A világ mintha újra a politikai gyilkosságok korszaka felé haladna.
Charlie Kirk értelmetlen és tragikus halála arra világít rá:
a cancel culture nem városi legenda, hanem igenis létező, emberi életeket tönkretevő jelenség.
A szólásszabadság ugyanis nem azt jelenti, hogy csak azt lehet mondani, amit – a senki által meg nem választott progresszív elit szerint – szabad. Ugyanúgy, ahogy a liberális demokrácia sem azt jelenti, hogy mindig a liberális pártoknak kell győzniük a választáson.
Érdekes mintázatot látunk kirajzolódni, ha az utóbbi bő egy év jelentősebb politikai gyilkosságait és merényletkísérleteit vesszük számba.
Ezt is ajánljuk a témában
Az a helyzet, hogy ezekben a figurákban az eszme felülírja az emberséget, és csak azért nem akasztanak, nyaktilóznak és lövöldöznek még, mert ahhoz is gyávák. Ungváry Zsolt írása.
2024. július 13-án Donald Trumpra lőttek rá egy pennsylvaniai kampánygyűlésen: a jelenet és az azonnal legendássá váló fotó Trump felemelt öklével a vissza- térés szimbóluma lett. Nem volt ilyen szerencsés azonban nem egész egy évvel később Miguel Uribe Turbay kolumbiai politikus és lehetséges elnökjelölt, akit 2025. június 7-én közvetlen közelről lőttek fejbe Bogotá utcáin. És alig több mint két hónappal később Charlie Kirk amerikai konzervatív aktvistát ölték meg egy egyetemi rendezvényen.
Mi köti össze a fenti három embert? Pont az, amit a kedves olvasó gondol: mind a hárman jobboldali, konzervatív figurák.
Mind a hárman egy olyan világért küzdöttek és küzdenek, ahol a nyugati értékek, az egyéni szabadságok, kiemelten a szólásszabadság, a lelkiismeret szabadsága adják a társadalom gerincét. Ahol nemcsak azt lehet mondani, amit szabad, hanem azt is, ami a szívünkön van, és amit helyesnek gondolunk.
A politika szükségszerűen konfliktusos természetű. Mindannyian különbözünk, mást gondolunk egyes alapvető kérdésekről. De ez így is van rendjén. Viszont ha azt állítjuk magunkról, hogy demokraták vagyunk, akkor el kell viseljük a más véleményeket is. Nem kell szeretnünk és elfogadnunk őket, de tiszteletben kell tartsuk azt, amit egy másik polgár gondol a világról.
Mégis, mit láttunk az utóbbi évtizedekben? Azt, hogy
a magukat haladónak gondoló, morális fárosznak képzelő progresszívek – itthon: (bal)liberálisok – magas lóról szónokolva rúgják ki a másképp gondolkodókat az egyetemekről.
Letiltják a közösségi médiáról és az internet egyéb fórumairól a nekik nem tetsző véleményeket, és tönkreteszik azoknak az életét, akik másképp gondolkodnak. Cenzúráznak a szabadság és a felvilágosodás jegyében. Nem véletlenül mondott februárban olyan beszédet Münchenben J. D. Vance amerikai alelnök, amilyet, és nem véletlenül kiabálta be valaki a válogatott közönségből neki: ilyet nem szabad mondani.
Ezt is ajánljuk a témában
Ismerjük meg Jánosi Gergőt, akinek ámokfutására már valóban nem lehet szavakat találni.
Ironikus, hogy mindig a jobboldalt vádolják erőszakkal vagy legalábbis arra való hajlammal. Mintha a törvény és a rend fenntartása puszta erőszak lenne, társadalmi haszon nélkül. Korunk valóban erőszakos politikai csoportjai, az antifa és a BLM, na meg a kalapácsos bandák, amelyek az Európai Parlamentbe menekítik tagjaikat, igazán nehezen vádolhatók jobboldali elhajlással.
És mit láttunk Charlie Kirk meggyilkolása után a progresszív körökben? Kárörömöt és áldozathibáztatást.
Gondoljunk csak bele, mi lett volna fordított esetben, ha mondjuk – ne adj’ Isten – Alexandria Ocasio-Cortez vagy Emmanuel Macron életét oltaná ki egy őrült gyilkos. Ki merné azt mondani, hogy maguknak keresték a bajt, és megérdemelték, amit kaptak?
Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál inkább gyűlölni fogja azokat, akik kimondják.
Charlie Kirk pedig nemcsak kimondta az igazságot, hanem elvitte az ellenfél szívének közepébe, az egyetemi ifjúság köreibe is. Nem kihívta maga ellen a sorsot, hanem küldetést teljesített. Egy magánál nagyobb célért áldozta az életét, ráadásul saját életével és családjával is példát mutatott.
Megtestesített mindent, amit a mai progresszívek szívből gyűlölnek.
Akik végül eltörölték őt az élők sorából. Mi pedig, akik itt maradtunk, az ő céljaiért küzdünk tovább nélküle. Legyen neki könnyű a föld!
A szerző külpolitikai szakértő, helyettes államtitkár
***
Ezt is ajánljuk a témában
Most épp azt tudhattuk meg, hogy Berlin úszik az örömben és a felszabadultságban, a magyar konzervatívok viszont mérgesen Vlagyivosztokba vágynak. Francesca Rivafinoli írása.
(Nyitókép: ANDREW CABALLERO-REYNOLDS / AFP)
***
Egyéves az CDU-CSU-SPD-koalíció! Mutatjuk a berlini kormány mérlegét.
A férfi szerint az őrök bántalmazták őt.
A korábbi hírekkel ellentétben nem gyilkosság történt.
Az Egyesült Államok elnöke elleni gyilkosság kísérlete is szerepel a dühöngő tanár ellen emelt vádak között.
A vád szerint egy besorozott férfi életét vesztette, miután ukrán TCK-katonák fizikai erőszakot alkalmaztak vele szemben.
A Maszol beszámolója szerint a hatóságok hivatalból vizsgálódnak.
Nem bír leállni a Radnai Márk által csak „első tiszásnak” nevezett politológus.
A miniszterelnök ha akarna, sem tudna oda beköltözni, ugyanis nem létezik ilyen, a mindenkori magyar kormányfő számára kijelölt szolgálati rezidencia.
Ahová a tiszás képviselők ugyebár nem ülnek be dolgozni.
