A realizmus útja a békéhez: túl az ukrajnai háborún

„Logikus és fájdalmasan nyilvánvaló, hogy háborút kezdeni mindig könnyebb és gyorsabb, mint befejezni azt. Az Ukrajnában, Gázában, Iránban és a Közel-Keleten zajló belső és nemzetközi háborúk ezt egyaránt igazolják. A háború önmagában nem hoz új előnyöket, csupán szenvedést, pusztítást és instabilitást. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a világban növekvő nyugtalanság és feszültség ellenére sem szabad feladnunk azért tett erőfeszítéseinket, hogy egy békésebb és emberibb évszázadban élhessünk. A Kelet-Európában zajló konfliktusok kapcsán jelenleg három forgatókönyv képzelhető el: egy rossz, egy sokkal rosszabb és egy reményt keltő.

Az első forgatókönyv szerint – ami jelenleg a legvalószínűbb -, hogy folytatódik a háború. Ukrajna már négy éve vérzik, embereket, területet és infrastruktúrát veszít. Ésszerű politikai megoldás és konstruktív diplomáciai erőfeszítések hiányában csak a pusztító katonai út marad. Habár az oroszországi infrastruktúrát és létesítményeket számos támadás éri, azt tisztán kell látni, hogy Oroszország képes egy hosszú, kimerítő háború folytatására. Még a kollektív Nyugat támogatásával sem rendelkezik Ukrajna elegendő erővel ahhoz, hogy kiszorítsa az orosz csapatokat, sőt még ahhoz sem, hogy megállítsa őket.

A második forgatókönyv sokkal borúlátóbb, hiszen nem zárható ki egy katasztrófa sem a háború további eszkalációjával. Senkit sem kell arra emlékeztetni, hogy két világháború is Európából indult ki, a 20. század tragédiái pedig megismétlődhetnek, ha az eszkaláció folytatódik, vagy ha a fanatizmus teret nyer. Azt látjuk, hogy a NATO nem tudott bölcs és hatékony háborúmegelőzési politikát kialakítani, az Európai Unió pedig fokozatosan a Schuman-féle békeprojekt eredményéből a béke puszta élvezőjévé vált. A NATO és az EU által ma ösztönzött példátlan fegyverkezés ugyan elrettentheti a jövőbeli agressziót és erősítheti a védelmi ipart, de nem hoz békét, és nem teremt jólétet.

Sajnálatos módon Franciaország és Németország nem volt eléggé elkötelezett a minszki megállapodások végrehajtásának biztosítása mellett, ennek hiányában pedig Ukrajna nem maradhatott egységes, demokratikus és többnemzetiségű állam. A 2022 februárja utáni helyzetben egy valódi békemegállapodás – amelyet Oroszország és Ukrajna is elfogad, és amelyet az Egyesült Államok és Európa támogat – csak akkor jöhet létre, ha fordulat következik be a két meghatározó fél, az Egyesült Államok és az Oroszországi Föderáció kapcsolatában, hiszen a jelenlegi közvetett háborúban valójában ők is érintett felek. Ez a harmadik forgatókönyv az egyetlen, ami reményt keltő a jövőre nézve. Ez a fordulat azonban csak akkor válhat lehetővé, ha Donald Trump elnöknek az ukrajnai háború leállítására irányuló eltökéltsége – amelyet a Vlagyimir Putyin elnökkel tartott alaszkai csúcstalálkozón is megerősített – továbbra is fennmarad.

Európa építése a béke építését jelenti

A hadviselő felek számára elfogadható békemegállapodás, azaz a feltételek és megoldások átfogó csomagja még nem született meg, ezért minden konstruktív erőfeszítést értékelni kell, amely az orosz–ukrán megállapodás felé vezet.

Az európai nagyhatalmak (Franciaország, Németország, Egyesült Királyság) az elmúlt évtizedben nem tudták biztosítani a békét Ukrajnában. A jelenlegi uniós vezetés sajnálatos módon sem gondolkodásmódjában, sem gyakorlatában nem követi Robert Schuman és Konrad Adenauer – a második világháború utáni megbékélt és egyesült Nyugat-Európa alapító atyáinak – példáját.

A történelem során megtanultuk, hogy a békéhez vezető út szűk és nehéz. Jean Monnet szellemében Európa építése egyet jelent a béke építésével. Egy ilyen vízió azonban új és erős alapokat igényel, de a stratégiai paradigmaváltás nehéz kérdéseket vet fel: Lehetséges-e 180 fokos fordulat a nagyhatalmak politikai, biztonsági és gazdasági kapcsolataiban? Lehetséges-e a kelet-európai háborút anyagi értelemben lehetetlenné tenni, és a békét tartóssá és stabillá alakítani? Megvalósítható-e mindez rövid időn belül?

Meggyőződésem, hogy a jelenlegi geopolitikai helyzet lehetővé teszi, hogy mindhárom kérdésre igen legyen a válasz. A javasolt megoldás talán meglepő vagy provokatív, de realista. A realizmus a második világháború utáni euroatlanti történelem tapasztalataira és a jelenlegi nemzetközi egyeztetésekre épül.

Békeforgatókönyv Schuman és Marshall szellemében

Úgy vélem, Kelet-Európában a béke a Schuman- és Marshall-terv elveinek korszerűsített kombinációjával érhető el. E történelmi programok eredményei ma is inspirálóak és érvényesek.

Az eredeti Schuman-terv célja az volt, hogy megakadályozza az újabb háborút és pusztítást Európában. George Marshall pedig azt javasolta, hogy finanszírozzák az egykori agresszor, Németország újjáépítését.

Ma hasonló lépésre van szükség és véleményem szerint a Schuman- és Marshall-terv 2.0 megvalósítható. A vezetők jönnek és mennek, de a nemzetek megmaradnak, ezért a két szuperhatalom közötti konfrontáció hosszú távú stratégiai együttműködéssé alakítása mindkét fél érdeke.

A béke kezdeményezésének alapja egy amerikai–orosz megállapodás lehetne. A gazdasági együttműködésnek ki kell terjednie a háborúhoz szükséges kulcsfontosságú erőforrásokra: az energiára, az infrastruktúrára, a nyersanyagokra és a ritkaföldfémekre. Ugyanígy közös piacot kellene létrehozni az információs technológiák, a mesterséges intelligencia és a szellemi tulajdon területén. Ez fokozatosan létrehozhatna egy új Nyugat–Kelet közösséget, amely Alaszkától Vlagyivosztokig, Európán és Közép-Ázsián át terjedne. Egy ilyen közösségben a háború elképzelhetetlenné válna, hasonlóan ahhoz, ahogy Nyugat-Európában 1950 után történt.

Méltóságteljes békemegállapodás

Egy ilyen »nagy megállapodás« nemcsak egy új Nyugat–Kelet közösséget hozna létre az északi féltekén, hanem alapot teremtene egy méltóságteljes békeszerződéshez is, amely elfogadható az Egyesült Államok, Oroszország, Ukrajna és Európa számára.

A feltételeknek többek között tartalmazniuk kellene a menekültek és kitelepítettek visszatérését; az állampolgárok méltóságának és alapvető jogainak tiszteletben tartását, beleértve az etnikai kisebbségeket; a vitatott területek ideiglenes, nemzetközi támogatással működő (ENSZ, EBESZ) átmeneti igazgatását; a lakosság demokratikus önrendelkezésének tiszteletben tartását; az átmeneti igazságszolgáltatás alkalmazását és a jogállamiság helyreállítását valamint minden szankció megszüntetését.

A Marshall-terv 2.0 meghatározná azokat a feltételeket és eszközöket, amelyek gazdasági stabilitást, növekedést és jólétet biztosítanak. Különösen fontos lenne a lerombolt területek és infrastruktúra célzott újjáépítése.

A tartós béke Európában nehéz, de nemes és értékes cél. Az innováció pedig nemcsak új ötletekből születik, hanem abból is, hogy a régi ötleteket új fényben látjuk. Meggyőződésem, hogy kreatív, konstruktív és felelősségteljes erőfeszítésekkel a közeljövőben felülkerekedhetünk a konfliktus, az erőszak és a háború erőin.”

Nyitókép: Nicolas TUCAT / AFP