„Egy tengerrel nem rendelkező országból jutottam el idáig, ez külföldön is nagy sztori” – Weöres Szabolcs a Mandinernek

Tavaly ilyenkor egy álom beteljesüléseként élte meg Weöres Szabolcs a vitorlásversenyek non plus ultrájának számító Vendée Globe-indulást – nem is csoda, hiszen egykori mentora, Fa Nándor után ő lett a legendás földkerülő viadal történetének csupán második magyar szereplője. A szólóvitorlázás Mount Everestjének is becézett kőkemény erőpróbán az ember kizárólag saját magára számíthat a nyílt óceánon, éppen ezért a laikusok és a szakmabeliek legtöbbje egyaránt úgy tartja, a rangos eseményen való részvétel már önmagában bravúrnak, egyfajta elismerésnek minősül. 

Az 52 éves magyar sportember Vendée Globe-kvalifikációja akkor azért is volt nagy szó, mert egyrészt a szólóvitorlázás műfajában viszonylag zöldfülűnek számított, másrészt hajója, a New Europe a nemzetközi elit mércéjéhez képest relatíve elavult technológiára épült, és ebből kellett kihoznia a maximumot a rutinos „high-tech-rókákkal” teletömött mezőnyben. Weöres debütálása végül felemásra sikeredett, a kitűzött célba érést nem sikerült teljesítenie: „Egy borulás, vitorlaszakadás pecsételte meg a sorsomat már a verseny korai szakaszában; emiatt az árbocterhelés miatt szakadt el aztán az egyik fő merevítőkötél is, ami miatt egy hónapnyi küzdelem után fel kellett adnom végül” – emlékezett vissza most, immár egy évvel később, jóval tapasztaltabban. 

Átszelte az Atlanti-óceánt

Weöres Szabolcsnak a verseny idő előtti befejezése nem szegte kedvét, épp ellenkezőleg: 

– fogadkozott a triatlonista vitorlázó, utalva arra, hogy a nagy presztízsű földkerülő verseny az olimpiához hasonlóan négyévente kerül megrendezésre. – Ha azt vesszük, hogy az idei évem Dél-Afrikában kezdődött, a Jóreménység-fokánál, ahonnan haza kellett hajóznom a Vendée Globe-ról egy szimpla kis nyolcezer mérföldes úttal – gyakorlatilag hosszában átszelve az Atlanti-óceánt –, és épségben hazaérkeztem, akkor már eleve nem indult rosszul az évem. Elvégre azt szokták mondani, ha a kapitány és a hajó egyben megérkezik oda, ahonnan elindult, az már önmagában nagy dolog.”

Ezután nagyon gyorsan követték egymást az események. Weöres ezúttal nem szólóban, hanem 

• egy Harvardon végzett svájci biomechanikus hölggyel, Bérénice Charrez-val (a tudományos kitekintésnek később még lesz jelentősége!), 
• valamint Gellér Lászlóval, a Magyar Vitorlás szövetség elnökével, 
• Felix Oberlevel 
• és Julia Virat-val

kiegészülve csapatban előbb körbevitorlázta a Brit-szigeteket a Cours des Caps keretein belül. Ez kimondottan nehéz pályának bizonyult, elvégre egy offshore, azaz nyílt tengeri távról beszélünk, ami karakterisztikájában sokszor inkább a partközeli versenyekhez hasonlít, annak minden szépségével és nehézségével; a komplikált navigációval és az északon kimondottan zord körülményekkel nehezítve. „Ezt a viadalt sikerült a top tízben sikerült abszolválnom, egy remek 9. hellyel, ami azért is lényeges, mert a ’28-as Vendée Globe-kvalifikáció során már nem csak a megtett mérföldek, hanem a helyezések is számítanak, így egy top tízes hely rengeteget nyom a latban – főleg, hogy az indulási limit változatlanul negyven fő” – magyarázta 

A hagyományosan a franciaországi Le Havre kikötőjéből rajtoló, idén a kemény Angol-csatornán, a téli Biscay-öblön, a trükkös Kanári-szigeteken és az afrikai partok környéki szakaszon is átvezető, végül a francia fennhatóság alá tartozó Martinique szigetére megérkező transzatlanti távot a magyar-svájci páros 20 nap, 4 óra, 23 perc és 6 másodperc alatt teljesítette.

Több, mint verseny: vízen mennek, de közben úgy kutatnak, mint az űrhajósok

Pedig ami Weöresék hajóját illeti, a New Europe-pal kapcsolatban megerősíti, hogy egy majd’ húszéves technológiát használ alapként, tehát – mint mondja – „az eredménycélok ilyen értelemben majdhogynem irrelevánsak, szinte kizárólag a versenyek teljesítése jöhet szóba reális célkitűzésként.”

„Már négy évet lehúztam ebben a műfajban és ebben a környezetben, kőkemény melóval, ez pedig napról napra jobban kijön. A francia szólóvitorlázás egy elég szűk elit sajátja, ide bekerülni nem egyszerű, de mondhatom, hogy mára elfogadtak. Sokat fejlődtem a hajó sebességében, meteorológiai ismeretekben és még egy csomó mindenben, azt lehet mondani, az én tanulási ívem azért elég meredek – talán ennek is köszönhető, hogy egyre magabiztosabb és jobb leszek. Idén amellett, hogy a hajóm is nagyon felkészültnek bizonyult technikailag, sok esetben a szerencse is mellém állt, tényleg mindenféle fennakadás nélkül sikerült abszolválnom nehéz versenyeket. Ettől függetlenül tény és való, hogy manapság az enyém már egy nagyon régi technológiának számít a sportágban – a jövőben mindenképpen szeretném fejleszteni, ha lesz rá lehetőségem. Viszont ha meg 

Ám a VG ezzel együtt is messze túlmutat egy „szimpla” földkerülő vitorlásversenyen: aki azt hiszi, ez csak valamiféle szeszélyes úri hóbort unatkozó különcöknek, nagyobbat nem is tévedhetne. „A Vendée Globe-on van egy mondás, miszerint 

Itt tényleg mindenkinek megvan a maga sztorija. Nem véletlenül hívják ezt a versenyt a vitorlázás Everestjének, elvégre aki a Himalájára feljut, attól sem szokták megkérdezni, hogy hányadikként sikerült, önmagában már a csúcsot elérni óriási teljesítmény. Ennek megfelelően a Vendée Globe is sokkal több egy puszta versenynél. Inkább mondanám egyfajta missziónak, hiszen nemcsak arról szól, hogy a magunk örömére hajókázunk egy jót a világ végén, hanem amellett, hogy óriási kihívás, közben hasznos társadalmi munkát is végzünk. Mivel tudniillik olyan helyeken vitorlázunk, ahol egyáltalán nincs kereskedelmi hajózás és nem jár emberfia – gyakran előfordul, hogy konkrétan messzebb vagyunk a szárazföldtől, mint az űrállomásokon dolgozó asztronauták! –, ezért 

A tapasztalat és a mentális stabilitás fontosabb, mint a nyers fizikai erő 

Weöres egyébként 49 éves volt, amikor a fejébe vette, hogy egyedül megkerüli a Földet. Arról, hogy mi visz rá valakit, hogy maholnap ötvenesztendősen kezdje el ilyen szinten feszegetni a teljesítőképessége határait, így felelt: „Azért ezt nem úgy kell elképzelni, hogy csak úgy a semmiből rám jött: ebben a sportágban a tapasztalatnak van az egyik legnagyobb szerepe, az meg a korral jön meg. Itt ha valaki ötvenéves, az egyáltalán nem számít öregnek, sőt, gyakorlatilag a legjobb kor” – magyarázta Weöres, aki elmondása szerint magával a vitorlázással már hétéves korában kapcsolatba került: kezdetben kisebb dingikkel versenyzett, majd később olimpiai hajóosztályokban is szerepelt. Az offshore vitorlázás világával 1996–1997-ben ismerkedett meg, amikor a Hong Kong Challenge-en csapatban körbevitorlázták a Földet, itt a magyar egység tagjaként az első helyen végzett. 

Úgy véli, ebben a műfajban a tapasztalat és a mentális stabilitás sokszor fontosabb, mint a nyers fizikai erő – ezekre alapozva vágott bele a szóló offshore vitorlázás legnagyobb kihívásaiba. 

Ami a Szabi Ocean Racing idei évét illeti, Weöresék 2025-ben több mint 30 000 tengeri mérföldet tettek meg, ami gyakorlatilag több, mint egy teljes Vendée Globe-táv. Ennek is köszönhetően a 2028-as VG-indulásra hajtó magyar versenyző az esztendőt a nemzetközi szövetség, az IMOCA világranglistájának a 24. helyén zárja, tehát ha az előző ciklust vesszük alapul, már most sokkal jobban áll, mint legutóbb. Hozzáteszi, tényleg az lett volna a csoda, ha relatíve zöldfülűként, alig négyéves múlttal a háta mögött, egyből minden klappolt volna volna, és rögtön célba ér egy olyan kaliberű és nehézségű versenyen, mint amilyen a tavalyi Vendée Globe volt. Ám ha így folytatja, három év múlva már reális célkitűzés lehet a célba érés. 

„Úgy fogom fel, hogy a sors és a természet megdolgoztatott még egy kicsit… Fel kellett adnom a versenyt, de ott és azóta is rengeteget tanultam. Mélyrehatóan kielemeztük például az alvást, a pihenési ciklusokat, és számos olyan egyéb szituációt, amelyek előfordulhatnak egy ilyen út során, hogy legközelebb már rutinszerűen tudjam őket kezelni. Ezek már most is megmutatkoztak konkrét példák formájában. A tavalyi Vendée Globe-os borulás, szakadás után a mostani transzatlanti versenyen ugyancsak felborultam, de most olyan higgadtan tudtam kezelni az egész vészhelyzetet, mintha mi sem történt volna. Sikerült úgy kihozni belőle a hajót, hogy gyakorlatilag sértetlenül tudtam folytatni az utat, szinte meg se kottyant – ellentétben a tavalyival… Szóval 

(Fotók: Weöres Szabolcs/Szabi Ocean Racing)