és a rá való emlékezéssel kapcsolatban elmondta:
fontos tudatosítani a jelen nemzedékeiben, hogy Erdély nem ellenállás nélkül került román kézre.
Szerinte a kudarc ellenére sem mondhatjuk, hogy hiábavaló lett volna a harc, hiszen a Székely Hadosztály „a bátorság, a helytállás és az összefogás jelképévé vált”.
Nem a győzelem a harc értelme, hanem a betöltött kötelesség csodás szentsége”
– idézte Szabó Dezső szavait az est mottójaként Toót-Holló Tamás, akinek bevezetőjét követően a résztvevők Fráter Olivér tolmácsolásában hallgathatták meg a Székely Hadosztály parancsnoka, szentkereszthegyi Kratochvil Károly ezredes életútját.
A gyermekkortól, az Brassóban töltött tíz éven át, a katonai szolgálat és az első világháborús hősies helytállás, majd a hazaérkezés mozzanatain át juthatott el a hallgatóság a kitűnő katonával együtt 1918 novemberéig, a Nagyváradra való hazaérkezésig.
Ezt követően Babucs Zoltán vette át a szót, aki Kratochvil mellett felidézte a 39. dandárral együtt 13–15 ezer főt számláló Székely Hadosztály több nevezetes alakját is. Szó esett
vitéz Jány Gusztáv későbbi honvéd tábornokról, a 2. magyar királyi 2. honvéd hadsereg néhai parancsnokáról;
gróf Stomm Marcel vezérkari századosról, későbbi altábornagyról, aki a második világháborúban szintén szolgált a Donnál, hadtestparancsnokként;
Márton Áron, későbbi gyulafehérvári püspökről, aki tartalékos hadnagyként vett részt a hadosztály harcaiban;
vitéz sepsibaczoni Toókos Gyula vezérkari századosról, későbbi tábornokról, aki huszár tisztként teljesített szolgálatot, majd később a Vitézi Rend egyik székkapitánya lett;
vitéz kovásznai Vén Zoltán hadnagyról, későbbi ezredesről, aki kántortanítóból lett IV. Károly aranysarkantyús vitéze, majd a kommunizmusban segédmunkásként hunyt el;
Maderspach Viktorról, a híres szabadcsapat-parancsnokról, vadászíróról, aki tartalékos huszár főhadnagyként harcolt a hadosztály kötelékében;
illetve Páter Bónis Lajos Arkangyalról, aki a Székely Hadosztály tábori lelkészeként működött, majd az 1921-es nyugat-magyarországi felkelésben Prónay Pál oldalán harcolt a Rongyos Gárdával.
Ezt is ajánljuk a témában
A magyar történelem egyik legmegosztóbb és talán egyik legérdekesebb alakjának életútja a mai napig tele van fehér foltokkal. Ízelítő Prónay Pál első világháborús szerepléséből.
Ezt követően Gottfried Barna ismertette, hogyan érkezett haza teljes rendben a 39. gyalogdandárhoz tartozó nagyváradi 4. honvéd gyalogezred élén, 1918. november 17-én Nagyváradra Kratochvil, és hogyan szereltette le az egységet a gróf Károlyi Mihály vezette kormány.
Az előadók ezt követően részletesen kitértek arra, hogyan omlott össze az antant mesterkedései folytán az Osztrák–Magyra Monarchia hátországa úgy, hogy a katonák minden fronton idegen földön álltak, hogyan puccsolta meg a fennálló rendet Budapesten a vörös gróf.
A nagy háborút nem elvesztettük, a nagy háború elveszett”
– idézte a kor népszerű katonamondását Babucs Zoltán, hozzátéve, „Károli és rózsaszínű, pacifista ködbe burkolózott elvbarátai azt hitték, hogyha hazahozzák és leszerelik a katonákat, akkor majd a diplomácia zöld asztala mellett eldönthetik Magyarország sorsát”.
Szerinte a Károlyi-kormány azzal, hogy
a fegyelmezetten, felszerelésük jelentős részével hazaérkező 1,2 millió magyar katona kezéből kicsavarta a fegyvert, történelmi bűnt követett el, amit nem lehet megbocsátani.
Gottfried Barna hangsúlyozta, hogy a forradalmi viszonyok között a kormányzat egyes elemei – például Friedrich István hadügyi államtitkár – konvencionális eszközökkel próbálta életben tartani a katonatanácsok és a szociáldemokrata-bolsevik agitáció által aláásott hadsereget, ám ez nem vezethetett eredményre az akkori helyzetben.
A szakértők azt is kiemelték, hogy a négyéves öldöklés után mindenkinek elege volt a hadakozásból, és a korban ráadásul senki sem hitte, hogy az idegen megszállás nem csupán ideiglenes állapot lesz.
Ehhez járult hozzá az alkalmatlan vezetők által folytatott kudarcos politika, ami atomizálta a társadalmat és a hadsereget, amelynek katonáitól egyébként Károlyi Mihály és rendszere rettegett.
A forradalmi felfordulás nyomán ugyan az ország keleti felében is anarchisztikus állapotok uralkodtak, de Gottfried Barna felidézte, hogy a felállítandó 38. gyaloghadosztály tisztjeinek egy csoportja ilyen körülmények között – Apáthy István, Erdély kormánybiztosa áldásával – határozta el, hogy toborzókörútra indulnak a Székelyföldre (a románok ekkor már akadálytalanul vonultak be Erdélybe, a Maros vonaláig – a szerk.).
Dr. Zágoni István ügyvéd, későbbi újságíró vezetésével pedig december 1-jén indultak vissza Kolozsvárra, ahol Kratochvil Károly engedélyével meg is kezdték a kiképzésüket. Előbb csak zászlóaljként, majd ezredként, végül 1919. január 20-ától hivatalosan is Székely Hadosztály néven folytatták a működésüket.
A román előrenyomulás következtében Kratochvilék kénytelenek voltak kivonulni Kolozsvárról, a Királyhágónál azonban megvetették a lábukat, és egy – Babucs Zoltán szavaival – cérnavékonyságú, a Don-kanyarban húzódónál is sokkal előnytelenebb,
350 kilométeres fronton rendezkedtek be védelemre.
A székelyek a Técsőtől Vaskohig húzódó arcvonalon hiányos felszereléssel, téli ruházat nélkül, mínusz 20 fokos hidegben is képesek voltak több hónapra feltartóztatni a többszörös túlerőben lévő románokat.
Sőt, olykor még sikeres ellentámadásokra is futotta az erejükből a védtelen magyar civil lakossággal egyébként brutálisan bánó –
ellenséggel szemben. Ez Fráter Olivér szerint hatalmas fegyvertény.
Szívszorító belegondolni, milyen eredményt érhetett volna el a Székely Hadosztály, ha a magyar fővárosból támogatást kap ahelyett, hogy előbb a Pogány József vezette Központi Katonatanács, március 21-ét követően pedig a Tanácsköztársaság kommunista vezetése igyekezett volna nekik minden létező módon keresztbe tenni.
Az 1919. február 1-jére már Szatmárnémetiig visszaszorult hadosztály-parancsnokságot ugyan Gottfried Barna szerint Nagy Vince, akkori belügyminiszter próbálta összebékíteni Károlyiékkal, az ezt nyélbe ütni hivatott miniszterelnöki látogatás nem igazán hozott eredményt. A székelyek ezt követően sem kaptak kellő segítséget, és „ellenforradalmi” alakulatként kezelték őket.
Ennek ellenére a történészek megerősítették, hogy a székely furfang nem hagyta cserben a katonákat:
ahonnan csak tudtak, szereztek felszerelést, ha kellett, cigarettáért cserébe, ha kellett, a „gazdátlan” hadianyag elcsaklizásával.
Kratochvil Károly csapatai és a kommunisták között (akik egyébként a Székely Hadosztályt is politikai biztosokkal, komisszárokkal tömték tele – a szerk.) igen hamar megszűnt mindenféle bizalom.
A váltásként érkezett, kitűnően felszerelt, de harci szellemét tekintve csapnivaló nemzetközi vörös ezredet 1919. április 16-án a front egészén meginduló román támadás pillanatok alatt elsöpörte.
Ezzel a székelyek is visszavonulásra kényszerültek, és tulajdonképpen így végleg el is veszett Erdély.
A két hadtörténész érintőlegesen arról is beszélt, hogy bár Kratochvil kezdetben nem politizált – a Monarchia katonaságában ez szigorúan tilos is volt –, idővel a budapesti központi hatalom ellen fordult, és egy ellenforradalmat kezdett tervezni, előbb Károlyiék, majd a vörösök ellen (ebben Friedrich István is támogatta, bátorította – a szerk.).
A terv lényege az lett volna, hogy a hadosztályvezetés megállapodott az ekkor a Délvidéken állomásozó francia csapatokkal, hogy azok elzárják a románok útját, amíg az egység Budapest ellen vonul, és letöri a Kun Béla vezette vörös uralmat.
A kudarc oka az volt, hogy a románok ezt megneszelve azonnal offenzívába kezdtek, de a legénység többsége sem lett volna hajlandó magyarok ellen fegyvert használni.
A román csapatok ezt követően szinte akadálytalanul özönlöttek a Tiszáig. A székelyek próbálták ugyan hátráltatni az ellenséget, de mivel ekkorra már a magyar Vörös Hadsereg egységeivel is nyílt összetűzésekre került sor, nem vehették fel sikerrel a harcot a több mint háromszoros túlerő ellen.
Március 29-én ilyen körülmények között a Székely Hadosztály többsége kénytelen volt letenni a fegyvert a románok előtt, akik annak ellenére Brassóba internálták a magukat megadó katonákat, hogy előzetesen azt ígérték neki, hogy hazatérhetnek a lakóhelyükre.
Babucs Zoltán és Gottfried Barna is megemlítették a Vörös Hadsereg kötelékében tovább harcoló 2. (székely) dandárt, amely a hadosztály azon katonáiból, egységeiből verbuválódott, amelyek nem értesültek időben a fegyverletételről, és előbb átkeltek a Tiszán. Ez a seregtest nem volt kommunista érzelmű, de részt vett a csehek elleni tavaszi hadjáratban, majd a kommün bukása után a Dunántúlon betagozódott a Horthy Miklós vezette Nemzeti Hadseregbe.
Fráter Olivér hangsúlyozta, hogy a székelyek 1918–19-ben nem ideológiai, hanem területvédő harcot folytattak, küzdelmüket és bukásukat pedig ennek tükrében kell megítélni.
Azzal kapcsolatban, hogy mi tette olyan különlegessé és potens katonai alakulattá a Székely Hadosztályt, Toót-Holló Tamás Kovács Benedek református tábori lelkésznek a 1919. február 1-jei, szatmárnémeti fogadalomtételen elhangzott beszédéből idézett:
„Az utolsó hónapok izgalmas zűrzavarában a magyar nemzet semmiről sem feledkezett meg könnyebben, mint önmagáról. Történelmi tradícióink, az ősök drága, szent hagyománya szinte végzetszerűen homályosodott el azokban a nemzetközi érzésekben és gondolatokban, melyeknek már csak mi vagyunk kegyetlenül megcsúfolt prófétái.”
Ezt is ajánljuk a témában
Munkaszolgálatosok kivégzésének eltussolása volt az egyik vádpont a Don-kanyarba vezényelt parancsnok ellen a kommunista népbíróságon, Veszprémy László Bernát történész új könyve tisztázza a honvéd tábornokot a vádak alól.
Elkeseredéssel és honfiúi bánattal még egyetlen nemzetet sem mentettek meg soha.”
„Ezt az igazságot értettük meg akkor, midőn szervezkedni kezdettünk. A tétlenkedő bánat és a méltatlankodó kesergés helyét szívünkben a harcra kész fájdalom, a halálra elszántság és az elégtételt kereső öntudat töltötte be. Tömörültünk azért, hogy földünket és jogainkat életünkkel és vérünkkel mentsük meg, ha kell.”
Babucs Zoltán pedig zárásként hangsúlyozta, hogy a székelyek példamutatása a korban számos magyar nemzeti célú küzdelmet inspirált, amelyekben személyesen is részt vettek a Székely Hadosztály tagjai: kezdve a balassagyarmati csehkiveréstől egészen a nyugat-magyarországi felkelésekig.
Stomm Marcel visszaemlékezését idézve hozzátette:
A Székely Hadosztály felállítása az erdélyi székelyek és magyarok ragaszkodását fejezte ki az anyaország iránt.”
Ezt is ajánljuk a témában
„Nem kívánja, hogy a kommunista Ausztriához csatoltassék.” Miért jött létre száz éve egy önállónak szánt magyar állam a nyugati végeken, és miért nem tetszett ez Horthyéknak? Mit akart Prónay Pál és miről szólt a második nyugat-magyarországi felkelés? Íme, a Lajtabánság története!
***
Fotó: Magyarságkutató Intézet
Egyértelmű, miben reménykedik Brüsszel – mutatott rá az elemző.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Mandiner Klubestjén Hajdú Péternek többek között azt is elárulta, hogy miért van még szabadlábon a tiszás ügynökbotrányba keveredett Panyi Szabolcs, és arról is beszéltek, hogy a mi a választás tétje. Tudósításunk.
Rob Schneider azért támogatja Orbán Viktort, mert távol tartja Magyarországot a háborútól, valamint az Európában zajló multikulturális katasztrófától.
A döntésben szerepet játszik a külföldön kialakított egzisztencia, a biztonsági helyzet bizonytalansága, valamint az ukrán gazdaság várható nehézségei.
Ha a hangsúly a termelőkapacitások sérülékenységére kerül, az azt jelenti, hogy a jövőbeni energiaválságok tartósabbak lehetnek.
Irán harcias parlamenti elnöke, Mohammad-Bagher Ghalibaf tűnt fel, mint potenciális tárgyalófél.
Egy amerikai lobbista az ukrajnai sajtóban dühöng, amiért Trump nem akarja Ukrajnát támogatni.
Tokió fegyverkezik – hadihajók indulhatnak a Hormuzi-szoroshoz.
Ismét kampányosztogatással buktak le Magyar Péter emberei. Siófokon jártunk, ahol Csatári Ernő egy helyi raktárban tárol több tucat előre bekészített élelmiszer pakkot. A feltételezett tulajdonos válaszok helyett röhögött és rendőrt hívott a stábra. Ezt követően Lulla településen felbukkant Csatári, aki fejhangon Magyar Péter-i mantrázásba kezdett.
