Így még soha nem hallotta a Szabadság vándorait! Radics Giginek és Curtisnek köszönhetjük az élményt

2025. október 23. 19:38

Demjén Ferenc népszerű slágere szólt Orbán Viktor beszéde előtt a Kossuth téren.

2025. október 23. 19:38
null

Demjén Ferenc örökzöld slágerét hallgathatták meg a megemlékezők Orbán Viktor ünnepi beszéde előtt a Kossuth téren. A Szabadság vándorai című dalt Radics Gigi énekelte el a színpadon, Curtis pedig egy hatásos rap-betéttel tette hozzá a magáét.

A teljes előadást itt nézheti vissza:

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az eddigi legnagyobb Békemenetet hozta össze az idei ünnepen a nemzeti oldal. Az Elvis Presley térről indult és a Kossuth térre érkezett be, ahol Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédet mondott.

Ezt is ajánljuk a témában

Ha szabadság van, akkor minden lehet

Orbán Viktor kormányfő a beszéde elején közölte, ez már az űrből is látszik! Isten hozta a szabadság vándorait – tette hozzá. Hitet és reményt hoztatok magatokkal éppúgy, mint 1956 októberében. Magyarország nem felejt, és nem feledi el hőseit, Isten hozta a Békemenetet Magyarország legnagyobb politikai erejét – mondta Orbán Viktor.

Orbán Viktor elmondta, a magyarok nem kérnek sokat az élettől, beérik a szabadsággal. Ha szabadság van, akkor minden lehet – tette hozzá.

Hidegen hagy minket a dícséret, a plecsni, nem akarunk sem hódítani, sem birodalmakat építeni. Nem akarjuk megmondani másoknak, hogyan éljenek, és nem ugrunk el a ránk mért fealdat elől. Felőlünk bárki csinálhat kutyából szalonnát, mi csak egy dolgot kérünk: hagyjanak minket békén a hagymázas álmokkal, és hagyjanak minket szabadon élni – tette hozzá. Mi csak a magyarok szabadságát ismerjük, és ragaszkodunk ehhez – tette hozzá.

Nem térdelünk le, és mindig van pár cselünk. Innen kimentek a szovjetek, az IMF és a migránspárti brüsszeliták, sőt nekik kellett örülniük, hogy nagyobb baj nélkül megúszták –

tette hozzá. 

Nyitókép: Földházi Árpád

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jetilovag
2025. október 23. 21:02
igen.....ez a mi igazi patrióta színvonalunk!...ilyennek kell lenni....komoly, magyar, nemzeti...full extra!.....szép volt!
Válasz erre
3
0
nagytamas
2025. október 23. 20:25
Hibátlan produkció! Gratulálok!
Válasz erre
10
0
Glück28
2025. október 23. 20:15
Ez valóban gyönyörű volt.
Válasz erre
11
0
dumdum53
2025. október 23. 20:06
Hát, ez valami fantasztikus volt. Nem igazán szeretem Radics Gigi zenei stílusát, de elképesztően jó hangja van és lebilicselően énekelte ezt a dalt. Igazán megható pillanat volt. Curtis zenei stílusát mégkevésbé szeretem, de az a rapbetét nagyot ütött, nagyon kellett bele. Egyszerűen hibátlan, felemelő pillanat volt. Le a kalappal mindkettőjük és a feldolgozást készítő zenészek előtt!
Válasz erre
16
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!