Munkaszolgálatosok kivégzésének eltussolása volt az egyik vádpont a Don-kanyarba vezényelt parancsnok ellen a kommunista népbíróságon, Veszprémy László Bernát történész új könyve tisztázza a honvéd tábornokot a vádak alól.
Nyitóképünkön Jány Gusztáv (b) valahol a keleti fronton 1942-ben egy ezredes társaságában; forrás: Fortepan/Konok Tamás
***
Lassan nyolcvanéves adósságot törleszt Veszprémy László Bernát történésznek, lapunk munkatársának, az MCC Corvinák főszerkesztőjének könyve, a Piszkos munka – A munkaszolgálat és a keretlegények történetei a népbíróságon, mely könyvheti újdonságként jelenik meg. Törleszt, mert a szovjet megszállás idején működő népbíróságok koncepciós perei, majd negyven év kommunista propaganda és történelemferdítés igyekezett egységesen mindent bemocskolni, ami a korábbi rendszerhez kötődött, összemosva bűnöst és ártatlant, elkerülhetetlen tragédiákat és szadista gyilkosságokat. Ugyanakkor nem minden népbírósági per volt koncepciós, és bár a periratokat rendkívüli óvatossággal kell forgatni, s sokszor csak korlátozottan lehet hitelt adni nekik, tény, hogy korántsem csak ártatlanok lógtak utóbb a kommunisták bitóin – mint azt sokan sugallni szeretnék, vagy szerették volna.
A történelmi igazság felderítése, a mítoszok, koncepciós perek és a valóság szétválasztása kimerítő munka, nem mellesleg hálátlan is: hogy minderre rárakódott egy olyan rendszer, amely négy évtizedig lehetetlenné tett bármiféle objektív ítélkezést, miközben lassan elhunyt mindenki, aki élő emlékezettel bírt az esetekről, szintén nem könnyítette meg Veszprémy munkáját. De elvégezte, tisztességgel és kíméletlen aprólékossággal.
A munkaszolgálatról – vagyis a háborúban fegyver nélkül, lényegében kényszermunkát végző, elsősorban zsidó, kommunista, roma, olykor egyéb nemzetiségi személyek – viszont talán csak a jugoszláviai Borban kivégzett Radnóti Miklós miatt tud a szélesebb közönség. A munkaszolgálatosok – röviden muszosok – sokszor a honvédeknél is kegyetlenebb körülményeket voltak kénytelenek elviselni, és nagy tömegben, tízezrével használták fel őket a 2. magyar hadsereg kötelékeiben is lövészárokásástól az aknaszedésig számos veszélyes és keserves munkára. Az orosz tél, a csekély élelmiszeradagok és a betegségek mellett pedig gyakran szenvedtek egyes német és magyar katonák kegyetlenkedéseitől, olykor gyilkosságoktól is, noha mindezt Nagy Vilmos honvédelmi miniszter különféle intézkedésekkel igyekezett megrendszabályozni.
A muszosok brutális veszteségeket szenvedtek el akkor is, amikor a szovjetek 1943 januárjában szétverték a Don-kanyarnál a 2. magyar hadsereget, de a visszavonulás során is számtalan kegyetlenség történt velük.
Jány Gusztáv neve viszont azoknak is ismerős, akik csupán felületesen érdeklődnek a történelem iránt: ő volt a Don-kanyarnál 1943 januárjában tragikus vereséget szenvedett magyar királyi 2. honvéd hadsereg parancsnoka. Sokunkban felderengenek a középiskolában hallottak, amelyek a legújabb kutatások fényében gyakran mítoszoknak vagy félmítoszoknak bizonyultak, de legalábbis vitatott állításoknak a hadsereg kapcsán.
Ezt is ajánljuk a témában
Mi vezetett nyolcvan évvel ezelőtt a szovjet áttöréshez és a 2. magyar hadsereg tragédiájához, s hogyan és meddig álltak helyt a honvédek a kilátástalan téli fagyban? Somkuti Bálint hadtörténész írása!
hanem a lehetőségekhez mérten hősiesen kitartott a szovjet túlerővel szemben.
A mítoszok nem kerülték el a parancsnokot sem.
Egyfelől, ami mindenki agyába beleégett vele kapcsolatban, az a kegyetlen hadparancs, amit a hadsereg romjain kiadott:
„Vegye tudomásul mindenki, hogy innen sem betegség, sem sebesülés, sem fagyással el nem engedek senkit (…) A rendet és a vasfegyelmet a legkeményebb kézzel, ha kell, a helyszínen való felkoncolással, de helyre kell állítani (...) aki parancsomnak nem engedelmeskedik, az nem érdemli meg, hogy nyomorult életét tovább tengesse és nem engedem, hogy szégyenünket bárki is tovább nagyobbítsa”.
Másfelől az is igaz ugyanakkor, hogy a parancsot utóbb visszavonta, s Horthy Miklós kormányzó felmentette a parancsnoki tisztségből. 1945 nyarán távollétében, de már a szovjet megszállás alatt háborús bűnösnek nyilvánította a honvédelmi miniszter, ennek ellenére önként hazatért, és feladta magát. Az 1947 őszén zajló tárgyalása során nem kért kegyelmet, noha a népbíróság tanácsvezető bírája is kegyelemre terjesztette elő, és végül 1947. november 26-án kivégezték. Bátorsága sokakban kétséget ébresztett bűnössége kapcsán, így 1993-ban lényegében rehabilitálták, noha rangját nem kapta vissza.
A két szál Veszprémy könyvében ér össze, de míg összeér, rendkívül sok részletet tudhatunk meg a korszak katonaságának páriái, a munkaszolgálatosok szenvedéseiről.
A Jaffa Kiadó gondozásában megjelent 320 oldalas könyv ugyanis igen részletesen mutatja be többek között a muszosok őrzésére beosztott honvédség legénységi állománya – a „keretlegények” – egyes tagjainak rémtetteit.
A könyv különleges abból a szempontból is, hogy nem csak bemutatja a háborús erőszak néhány példáját, hanem a kriminológiai szakirodalomra építve megkísérelt magyarázatokat felállítani az ilyen jelenségekre – nem felmentés ez, csak a lehetséges ösztönök, motivációk, biológiai és pszichológiai okok tömör felvázolása a látszólag motiváció nélküli, különösen kegyetlen gyilkosságok kapcsán. És meglepő következtetésekre is jut:
A szerző a téma más kutatóival ellentétben nem csak feldolgozza, hanem számszerűsíti is a népbírósági perek eredményeit: a vádlott „keretlegények”, századparancsnokok, és helyetteseik kapcsán mintegy 400 pert vizsgáltak meg, a vád a legtöbb esetben emberek törvénytelen megkínzása és kivégzése volt.
Mindemellett a szerző által 30 ezer fősre becsült keretlegény-összlétszám kevesebb, mint 1 százaléka állt csak bíróság elé:
292-t vádoltak meg, ebből 85 százalékukat el is ítélték, 12 százalékukat ki is végezték. Ellenben a századparancsnokok és -helyettesek hétszer ekkora arányban kerültek eljárás alá, közülük sokan börtönbe vagy kényszermunkára kerültek, 11 százalékukat kivégezték.
Veszprémy kötete tárgyalja részleteiben először a 401. büntetőszázad történetét (tízen álltak népbíróság elé, közülük hatot ki is végeztek), továbbá a 101/1-3. század és a 104/5-7. muszos századok tragikus történetét. A 101/1-3. munkásszázadoknál a legtöbben a fagyba haltak bele – a kivallatott keretlegények gyilkosságokat nem, verést és más súlyos atrocitásokat viszont beismertek; a 104/5-7. muszos századokat századparancsnokaik lényegében kiirtottak – írja a könyv. Ezek kapcsán rengeteg „keretlegény” állt népbíróság elé, azonban beismerték tettüket, rávallottak társaikra, és így jól rekonstruálhatóvá tette, hogyan is nézett ki egy ilyen tömeggyilkosság.
S itt ér össze a muszosok sorsa Jányéval: ezeknél történt az úgynevezett Gáspár-gyilkosság, mely később meghatározó szerepet játszott Jány Gusztáv perében is.
A könyvben helyet kapnak a roma kerethonvédek és a muszos „kollaboránsok” ügyei: utóbbiakkal ugyancsak elbánt a népbíróság – mindeközben más, immár a kommunista hatalommal kollaboráló társaik – olykor a Munkaszolgálatosok Országos Antifasiszta Szövetsége kötelékében – hamis tanúzásokat, a tárgyalások megzavarását készítették elő, koncepciós jelleggel.
Mindemellett Jány szempontjából az utolsó fejezet érdekes: hiszen minden népbírósági per mögött felsejlik a gyanú, hogy voltaképp nem is az érintettekről szólt, pusztán politikai leszámolásokat szolgált. Ez időnként be is igazolódik. Mint a kötet is rámutat, egyes „keretlegények” és századparancsnokok ügyeit a kommunista dominanciájú politikai rendőrség és népügyészség kisgazda vagy Pfeiffer-párti politikusok lejáratására.
Jány ilyen szempontból kiemelten érdekes. Az egykori vezérezredes, mint írja a kötet „valódi »nagyhal« volt a népbíróságok – és a formálódó kommunista emlékezetpolitika – számára, így égetően szükséges volt minél több súlyos bűncselekményt rábizonyítani”. Furcsa módon erre a már említett Gáspár József munkaszolgálatos történetét választották, akit Kurucz János tizedes végzett ki 1942. július 25-én Puhovónál, Szalai századparancsnok közvetlen utasítására. Jány bűne a népbíróság szerint az volt, hogy igyekezett megakadályozni, hogy Kuruczot hadbíróság elé állítsák.
A vád egy hadbíró, Babós József feltehetőleg kikényszerített, írásos vallomásán alapult, aki ellen időközben szintén koncepciós eljárás folyt, s aki időközben elmenekült az országból. Eszerint a muszosokkal szemben „Jány parancsára kettős ítélkezést vezettek be”, vagyis
„egyes partizánokat, musz.-okat bírói elítélés nélkül a hadbírák kiadták a tábori csendőrségnek kivégzésre”.
Ezek alapján is ítélték halálra Jányt, noha bizonyíték nem volt erre, Jány pedig tagadta. Kurucz aktái is elvesztek, de egy 1971-es rendőrségi jelentés folytán megmaradt néhány irat, Veszprémy pedig ezek alapján állította fel a valószínű forgatókönyvet, amely Jányt igazolta. Előkerültek a kivégzett Gáspár József édesapjának vallomásai is, ezek is kétessé teszik a Jányval szembeni vádakat. A Jányra nézve terhelő iratok is igen gyanús körülmények között születtek. Ellentétben a periratok állításával, Kuruczot magát erős őrizetben Budapestre vitték és a német megszállásig börtönben volt, tehát nem igaz, hogy Jány mentegette őt. Mindeközben a 400 per egyikében sem került elő a nevezetes „kettős ítélkezés”.
Ahogy az is kiderült: bár Jány a fegyelem fenntartása érdekében fenyegetőzött tizedeléssel (nem csak a muszosok, a honvédek kapcsán is), ilyesmire az ő parancsa miatt nem került sor. Ahol történtek tizedelések, például a 105/11. tábori munkásszázad esetében, bár terhére rótták, nem Jány rendelte el ezeket, hanem a VII. hadtestparancsnokság I. b. (hírszerző és kémelhárító) osztálya, s a jelek szerint nincs arra sem nyom, hogy jóváhagyta volna a tizedeléseket, tömeges kivégzéseket. Cserébe Veszprémy végre megnevezi a valós felelősöket az egyik előkerült tizedelési utasítás alapján:
a valós tettesek sokkal kisebb rendfokozatú tisztek voltak, mint Jány.
Csak hogy érzékeljük, hogyan nézett ki egy ilyen esemény, idézet a könyvből egy századparancsnoktól:
„A tizedelést kiszámolás útján rendelte el a hadbírósági ítélet, mégpedig az első sor jobb szélén álló munkaszolgálatos volt az első egyes számú. A zászlóaljparancsnok felszólította a kivégzések végrehajtására kirendelt századának parancsnokát a kiszámolásra és utána a kiléptetett 15 munkaszolgálatos egyenkénti agyonlövetésére. Ezt a megrendítő aktust az egész századnak végig kellett nézni, majd a kivégzett munkaszolgálatosok után a zászlóalj orvosa adta meg az engedélyt a tetemek elföldelésére. A vesztőhely mellett a munkaszolgálatosok fele ásta ki a szükséges sírt, s miután én parancsot adtam a kivégzett munkaszolgálatosok cipő és ruhaneműinek levételére, ezek nélkül hantolták be őket”.
Végső soron Veszprémy kötete egyértelműen rámutat, hogy Jányt is
koncepciós elemeket tartalmazó perben, részben hamisított bizonyítékokkal ítélték halálra. S végül hasonlóan nem láttuk igazoltnak Jányval kapcsolatban, hogy utasítást adott volna a munkaszolgálatosok tizedelésére”.
Mint a szerző korábbi könyveiben is, most is rengeteg levéltári forrást használt fel, és logikus felépítésének és olvasmányos stílusának köszönhetően minden, történelem iránt érdeklődő számára jól fogyasztható könyv született.
A kötetet június 3-án 17:30-kor mutatják be a Libri Könyvpalotában (Budapest, Rákóczi út 12.). A moderátor Kohán Mátyás, lapunk munkatársa lesz. Az esemény Facebook-linkje itt található.
Lassan készülődhet a Göncz Árpád Városközpont és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár is.
A szabadságot akartuk, ki is vívtuk, és a megtartásához vártuk a segítséget. Mi az 1956-os forradalom tanulsága? A nagyhatalmakkal szembeni józan bizalmatlanság.
A Stasi egykori ügynökét aljas indokból elkövetett emberölésben találták bűnösnek.
„Eltelt a nyarunk azzal, hogy hallgattunk egy nárcisztikust hazudozót. Most bejöttünk ide, hallgatunk egy másikat” – mondta Kocsis Máté.
A Terminátor 2. olyan mai szemmel, mint egy nyolcvanas évekbeli, kiváló évjáratú ötputtonyos aszú. Névai Gábor írása.
A Forbes egyszerű példával illusztrálta a helyzetet.
Kiss László bűnismétlés és a bizonyítás esetleges megnehezítésének veszélye miatt maradhat letartóztatásban.
