Vámok, energiaválságok, és háborúk – az ember csak kapkodja a fejét, mert mindennap újabb és újabb váratlan esemény történik. Michael Every szerint mindenki készüljön fel: nem tér vissza a „normalitás”.
Michael Every geopolitikai kockázatelemző, a Rabobank Singapore globális stratégája, aki a főbb fejleményeket és a legfontosabb tematikus trendeket elemzi, különös tekintettel a geopolitika, a gazdaság és a piacok metszéspontjára. Gyakran publikál és idézik a pénzügyi médiában, rendszeresen tart előadásokat konferenciákon, és meghívták, hogy a 2022-es G-20-on tartson előadást a jelenlegi globális válságról. Kilenc országban élt és dolgozott, korábban a Silk Road Associates, a Royal Bank of Canada és a Dun & Bradstreet alkalmazásában állt. Budapestre az MCC meghívására érkezett, ahol az előadása előtt készítettünk vele interjút.
***
Tegyük fel, hogy egy ember balesetet szenvedett egy évvel ezelőtt és egy éven át kómában volt… Most felébredt, hogyan tudná neki elmondani, hogy miként változott meg a világ és milyen globális folyamatok zajlanak?
Ha korábban engem olvasott vagy hallgatott akkor azt mondanám neki: na ugye megmondtam? Ha hagyományosan gondolkodott és nem számított a változásokra, akkor azt mondanám: „örülök, hogy visszatértél közénk, és kérlek kapcsold be a biztonsági övedet, mielőtt elmondom hogyan is áll a világ!” De komolyra fogva a szót:
mindennap mikor megnézem a híreket, gyakran érzek sokkot, de soha nem vagyok meglepve.
Szerintem ma ez a két csoport létezik csak: akik megdöbbennek, de nincsenek meglepve és azok, akik meg is döbbennek és meg is vannak lepve.
Akkor talán beszéljünk erről a globális átalakulásról. Milyen trendeket lát az éppen recsegő-ropogó világrendben vagy inkább világrendetlenségben?
Szerintem egyre többen ismerik fel, hogy a globális rendszert működtető intézmények közül milyen kevés működik úgy, ahogy működnie kell, és milyen kevés norma az, ami még normális. Már a hagyományos pénzügyi sajtó, - amellyel gyakran érintkezem – elkezdett olyan kérdéseket feltenni, amelyeket már rég fel kellett volna tennie. Miért csináljuk úgy a dolgokat, ahogy csináljuk? Van-e alternatív módja? Megnézhetünk bizonyos adatokat, de mindegyik ugyanazt mondja, vagyis: ami eddig normálisnak tűnt, az már nem működik. Valami változik, és egyre több ember veszi észre, hogy a dolgok nincsenek rendben.
Vannak, akik azt gondolják, hogy talán rövid időn belül minden visszatér a régi kerékvágásba, anélkül, hogy túl sok erőfeszítést kellene tennünk, és vannak, akik rájönnek, hogy nem, ez a folyamat csak gyorsul és egyszer elérjük a fordulópontot.
Egy fontos változás, amiről ön gyakran beszél az a globalizmus helyett a merkantilizmus térnyerése. Hogyan néz ki ez az átalakulás?
Úgy gondolom nem a merkantilizmushoz térünk vissza, hanem az neo-merkantilizmushoz. A neo-merkantilisták alapvetően úgy vélik, hogy pozitív kereskedelmi mérleget kell fenntartani másokkal, hogy több terméket lehessen előállítani. Tehát pozitív kereskedelmi mérleged van, mert a te országod gyártja az autókat, repülőgépeket, elektronikai cikkeket stb., ami lehetővé teszi a termelés ellenőrzését számodra. Ez már évtizedek óta zajlik, de elsősorban Ázsiában. Nyilvánvaló, hogy Kína gazdasága ezen az alapon működik. Az ázsiai országok hullámokban követik ezt a példát.
A nyugati országok általában nem tették ezt, kivéve Németországot és a vele szoros kapcsolatban álló gazdaságokat, amelyek úgy tettek, mintha nem lennének neo-merkantilisták, mert a szabad kereskedelemről beszéltek, de mindent megtettek annak érdekében, hogy mindig exportáljanak és importáljanak, ezért Merkel-kantalistáknak nevezem őket.
Most egyre több ország veszi észre, hogy Kína tevékenységének mértéke arra kényszeríti őket, hogy visszavágjanak, mert különben senki sem fog gyártani Kínán kívül.
Ha a jelenlegi trendeket vesszük alapul és előre vetítjük őket, akkor minden Kínában lesz gyártva, ami azt jelenti, hogy az összes gazdasági hatalom gyakorlatilag Kínánál lesz. Most tehát Amerika visszavág, Európa felébred és visszavág, Ausztrália és a periféria is visszavág, Kanada visszavág. Mexikó is visszavág.
Európaiként engem elsősorban Európa helyzete aggaszt. Ön hogyan látja, miként áll Európa szénája?
Európa nincs jó helyzetben. A neo-Merkelkantalizmus romboló volt, mert nem fejlesztette ki azokat az izmokat, amelyeket az igazi neo-merkantilizmushoz kellenek. Az európaiak hazudtak maguknak, hogy „szeretjük a szabadkereskedelmet, szeretjük a szabad piacot.” Míg ideiglenesen sikerült egy nagyon kényelmes háromszöget kialakítani az amerikai biztonsággal, a kínai piacokkal és az olcsó orosz energiával, amelyről mára nyilvánvalóan összeomlott.
Európának vagy Amerikával kell együttműködnie Kína ellen, ami egy irányba fogja megváltoztatni, vagy Kína és Amerika ellen is fel kell lépnie, de lehetetlen, hogy mindkettővel szembeszálljon, mert azok kritikus szempontból nagyobbak nála. A leglogikusabb kimenetel az, amit már több éve hangoztatok. Ez eredetileg nagyon népszerűtlen volt Európában: de
Európa végül Amerikával fog együttműködni, DE nem egyenlő partnerként. Tehát Amerika fogja meghatározni a politikát, Európa pedig legjobb esetben a kalifa vezírje lesz.
Mit tehet ilyen helyzetben egy olyan kis ország, mint Magyarország? Mi igyekszünk mindenkivel „jóba lenni” különösen gazdasági szempontból. Van mozgástere a kis országoknak?
Magyarország helyzetét nem ismerem annyira, hogy részletes választ tudjak adni. De hasonló táborban van szerintem, mint olyan nála nagyobb országok, mint Kanada. Jelenleg sokan próbálnak mindkét oldallal jóban lenni. Ezt teszi Kanada, Ausztrália, az Egyesült Királyság, egész Európa.
De a velük szemben álló gazdasági és katonai erő puszta súlya arra utal, hogy végül mindegyik félnek állást kell foglalnia. Az egyetlenek, akik ennek ellenállhatnak, azok a nagyhatalmak, például India. Ha például Európa azt mondja, hogy Amerika mellé állunk, akkor Magyarország mit fog tenni? Nem áll Amerika mellé? Úgy gondolom, hogy bárki, aki ismeri az európai történelmet, nagyon-nagyon ismerősnek találja majd a mostani eseményeket. Ez nem új probléma, hanem egy régi.
Hogyan látja ebben az ukrán háború szerepét? Hozzájárult a változásokhoz?
Nagyon is. Önmagában nem ez volt a jelenlegi globális válságunk oka, de jelentősen hozzájárult ahhoz, és továbbra is kiváló útmutatóként szolgál. Jelenleg két komoly háború folyik, bár az egyik hamarosan ideiglenesen lecsillapodhat. De, amikor egyszerre háború folyik Kelet-Európában és a Közel-Keleten, és vannak más, mindenki által ismert feszültségek Ázsia különböző részein. És Afrikában is sok konfliktus van. Nem kell túl sok pontot összekötni ahhoz, hogy lássuk, hogy itt globális mintáról van szó.
Tehát Ukrajna önmagában rendkívül fontos, de ez csak egy a jelenleg égő tűzvészek sorában. De szerintem az a legfontosabb szál, ami ezt a történetet összeköti, az, hogy ezek a tűzfészkek a feltörekvő, egymással versengő geopolitikai blokkok közötti lehetséges határon égnek.
Mert ha csak egy háborúról lenne szó, azt mondhatnánk, hogy ez csak egy rendellenesség, egy hiba, egy tévedés, amit meg tudunk oldani. Amikor viszont egy egész sorozatról van szó, az olyan, mint egy geológiai törésvonal.
Ön szerint, hogyan fog kinézni a most még csak alakulóban levő világrend?
Nagyon eltérő vélemények vannak. Ha vezérigazgatókkal beszélnénk, közülük még mindig sokan úgy gondolják, hogy a globalizáció elkerülhetetlen, mert az ellátási láncok a maximális hatékonyság érdekében annyira szétszóródtak, hogy nem tudnak elképzelni egy olyan világot, amelyben visszafordítjuk az évtizedek óta tartó integrációt. És szerintem ez hiteles érv egyes iparágakban és egyes földrajzi területeken, én sem hiszem, hogy visszatérünk abba a korszakba, amikor nem volt nemzetközi kereskedelem, és minden ország a saját autóit gyártotta.
De azt gondolni, hogy olyan integráltak leszünk, mint most, szerintem rendkívül naiv. Már most is látjuk, hogy a technológia terén leomlanak a falak, különösen a kínai és a nyugati technológia között. És szerintem más iparágakban is meg fog történni. Ez egy nagyon destruktív folyamat lesz.
Mi a helyzet Trump szerepével? Okozója vagy tünete a folyamatoknak?
Azt hiszem mindkettő. Megközelíthetjük filozofikusan, mint Tolsztoj: vajon a történelem erői irányítanak vagy az emberek? Nekem nem tisztem sem kritizálni, sem dicsérni a politikusokat, csak annyit mondhatok: Trumpnak történelmi szerepe van a narratíva megváltoztatásában és ennek a világrend átalakulásnak – bármilyen nevet is adjunk neki – a felgyorsításában. De Kína már Trump előtt elkezdte ezt.
Mit gondol a Kína-Amerika párharcról? Sokan már régóta jósolják, hogy Kína évszázada következik… Önnek mi a véleménye erről?
Nos, ez egy rendkívül vitatott kérdés. Fel tudnék sorolni népszerű értelmiségieket, akik hangosan hirdetik, hogy a jövő Kínáé, és Amerika nyugati szerepe lejárt. És nézze, erre rengeteg bizonyíték van. Ha pusztán a fizikai árugyártást nézzük. Ha megnézzük a világ acéltermelésének százalékos arányát, az USA jelenleg három vagy négy százalékkal kevesebbet termel. Kína 52-t. Ki a globális hatalom? Ha megnézzük az autókat, az elektromos járműveket, ki gyártja őket? Nem az USA. Ha megnézzük a ritkaföldfémeket, amelyek elengedhetetlenek, ki ellenőrzi a termelést és a finomítást? Kína, nem az USA. De másrészt Amerika a múltban konkrétan bebizonyította, hogy nagyon gyorsan tud alkalmazkodni. Nagyon, nagyon gyorsan tud militarizálni és újraiparosítani.
És az eszközkészlet, amelyet Trump most kezd kibontani, ha helyesen használják, átalakító hatással lehet. Kína pedig hatalmas problémákkal küzd, amelyekről az emberek nem beszélnek. Például az emberek azt mondják, hogy Amerikának nagy adóssága van. Soha nem nézték meg Kína adósságát, mert Amerikának nagy a költségvetési hiánya. Kínaé pedig majdnem kétszer akkora. De a gazdaságuk vagy a politikai rendszerük felépítése miatt az emberek nem tudnak erről, nem látják. Amerika demográfiája szörnyű. Kínaé sokkal rosszabb. A kínai vállalatok valójában sokszor veszteségesek, még akkor is, ha termékeikkel elárasztják a világot. Az amerikai rendszerben az amerikai vállalatok nem tehetik ezt meg. Ez erősebbé vagy gyengébbé teszi Amerikát? Ironikus módon azt mondanám, hogy bizonyos értelemben gyengébbé, mert Kína uralhatja az egész ellátási láncot, és minden riválisát kiütheti a piacról anélkül, hogy aggódnia kellene a veszteségek miatt. Ez bizonyos értelemben erősséget ad neki. De ugyanakkor, hosszú távon milyen kárt okoz ez? Ez tehát egy filozófiai kérdés, és nem hiszem, hogy egyszerű válasz lenne rá az, hogy a piacoknak mindig igazuk van, és Amerikának mindig igaza van.
De szerintem nem helyes azt sem mondani, hogy Kína évszázadokban gondolkodik, Amerika pedig negyedévekben, inkább a kettő között van egy középút, amely sok árnyalt elemzést igényel.
Mindezt hallgatva felmerül bennem: rendben, de mit kezdhet ezzel az átlagember? Milyen tanáccsal tud szolgálni azoknak, akik csak élik a mindennapi életüket, mit tegyenek ilyen változások közepette?
Ez egy olyan környezet, amelyben szerintem a pénzügyi piacok legokosabb elméi, akik közül néhányat szerencsém van a barátomnak nevezni, nem rendelkeznek teljesen egyértelmű elképzeléssel arról, hogy mit érdemes megvenni és mit nem. Mert visszatérve a beszélgetésünk kezdetéhez, a szokásos szabályok itt nem működnek. Van még egyáltalán szerepe a piacoknak? Mit próbálunk elérni hosszú távon? És ha elértük, akkor mit kezdünk vele? Hol van egyáltalán a profit, és egyáltalán kell-e profitot termelni, és hol kell azt termelni? Nagyon 19. századi stílusú kérdések. Ilyen környezetben nagyon nehéz befektetni. Még akkor is, ha valaki abszolút zseniális befektető. Egyéni befektetőként, például lakossági befektetőként ez elég ijesztő.
Szerintem a legfontosabb, hogy ne vegyünk fel túl agresszív pozíciót semmiben, legyen az túlzott megtakarítás vagy túlzott hitelfelvétel. Körül kell nézni, és elgondolkodni: van-e B-tervünk? Van-e C-tervünk?
Nem akarok melodramatikus lenni és azt mondani, hogy mindannyian egy drasztikusan más világba fogunk élni. Niall Ferguson is rámutatott egy podcastban a minap, hogy ha valaki német volt az 1920-as években, és átélte az első világháború borzalmait, akkor valószínűleg azt gondolta, hogy ez már mögöttünk van, és jó idők várnak ránk. Vagy ha az első világháború előtt éltél, nézd meg, milyen fantasztikus pályán vagyunk most, csak jó idők várnak ránk. Hány évtizednyi zűrzavar, megosztottság és őrület volt, mire a dolgok mindenki számára - és nem csak néhányak számára - újra rendes kerékvágásba kerültek. Ez egy nagyon szélsőséges példa, és nem azt mondom, hogy ez fog történni. De számomra ez sokkal értelmesebb megközelítés arra, hogy hogyan kell felépíteni az életünket, mint hogy csak úgy döntünk, hogy mindent a pirosra teszünk, vagy mindent a feketére teszünk fel.
Nyitókép: Zavargások Hollandiában/ Mouneb Taim / ANADOLU / Anadolu via AFP
Itt követheti Michael Every elemzéseit X-en.
Ezt is ajánljuk a témában
Öreg gyerekek és fiatal öregek társadalmában élünk, ahol az senki nem találja a helyét. Keith Haywarddal beszélgettünk arról miként infantilizálta a társadalmat a nyugati kultúra.
***
Az integráció legsikeresebb időszakai éppen azok voltak, amikor a tagállamok vitathatatlan szuverenitással az egységes piac elmélyítésére koncentráltak, nem pedig ideológiai elvárások kikényszerítésére.
Magyarország stratégiai szerepet tölt be Európa és Ázsia között.
Fontos kérdésben sikerült megállapodnia az amerikai és a kínai elnöknek.
„Brüsszel után, Amerika előtt. Meló van bőven!”– posztolta a szerdai kormányülésről a miniszterelnök.
A Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön közli a harmadik negyedéves GDP-adatokat. A Mandiner által megkérdezett elemzők vegyes képet festenek Magyarország gazdaságáról, de abban egyetértenek, hogy már látszik a fény az alagút végén.
Kína tovább diktálja a tempót, de a világpiac alakulása már jóval összetettebb, mint egy évtizeddel ezelőtt – a feltörekvő gazdaságok is egyre hangosabban kopogtatnak az ajtón.
Rákay Philip feltette a legégetőbb kérdéseket.
„Ezért élünk, erre születtünk!”
