Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Bérelhető a Mandiner korszerű stúdiója, mutatjuk a részleteket!

Már az elhunytaknak járó pénzzel is ügyeskednének az ukránok.

A Kárpáthír arról ír ukrán forrásra hivatkozva, hogy Ukrajnának az év végéig mintegy 300 milliárd hrivnya hiánnyal kell szembenéznie a védelmi kiadások terén. A nemzetközi segély csak polgári célokra használható fel, miközben
a belső bevételek nem fedezik a fegyveres erők finanszírozási igényeit,
írják.

Mint kiderült, a nemzetközi partnerektől érkező támogatásokat tilos katonai célokra fordítani.
A védelmi kiadások növekedésének egyik oka a fegyver- és lőszerbeszerzések finanszírozási igénye. Emellett
jelentősen megemelkedtek az elesett katonák családjainak járó, 15 millió hrivnyás egyszeri juttatásra fordított kiadások is
– írják.
Kapcsolódó vélemény
Kijev kormányzati központja még 99 százalékban ép, és a Dnyeper hidak is azok egy kivételével.
A kormány emiatt változtatott: míg korábban a kezdeti 3 millió hrivnya után a fennmaradó összeget 40 hónap alatt fizették ki, ezt az időszakot 80 hónapra hosszabbították meg. A forrás szerint a kormány egy olyan törvényjavaslatot is mérlegel, amely lehetővé tenné, hogy az eltűntnek nyilvánított, majd később elhunytnak minősített katonáknak addig folyósított illetményt levonják a 15 milliós juttatásból, tudjuk meg.
A cél emellett az, hogy feloldják a nemzetközi segélyek katonai felhasználására vonatkozó tilalmat.
Példaként Nagy-Britannia hozzájárulását említik, amelynek egy részét már most is fegyvervásárlásra fordíthatja az ukrán költségvetés.
Nyitókép: MTI/AP/Efrem Lukackij
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Az ukrán légierő parancsnokságának jelentése szerint az orosz hadsereg szerdára virradóra különböző típusú rakétákkal, valamint 138 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat.


A teherhajó 22 fős legénységét az orosz haditengerészet egységei biztonságba helyezték Novorosszijszk kikötőjében.


Az orosz védelmi minisztérium szerint két újabb település került ellenőrzésük alá, miközben jelentős ukrán veszteségekről is beszámolt.
