A szerzetesek betegekkel, árvákkal, gyermekekkel, idősekkel, szociálisan leszakadókkal foglalkoztak – éppen ezért tartottak tőlük a kommunisták.
„A szerzetesi intézmények és hivatás ellen a történelem során többször indult támadás. A XVI. században jelentkező protestáns felekezetek éppúgy elvetették azokat, mint ahogy a XVIII. század végén II. József, a kalapos király többségüket rendelettel oszlatta föl. S így tettek nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1950-ben a magyarországi kommunisták is” – emlékezett meg a Magyar Nemzet a magyarországi szerzetesrendek hetvenöt évvel ezelőtti feloszlatásáról.
A szerző, Miklós Péter szerint a kommunistáknak az volt a bajuk szerzetesekkel, „hogy Marx, Engels és Lenin nyomdokain ateisták és materialisták voltak, vagyis tagadták Isten létét és az emberek tudatának transzcendens szellemi gyökereit. Másrészt pragmatikus és operatív okaik is voltak. A történelmi egyházak elleni támadás jegyében 1945 után nem sokkal szétosztották vagy állami kezelésbe vették a katolikus egyházi – így a szerzetesi – birtokokat és ingatlanokat (amelyek jövedelmét a hitélet mellett oktatási, szociális, egészségügyi intézmények fönntartására fordította a legnagyobb hazai felekezet).”
Így
1950. augusztus 30-án a Népköztársaság Elnöki Tanácsa rendeletet adott ki, amelyben föloszlatta a magyarországi szerzetesrendeket, megvonva tőlük a működési engedélyt.
A rendelet eredményeként 23 férfi szerzetesrendet oszlattak fel, amelyek mintegy 180 rendházban tevékenykedtek, csaknem 2600 szerzetessel. Ezzel egy időben nagyjából negyven női rendet is megszüntettek, amelyek csaknem ötszáz rendházat tartottak fönn, és körülbelül tízezer apácát és nővért tudhattak tagjaik sorában.
Egy héttel később a magyar állam és a szerzetesi közösségek megállapodtak abban, hogy négy rend (bencések, piaristák, ferencesek és a Miasszonyunkról Nevezett Szegény Iskolanővérek) két-két iskolája működhet tovább.
A kommunisták kifejezett célja volt Miklós Péter szerint, hogy a templomok falai közé szorítsa a vallási életet, vagyis elérni azt, hogy a társadalmi diskurzustól és a közéleti folyamatoktól a felekezetek távol maradjanak.
„Mivel
a szerzetesek betegekkel, árvákkal, gyermekekkel, idősekkel, szociálisan leszakadókkal foglalkozva számos emberrel, rengeteg családdal és közösséggel voltak kapcsolatban,
veszélyesnek számítottak, hiszen kapcsolatrendszerük révén a kereszténység kétezer éves tanítását és Jézus Krisztus evangéliumát hirdették, ami pedig a kommunista diktatúra ateista és materialista szellemi alapjaival ellentétes és üldözendő volt” – fogalmazott.
A szerző a kommunisták tettét úgy értékelte: „A szerzetesrendek 1950-es föloszlatásával nemcsak a közösségeket szüntették meg a kommunista diktatúra emberei, de távolságtartása kényszerítették az egyénektől és a családoktól is a szerzetesi spiritualitást.
Ezzel a keresztény szerzetesség évezredes művelődéstörténeti értékeit, a segítő és szolgáló szeretetben megnyilvánuló hagyományait is megszakították.”
Nyitókép: Szerzetes elsőáldozókkal a budai Országúti (Margit körút) ferences plébánia udvarában egy 1946-os felvételen (Forrás: Fortepan /Lissák Tivadar)
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
Törölték Lengyelországban az európai elfogatási parancsot Marcin Romanowski, volt igazságügyminiszter-helyettes ellen, aki erős szavakkal reagált a döntésre.
A migrációs diktátum volt az utolsó csepp a pohárban.
Kiderült: az egyszerű német emberek szemében Magyarország másképpen néz ki, mint az akadémikusok és újságírók szemszögéből.
Történelmi párhuzamot hozott fel arra, hogy szerinte mikor kezdődik egy diktatúra.
Megfogta az Isten lábát a kutatóűrhajós: személyesen a Csillag születik zsűritagja látta el tanácsokkal!
Az Európai Unió vezetése már meg is találta a gyógyírt: még több jogkört vonnának el a tagállamoktól.
A paksi bővítés lehet az apropó.
