Zelenszkij Úr, az Ön kezében nem stukker van, csak valami penészes lókolbász – lám, mégis fenyegetőzik

Egy nagy és erős ország pofátlan fenyegetőzése sajnálatos része a világpolitika természetének.

A Barátság kőolajvezeték egy oroszországi infrastrukturális elemét ért támadást követően Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap rendkívül szellemes szózatot intézett kicsiny hazánkhoz, melyben világossá tette: „Mindig támogattuk a [b]arátságot Ukrajna és Magyarország között, és most a [b]arátság létezése Magyarország álláspontján múlik.” Hogy itt természetesen nem baráti viszonyról van szó, hanem a csőről, azt az izgalmas nyelvi megoldás mellett Andrij Szibiha külügyminiszter elnöki nyilatkozatot követő megnyilvánulása is alátámasztja.

– szólíttattunk fel.

Ukrajna ugyanazt próbálkozik továbbadni Magyarországnak, mint amit Oroszországtól elszenved: utolsó suttyó keleti szláv gengsztertempót. 

Az orosz pofátlanságot erő támasztja alá, az ukránt meg a nagy, szánalmas semmi. Egy háborúban tönkrevert, önmagában jövőképtelen, tehetetlen, traumatizált ország rugdos belénk folyamatosan, fenyegeti verbálisan és támadja fizikálisan Magyarország legjobb kőolajforrását, mintha ennek az egésznek tétje lenne. 

Pedig nincs.

Katonai relevanciával bíró szankciókat egyetlenegy percig sem blokkoltunk, sorsfordító csodafegyvert ha akartunk, sem tudtunk volna szállítani, a Magyarországra irányuló szállítás az orosz energiaexport jelentéktelen töredékét teszi csak ki, a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nemzetközi politikai nyomás mértékét pedig vajmi kevéssé befolyásolja, hogy a 27 európai uniós kormányfőből nulla vagy egy hajlandó vele mutatkozni. Most, amikor a háború a lezárás felé közeledik, s a nyilvánvaló ukrán vereséget semmilyen szóvirág mögé nem lehet már bebújtatni, Magyarország jelentősége a háború kontextusában ismét ugrott egy tizedesjegyet hátrafelé.

Ha tehát Zelenszkij elzárja a Barátságot, sokat nem ér vele. Ukrajna és az EU háborús stratégiája akkor is elbukna, ha Magyarország az utolsó utáni pillanatban feltakarna mögé. Hogy velünk mi lenne a Barátság nélkül? A százhalombattai és a pozsonyi finomító drágábban gyártana kevesebbet, több lenne az import, ám ez a benzinárakon különösebben nem látszana – a Mol már ma sem költség-, hanem versenyalapon áraz, az orosz olaj árelőnyét nem adja tovább. A magyar államkasszából cserébe kiesne az a néhány tízmilliárd forint, amit a kormány a Molon az orosz urals és a brent olaj árkülönbözete után behajt.

Felmerül tehát a kérdés: megéri? Tényleg érdemes ennyi kétes „haszonért” egy eddig humanitárius szempontból rendkívül segítőkész, a szankciókkal rezignáltan együttműködő, pénzügyi, dologi, energetikai és egészségügyi támogatást nyújtó, katonailag pedig semlegesnek megmaradó országból nyílt ellenséget csinálni? Vállalni az áram-, olaj- és gázszállítás leállítását, az ukrán EU-csatlakozási folyamat teljes és örökös blokkolását és még számos olyan dolgot, amivel egy szomszédos, az Egyesült Államokkal és Oroszországgal is Zelenszkijnél jobb kapcsolatot ápoló tagállam fájdalmat okozhat Ukrajnának?

Nyilvánvalóan nem. De Ukrajnának harmincnégy éve fogalma sincsen arról, hogy mi az érdeke. Ahogy sok minden, ez is ukranikum.

***

(Nyitókép: Ludovic Marin / AFP)