Házkutatást tartottak a magyarellenes, leköszönt uniós biztosnál – pénzmosással gyanúsítják!

Didier Reynders a gyanú szerint miniszterként és uniós biztosként is tetemes összegekre tehetett szert a belga nemzeti lottótársaságon keresztül.

Egykor a jogállamiság bajnokaként oktatta Magyarországot, most maga is a vádlottak padján találhatja magát. A belga ügyészség pénzmosás miatt emelt vádat Didier Reynders volt uniós biztos ellen, aki korábban a korrupció elleni harcot hirdette, miközben saját pénzügyei is vizsgálat alatt álltak.

Didier Reynders, az Európai Bizottság korábbi igazságügyi biztosa, akit éveken át a jogállamiság őreként mutatott be Brüsszel, ma már egészen más szerepben áll a figyelem középpontjában. A Le Soir beszámolója szerint a belga ügyészség pénzmosás miatt vádat emelt ellene, miután a hatóságok nem találták kielégítőnek magyarázatát a nála talált készpénz eredetére. A volt liberális miniszter, aki korábban Ursula von der Leyen bizottságában szolgált, egyre mélyebbre süllyed a botrányban, amely immár az európai intézmények hitelességét is érinti.

A Le Soir információi szerint Reynderst október 16-án hallgatta ki az ügyben a vizsgálóbíró, Olivier Leroux, majd ezután emeltek vádat pénzmosás és egyéb lehetséges bűncselekmények miatt. A politikus feleségét, Bernadette Prignont, aki a liège-i fellebbviteli bíróság egykori bírája, szintén kihallgatták, ám ellene egyelőre nem indult eljárás. A brüsszeli ügyészség nem kívánta kommentálni az információkat.
A 7sur7 szeptemberi beszámolója szerint az ügyészség vizsgálja a Reyndershez köthető korábbi pénzügyi tranzakciókat is, köztük azokat, amelyek orosz üzleti körökhöz kapcsolódhatnak. A Humo és az Apache oknyomozó portálok szerint a belga politikus baráti kapcsolatban állt Oleg Deripaszka orosz oligarchával, aki Vlagyimir Putyin egyik közeli szövetségese, és akit az Európai Unió az ukrajnai háború miatt szankcionált.
Deripaszka egyik brüsszeli alapítványa – amely művészeti tevékenységet álcázva működött – már 2014-ben a belga pénzmosás elleni hatóság látókörébe került.
Az alapítvány vezetésében ott volt Reynders egyik korábbi tanácsadója, Constantin Chariot is. A szervezetet azóta azzal gyanúsítják, hogy orosz forrásokból származó összegeket mostak rajta keresztül, sőt, egyes pénzmozgások a brüsszeli szélsőjobboldali csoportokhoz és oroszbarát propagandatevékenységhez köthetők.
Az ügyet akkoriban, amikor Reynders külügyminiszter volt, a hatóságok váratlanul lezárták – épp akkor, amikor az orosz fél jogi lépésekkel fenyegette meg a belga pénzügyi felügyeletet.
A Mandiner korábbi tudósítása szerint Reynderst már korábban is gyanúsították pénzmosással. A Follow The Money oknyomozása feltárta, hogy a politikus mintegy tíz éven át kétes eredetű pénzből lottószelvényeket vásárolt, majd a nyereményt saját számlájára utalta. A hatóságok szerint ezzel próbálta legalizálni az ismeretlen forrásból származó összegeket. A rendőrség még 2024 decemberében házkutatást tartott több ingatlanában, és kihallgatta az uniós biztost.
Ezt is ajánljuk a témában

Didier Reynders a gyanú szerint miniszterként és uniós biztosként is tetemes összegekre tehetett szert a belga nemzeti lottótársaságon keresztül.

A Le Soir arról is beszámolt, hogy a Reynders-ügy szálai az ING Belgiumhoz vezetnek. A bank vezetőit – köztük a jelenlegi és korábbi vezérigazgatót – gyanúsítottként hallgatták ki, miután kiderült: több mint 700 ezer eurót helyeztek el Reynders számláján anélkül, hogy az összeg eredetét jelentették volna a pénzügyi felügyeletnek. A Mandiner szerint a bank csak évekkel később, 2023-ban jelentette az ügyet, amikor már késő volt megakadályozni a tranzakciók egy részét.
Didier Reynders a brüsszeli politikai világban sokáig megkérdőjelezhetetlen tekintélynek számított. Az Európai Bizottságban ő felelt a jogállamisági elvek betartásáért, és évekig a Magyarország elleni eljárások egyik legaktívabb támogatója volt. Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője korábban úgy fogalmazott:
„Minden lehetséges szögből, minden létező dorgáló hangnemben oktatott demokráciából, jogelvekből és értékekből. Oroszlánrésze volt abban, hogy a nyomásgyakorlás eszközeként visszatartsák a nekünk járó uniós forrásokat.”
A mostani botrány azonban súlyosan rombolja az Európai Bizottság hitelességét is. Az ügy árnyékot vethet az uniós intézményekre, különösen arra tekintettel, hogy Reynders épp a korrupció elleni harcért és az átláthatóságért felelt.
Ezt is ajánljuk a témában

Didier Reynders korábban számtalan alkalommal támadta Magyarországot, többek között az állítólagos korrupció miatt.

A Mandiner 2021-ben készített interjút Reyndersszel, amikor már felmerültek vele szemben a pénzmosási gyanúk. Amikor munkatársaink a hitelességéről és a korrupciós vádakról kérdezték, a biztos idegesen reagált, majd közölte, hogy „nem az ő feladata önmagát minősíteni”. Ekkor munkatársai megszakították az interjút, mondván: „elfogyott az idő”, Reynders pedig felállt és távozott. Akkor azt állította:
Soha semmilyen ügyben nem emeltek vádat ellenem.
Ez a kijelentés ma már egészen más fénytörésben áll.
A Le Soir szerint sem Reynders, sem ügyvédei, sem az Európai Bizottság nem kívánták kommentálni a vádemelést. Reynders pályája meredeken ívelt felfelé:
Most azonban minden, amit Brüsszelben felépített, darabokra hullni látszik.
A botrány ironikus fordulata, hogy épp az a politikus került a vádlottak padjára, aki éveken át a korrupcióellenes harc arcaként lépett fel.
Nyitókép: URS FLUEELER / POOL / AFP