Mítoszok a Don-kanyarról

„Tény, hogy a 2. magyar hadsereg védelme egy hét leforgása alatt összeomlott, és a hadsereg a visszavonulás során elvesztette nehézfegyverei közel 100 százalékát, a kézi fegyvereknek pedig mintegy 70 százalékát. A szovjet hadműveleti tervek azonban nem ezt irányozták elő, hanem a teljes létszám bekerítését és megsemmisítését – ami nem történt meg. A szovjet hadműveleti tervek kudarca csak a magyar csapatok helytállásával magyarázható. Erről ma sem tud eleget a köztudat, holott ha figyelembe vesszük azokat a körülményeket, amelyek között a honvédeknek fel kellett venniük a harcot, akkor még inkább kiugrik a magyar katonai teljesítmény rendkívülisége. A hadsereg ugyanis alig rendelkezett hatékony páncélelhárítással, harckocsikat a katonák csak közelharcban tudtak megsemmisíteni. A hadműveletek alatt rendkívüli volt a hideg (általában -15 és -25 Celsius-fok közötti hőmérsékletet mértek). Ehhez képest az urivi hídfő körüli ellenállást a szovjet csapatok csak öt nap alatt számolták fel, rendkívül veszteséges harcokban.

E sorok írója azt gondolja, hogy vesztes és győztes oldalon egyaránt vannak hősök. Nyilván nehéz a hősiesség értékelése egy olyan háborúban, amelyet eleve bűnös célokért indítanak. Az viszont biztos, hogy azok, akik a Don-kanyarból hazajutottak, csak azért juthattak haza, mert bajtársaik vagy épp ők maguk (de leginkább mások) akkor is kitartottak, amikor az már teljesen reménytelennek tűnt. A korabeli dokumentumok mellett az 1990 után megjelent visszaemlékezések is ugyanazt igazolják vissza: az első vonalban küzdők csak akkor hagyták el állásaikat, amikor lőszerük elfogyott. Az első vonalból megmenekültek száma minimális, a túlélők háromnegyede a mögöttes területeken állomásozó csapatok sorából került ki.

Feltehetjük a kérdést, mi motiválta a magyar katonák helytállását? Nyilván vannak, akik szerint a kötelességteljesítés ethoszának, mások szerint az antibolsevizmusnak köszönhető, hogy a katonák többsége kitartott. Valójában a második szempontnak minimális szerep juthatott. Minden más nehezen határozható meg, mivel egyszerű gyakorlatias szempontok is arra motiválták a katonákat, hogy teljesítsék feljebbvalóik parancsait.”