Az Európai Parlament Jogi Bizottsága már korábban is megosztott volt: 13–12 arányban döntött úgy, hogy nem javasolja a mentelmi jog felfüggesztését, annak ellenére, hogy az ügy előadója, egy spanyol néppárti képviselő épp ellenkező állásponton volt.
A jelentést emiatt utólag át is kellett írni, hogy megfeleljen a szavazás „eredményének”. A dokumentum azt állítja, „konkrét bizonyítékok” utalnak arra, hogy a magyar eljárás politikai indíttatású volt, és „a képviselő politikai tevékenységének aláásását szolgálta”. Magyarán: Brüsszel szerint a magyar bíróság politikai bosszút akart állni – bizonyíték nélkül.
A döntés különösen kínos az Európai Néppárt számára, amely hivatalosan a mentelmi jog kiadása mellett volt, mégis többen a baloldallal egyetértésben szavaztak.