Magyar Péter foghatja a fejét: ezért nem tudott növekedni a Tisza Párt népszerűsége

A szakértők szerint olyasmit igyekeztek vitorlájukba fogni, amiből nagyon nem jött össze a politikai haszonszerzés.

Nagy küzdelem és nagy munka volt, hogy idáig jutottunk és személy szerint nagyon büszke vagyok rá, hogy csatlakozhattam ehhez a feladathoz, és ott állhattam én is a „csatában”.

„Karácsonyi történet a PEDAGÓGUS BÉREMELÉS-ről úgy, ahogy még sosem beszéltem róla: 2023 őszén kezdtem a szolgálatomat, mint köznevelési helyettes államtitkár. Tudtam, hogy nehéz feladatba érkezem, hiszen az új életpálya törvény véglegesítésétől és a béremelés előkészületeitől volt hangos az ország. Nem a leghálásabb egy ilyen helyzetben kezdeni a közigazgatás »csatamezején«, de az vezérelt akkor ami most is, hogy minél több segítséget tudjak adni a pedagógusoknak, és a lehető legjobb oktatást biztosítsuk a gyermekeknek. Egyeztetések sokasága – kollégákkal, szakemberekkel, az EU képviseleteivel, szakmai szervezetekkel és a szakszervezetekkel – valósult meg, napi rendszerességgel. Közben ott volt a nyomás, hogy minden áron oda kell eljutnunk, hogy a béremelés megvalósuljon, hogy a lehető legjobb legyen a pedagógusoknak, akik a pályán vannak és azoknak is, akiket szeretnénk, hogy a pályára lépjenek.
A háttérben ez egy nagy küzdelem volt. Nem csak kitalálni kellett a megvalósítás formáját, a jogszabályi környezetet, hanem valóban meg kellett küzdeni az elénk gördülő sziklákkal, és saját honfitársainkkal is, hiszen sokan dolgoztak a siker ellen itthon és Brüsszelben is. Mindent megtettek azért, hogy ellehetetlenítsék a pedagógusok történelmi mértékű béremelési programját.

Aztán eljött karácsony, és még mindig kardok sokasága lebegett a fejünk felett, hogy a jó fog győzni, vagy azok, akik több milliós fizetésekért dolgoznak saját hazájuk ellen. Ebben az évben nem sok pihenés jutott, folyamatosan azon dolgoztunk a két ünnep között is, hogy januárban bejelenthessük, indul a program, hogy eljutunk oda, hogy fordítani tudjunk a pedagóguspálya vonzerején, hogy anyagi megbecsülést biztosítsunk pedagógusainknak. Nem beszéltünk róla, mert nem számított csak az, hogy a következő karácsonyt pedagógusaink már sokkal jelentősebb anyagi biztonságban tölthessék.
Januárban a Magyar Közlönyben való megjelenést megelőző éjszakát is aggodalmak között töltöttük, hiszen aznap Ursula von der Leyen egy újabb zsarolással állt elő. De kiváló harcosainknak és az isteni gondviselésnek köszönhetően reggel ott volt a hír. MEGVAN A BÉREMELÉS. És akkor meg kell említenem a tankerületek, az egyházak, az önkormányzatok és minden fenntartó emberfeletti munkáját, hiszen alig néhány nap alatt megvalósították, hogy februárban már ott voltak az átlag 32,2%-kal megemelt bérek. Voltak, akik felváltva aludtak, hogy ez így legyen.
És így lett.
2024 karácsonyán már magabiztosan, bár sok-sok kérdéssel teltek az ünnepek, rengeteg előkészítő munkával, de tudtuk, hogy valahogy lesz, és lett is. 2025 januárjában egy átlag 21,2%-os béremelés következett számos kiegészítéssel, biztosítékkal.
2025-ben pedig már nyugalommal telik a karácsony, hiszen a történelmi béremelés sínen van, a pedagógusbérek folyamatos emelésének következtében a karácsonyi időszak is kiszámítható.
Ráadásul 2026 januárjától újabb, átlag 10%-os béremelés lesz, és ezt itt még mindig nem a vége. 2031-ig minden évben lesz béremelés.
A legtöbben elégedettek, és vannak néhányan, akik nem. Persze mindig lehetne feljebb, mindig lehetne több…
Nagy küzdelem és nagy munka volt, hogy idáig jutottunk és személy szerint nagyon büszke vagyok rá, hogy csatlakozhattam ehhez a feladathoz, és ott állhattam én is a »csatában«. Szintén hálás vagyok azért, hogy megélhettem azt a felemelő érzést, amikor a 2024 januári Magyar Közlönyben megláttam a béremelést, amikor megtudtam a 2024-es felvételi számokat a pedagógusképzésre, megismerhettem októberben a pedagógus létszámokat, majd ugyanezt 2025-ben is, hiszen a számok a jó döntéseket igazolják. Elmondhatatlan érzések ezek. Nem magam miatt, hanem azért mert tudom, hogy tehettem valamit, valami jelentőset a magyar pedagógusokért, a magyar gyermekekért, a hazai oktatásért.
Ezt folytatom miniszterelnöki biztosként, ezt folytatjuk 2026-ban is. Tovább harcolunk azokkal, akik a saját országuk ellen fordulnak, akik mindent megtesznek, hogy ne fejlődjön az oktatás csak azért, mert politikai ambícióikat ez segíti. De leginkább tovább dolgozunk pedagógusainkért, gyermekeinkért, mindazokkal, akik hisznek az oktatás innovációjában és a családbarát szemléletben.
Igen az építésre, nem a rombolásra.
Együtt építjük a magyar köznevelést.”
Nyitókép forrása: Facebook