Oroszpárti, Pan Tusk, a nénikéje. Z wielkim poważaniem

Nyitókép: Wojtek Radwanski / AFP

Tegnap este fél kilenckor rámírt a főnököm egy Twitter-linkkel (olyan világ sosem lesz, hogy a Twitter majd X lesz), én meg lélekben már készültem is a holnapi munkára. Mondott valamit Donald Trump Magyarországról? Megvette a Stanfordöt az MCC? Ursula von der Leyen a holnap reggeli postavonattal látogatóba érkezik, és nagy borítékot hoz? Fel voltam készülve mindenre.

Értelmezzük, hogy itt mi történt. Lengyelország minden bizonnyal igen elfoglalt miniszterelnöke zsűrizi első számú politikai ellenfelének egy külföldi címlapszereplését. Leoroszpártiz egy lapot, amit életében fel nem ütött. És egy interjúra, melyben elhangzik, hogy Pan Tusknak részben az Európai Bizottság volt szíves megnyerni a novemberi lengyelországi választásokat az uniós pénzek politikai okokból történő blokkolásával,

Vagy a magyaroké – nem is tudom, melyik a szörnyűbb Pan Tusk fenekestől felfordult világában.

„Oroszpárti lapunkban” a háború kitörése óta az orosz politikával szemben kritikus írások tucatjait jegyezzük, s

Megszólalt nálunk többször a Szejm külügyi bizottságának elnöke, Marek Kuchciński, nagyinterjút közöltünk Sebastian Kęciek budapesti lengyel nagykövettel, de megszólalhatott Tusk jelenlegi külügyminisztere, Radosław Sikorski is – még ellenzékből. Nekünk ugyanis Pan Tuskkal ellentétben nem csak akkor fontos a magyar-lengyel barátság, amikor egy frakcióban bratyizik a két ország kormánypártja, hanem mindig. Szóval „oroszpárti lapunkban” Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök a következőket mondta Ukrajnáról:

• „abnormális, hogy a 21. században orosz katonák ukrán területen pusztítanak”;
• „Oroszországnak ki kell vonulnia Ukrajna területéről, és az orosz katonák által elkövetett háborús bűnöket nemzetközi bíróságnak kell megítélnie – ez morálisan helyes, azt hiszem, erről senkit nem szükséges meggyőznöm”;
• „mindent meg kell tennünk azért, hogy Ukrajna a nyugati országok családjában maradjon. Máskülönben újra Oroszország szárnyai alá kerül, ami (...) mind Ukrajna, mind Európa általunk lakott része számára katasztrófa lenne”.

A Magyarországon a kormány táborán messze túlnyúló többség által osztott, az oroszpártiságtól merőben eltérő békepártisággal Morawieckinek mindössze egyetlen mondata kompatibilis nyomokban: „meg kell különböztetnünk két dolgot: azt, ami morálisan helyes, és azt, ami elérhető”. Mi pedig mindezt, miután sajtó vagyunk, változtatás nélkül leközöltük. Ha ezek egy orosz ügynök mondatai egy „oroszpárti lapban”, akkor erősen át kell értelmeznem az oroszpártiságról alkotott fogalmaimat.

Vagy tudja mit, Pan Tusk? Az az oroszpárti, aki mondja. Aki kétszeres lengyel miniszterelnökként, majd az Európai Tanács, aztán az Európai Néppárt elnökeként osztozik a felelősségben a Nyugat 2008 óta folytatott Ukrajna-politikájáért,

Orbán Viktor azt mondja, hogy a minszki megállapodások helyesek voltak, be kellett volna őket tartani, vagy ha nem megy, megállapodni 2021 végén, vagy ha nem megy, legalább nem felrobbantani a 2022. tavaszi béketárgyalásokat, vagy ha ez sem megy, a minimum minimumaként tűzszünettel megállítani az öldöklést ma, és holnap a fehér asztal mellett lemeccselni a területi kérdéseket. Mateusz Morawiecki azt mondja, hogy hiba volt a merkeli orosz nyitás, és már a 2014-es krími támadás után olyan elrettentő katonai erővel kellett volna felruházni Ukrajnát, hogy Oroszország soha többé egy ujjal se merjen hozzányúlni.

Ukrajna percről percre rosszabbul áll, ezt semekkora szlava nem kompenzálja, s ezért az orosz agresszor mellett az elrettentésre, a béke megőrzésére és annak megteremtésére egyaránt képtelen nyugati vezetők a felelősek. Köztük Donald Tusk, Lengyelország orosz nyitásának lemenedzselője.

Lengyelország jobbat érdemel egy olyan vezetőnél, akiben nincsen semmi tisztelet a sajtó, az igazság és a politikai ellenfél iránt. Aki szemrebbenés nélkül hajlandó Ukrajna felfegyverzését kilobbizó politikai ellenfelét orosz ügynöközni, egy tisztességes magyar konzervatív lapot pedig nyílt hazugságra vetemedve leoroszpártizni csak azért, mert elmondják róla az igazat.

párttársánál, a bizottsági elnöknél elérte, hogy Lengyelország pénzeit függesszék fel, a tárgyalásokat pedig ne engedjék soha révbe érni. A lengyel költségvetés stabilitását és a lengyel gazdaság növekedését elfogadható politikai játékszernek gondolta a hatalomba való visszatérés érdekében, hogy aztán a miniszterelnöki széket újból elfoglalva egy semmilyen jogi kötőerővel nem bíró sajtpapírért – „akcióterv”, bocsánat – cserébe megszerezze a pénzeket. Ez az ember ma Lengyelország miniszterelnöke, és ez a viszonya az igazsághoz.

Magyarország miniszterelnöke és külügyminisztere lengyel kollégáikról mindig tisztelettel fognak beszélni. Nem tehetnek másként, és el is várom tőlük, hogy így tegyenek. De nekünk, egyszerű magyaroknak minden jogunk megvan odapökni egy hegyeset, amikor indokolt. Most indokolt. Oroszpárti, Pan Tusk, a nénikéje. Z wielkim poważaniem.