Putyin erőinek vereséget kell szenvedniük – Radosław Sikorski a Mandinernek

2022. augusztus 15. 09:12

A múltban Lengyelország és Magyarország, most Ukrajna a nyugati civilizáció elővédje – mondja Radosław Sikorski korábbi lengyel külügyminiszter. A jelenlegi néppárti európai parlamenti képviselővel, aki az MCC Feszt vendége volt, a szankciókról, a háború kimeneteléről és Orbán Viktorról beszélgettünk.

2022. augusztus 15. 09:12
null

Kohán Mátyás interjúja a Mandiner hetilapban

 

Nem túl gyakran van alkalmunk a Bilderberg-­csoport tagjával kvaterkázni. Milyen volt a találkozó?

Nem egyszerűen csak tag vagyok, hanem az irányító bizottság tagja. De természetesen tudja, hogy nem mondhatok önnek semmit, különben lelőnének.

Na jó. Ön Lengyelország külügyminisztereként levezényelt egyfajta lengyel–orosz közeledést, elérte, hogy az oroszok feloldják a lengyel mező­gazdasági termékekre kivetett szankcióikat. Ön volt a külügyminiszter a Lech Kaczyński elnök halálával járó szmolenszki légi katasztrófa idején is. Hogy látja, ez volt a fordulópont a lengyel–orosz kapcsolatokban?

Az a baleset azért történt, mert a pilóták túl alacsonyan repültek. Szörnyű eset, a fedélzeten ülő emberek négyötödét ismertem. De igaza van: Putyin nem vált azonnal Putyinná. Amikor Washington újrarendezte kapcsolatait Moszkvával, mi is próbáltuk arra buzdítani az oroszokat, hogy a nyugati értékekkel párhuzamos vagy afelé közeledő pályára álljanak. Egy ideig voltak is biztató jelek.

Vlagyimir Putyin például Oroszország első olyan vezetője volt, aki elment Katinyba.

Nem kis dolog ez annak ismeretében, hogy az oroszok ötven éven át hazudtak az ottani bűneikről! Putyin 2009-ben Európa többi vezetőjével együtt eljött Gdańskba a második világháború kitörésének évfordulóján, ezzel elismerve, hogy a második világháború Lengyelország lerohanásával kezdődött – ellentétben a sztálinista narratívával, amely a Szovjetunió német megtámadásától számítja a háború kezdetét. Ez már valami!

Aztán ott volt az úgynevezett nehéz ügyek csoportja, amelybe a történelmi tények megállapítása is tartozik, az is kifejezetten sikeres volt. Ahhoz ugyanis, hogy megbékülj, el kell mondanod az igazságot. A történészek csoportjának lengyel vezetője azt mondta nekem: „Miniszter úr, ha kisatíroznánk a történelmi esszék szerzőinek nevét, nem is tudnánk, melyiket írták lengyelek, és melyiket oroszok.” Hű! Most viszont dübörög ez a borzasztó imperialista, sztálinista, cárias propagandájuk… Aztán ott volt a moszkvai pátriárka első lengyelországi látogatása. Arra buzdítottuk a lengyel és a német egyházat, hogy tegyék azt, amit a német püspökök az 1960-as években, azaz bocsássanak meg, és kérjenek ők is bocsánatot. Ez nagy eredménynek számított akkoriban. Szüle­tett továbbá egy megállapodás a kalinyingrádi exklávé kishatárforgalmáról, amelynek eredményeképpen nagyjából egymillió orosz bejöhetett Lengyelország megfelelő területeire, beleértve Gdańskot, a lengyelek pedig mehettek Kalinyingrádba. Ez azért volt hasznos, mert az oroszok elkezdtek lakásokat vásárolni Gdańskban, Kalinyingrád pedig Oroszország leginkább Putyin-ellenes részévé vált. Úgy gondolom, hogy Putyinban mindig is megvolt ez a bosszúálló, neoimperiális vonás, de véglegesen csak 2011 telén fordult el a Nyugattól, amikor Moszkvában és Szentpéterváron tüntettek az elnöki visszatérése ellen, és ezért ő az Egyesült Államokat okolta. Úgy gondolta: meg akartatok puccsolni, hát ezt nem bocsátom meg!

Segítsen, kérem, megérteni azt a lengyel álláspontot, amelyet nemcsak a kormányuk, hanem az egész politika egységesen oszt. Eszerint ha Ukrajna nem tud ellenállni az orosz inváziónak, Lengyelország lesz a következő. Ha viszont ma bárki ránéz a térképre, láthatja, hogy Orosz­ország jelenleg azért is keményen küzd, hogy a minimumcélját elérje a Donbaszban…

Igen, ezt ma már tudom én is, ön is, de öt hónapja még nem tudtuk. Azt hittük, Putyinnak első osztályú hadserege van, és ő is ezt hitte.

Mégis azt gondolják Varsóban, hogy a Baltikum és Lengyelország lesz a következő célpont. Látva, hogy miként teljesít az orosz hadsereg, mégis mi mondatja ezt önökkel?

Az, hogy

Putyin visszaeső bűnöző.

Megtámadta Grúziát, megtámadta a Donbaszt, és ha Ukrajna anschlussa sikerült volna, ha három nap alatt elfoglalta volna Kijevet – ez volt ugyanis a terv –, akkor itt lenne a lengyel határon. Ön túl fiatal, hogy ismerje, de régen volt egy viccünk a Szovjetunióról – márpedig annak az újjáélesztéséről beszélnek ma is –, amely így szól: mi a Szovjetunió biztonságos határa?

Fotó: Ficsor Márton
Fotó: Ficsor Márton

A berlini fal?

A Szovjetunió biztonságos határa az, amelynek mindkét oldalán szovjet katonák vannak. Önök ezt a maguk kárán tanulták meg 1956-ban, nem akarunk oda visszajutni.

Lengyelország mindig is erősen szankciópárti volt. Bár a büntetőintézkedéseknek súlyos hosszú távú hatásai vannak az orosz gazdaságra, a háborúra gyakorolt hatásuk csekély. Ráadásul önök is láthatták, hogyan radikalizálták a szankciók a belarusz rezsimet. Miért gondolják mégis, hogy azok jelentik a helyes megoldást?

Ami a tényeket illeti: a Krím miatt bevezetett szankcióink megnehezítették, hogy Putyin kettős felhasználású technológiák vagy csipek segítségével modernizálja a hadseregét. Az ukránok mosógépekbe való csipeket találtak orosz fegyverekben. Ez azért van, mert az oroszok nem tudják megvenni a csipjeinket, csipek nélkül pedig nem lehet precíz lőfegyvereket gyártani. Ebben a tekintetben valamennyire működnek a szankciók. Azzal egyetértek, hogy korábban sokkal keményebbnek kellett volna lennünk. Az ellenzéki Alekszej Navalnijnak hatezer fős listája van a rezsim embereiről, akik támogatják ezt a háborút, és akiknek óriási korrupciós bűnök vannak a rovásukon. Ennek kellene a szankciós listánkon szerepelnie! Már akkor be kellett volna tiltanunk az RT-t és a Sputnikot a káros propagandájuk és az imperialista ideológiájuk terjesztése miatt – és így tovább. De ha megnézi a szankciók történetét Dél-Afrikával, Iránnal, Észak-Koreával vagy bárki mással szemben, látja, hogy sosem hatnak azonnal, és nincs olyan szankció, amely ne ártana az őt kivető országnak.

De a büntetőintézkedések fontosak ahhoz, hogy Putyinnak egyre nehezebb legyen etetnie a hadigépezetét,

hogy ne tudjon felépíteni egy huszonegyedik századi hadsereget.

A Lengyelországban és az Európai Unióban is egyértelmű támogatottságot élvező energetikai szankciók az Egyesült Államokkal szembeni verseny­előnyünk elveszítéséhez vezetnek. Nem aggódik amiatt, hogy ez a szankciós rezsim meggyengíti majd Európát, ezáltal amerikai érdekeket szolgál?

Nyilván lesznek költségeink. Néhány ország túlzottan függővé tette magát az orosz gáztól. Angela Merkel német kancellár egyszerre engedélyezte az Északi Áramlatot, adta el a német gáztárolókat a Gazpromnak és zárta be Németország atomerőműveit. Figyelmeztettük őket, hogy ne tegyék, mégis folytatták – most megfizetik az árát. A gazdaságaink valamekkora kárt fognak szenvedni – politikusként erről őszintén kell beszélnünk –, de a kérdés az, hogy inkább lecsavarjuk otthon a fűtést egy-két fokkal, vagy azt akarjuk, hogy Putyin és totalitárius országa uraljon egy negyvenötmilliós nemzetet a küszöbünkön.

A szabadság nincs ingyen.

Az Oroszországról való leválás, a megbízhatóbb beszállítók megtalálása időigényes lesz. Egyébként támogatom, hogy a gázunkat – nem csak Oroszországtól! – közösen vegyük, ahogy az uránt is. Ezáltal versenyképes áron juthatunk biztonságos ellátáshoz. De annak az ára, hogy egy diadalmas Putyin bekebelezi Ukrajnát, nemcsak gazdaságilag, de minden más szempontból is sokkal magasabb lenne.

Nemrég azt írta a Twitteren: „Azt feltételezem, hogy Orbán megállapodásra jutott Putyinnal Ukrajna felosztásáról.” Jelentős külügyi tapasztalattal rendelkező politikusként hogyan tudott bedőlni egy olyan konteónak, amely kísértetiesen hasonlít a Nyugat-Ukrajna lengyel annexiójáról szóló orosz propagandához?

Az ukrán biztonsági tanács vezetője, aki ezt a vádat megfogalmazta, sok ember gyanújára reflektál. Tudjuk, hogy Magyarországot traumatizálta a trianoni szerződés, azt is hallottuk, hogy Orbán Viktor azt mondta: Magyarország az egyetlen ország Európában, amely önmagával határos. Csodál­kozunk, hogy a régi szovjetellenes liberálisnak miért gyengéje Putyin. És tartunk attól, hogy egy Lengyel­országban tabunak számító dolgot, az európai határok megváltoztatását néhány magyar talán üdvözölné.

Komolyan lát jogi keretet ahhoz, hogy egy EU- és NATO-tagállam módot találjon Ukrajna egy részének legális annexiójára?

Nézze, ne menjünk el idáig. A miniszterelnökük azt mondja, nem igaz, és bizonyosan nem is történt meg. Talán csak akkor történt volna meg, ha Putyin eredeti forgatókönyve szerint nyert volna, de elbukott… Maradjunk annyiban, emlékszünk: Magyarország megpróbálta már megváltoztatni Trianon utáni határait a második világháború időszakában, és az sem volt sikeres.

És ha vesztes agresszort támogatnak, annak következményei lesznek.

Pillantsunk bele a lengyel belpolitikába, hiszen hamarosan választás lesz önöknél. Milyen lehetőségei vannak a Polgári Koalíció szövetségnek, milyen esélyt látnak a választás megnyerésére, a kormányzás átvételére?

Egy neves közvélemény-kutatónak két hete volt egy felmérése, amely a regnáló Jog és Igazságosság elé mért minket. Donald Tusk belpolitikába való vissza­térése óta megdupláztuk a támogatottságunkat. A lengyel kormány teljesített az egyik legrosszabbul a pandémia kezelésében. Óriási, kétszázezres volt a többlethalálozásunk a járvány alatt, és Európa egyik legmagasabb inflációja a miénk. Emellett széles körben elterjedt az a percepció, hogy korrupt a kormány. A közmédiát a pártpropaganda szócsöveként használják, vérmesen támadják az ellenzéket többek között a Pegasusszal, közpénzből fizetnek le újságírókat… A demokrácia legegyszerűbb definíciója: olyan rendszer, ahol veszíthet a kormány, ugyan próbálnak olyan rendszert alkotni, ahol nehéz a kormánynak veszítenie. De amint említettem, kezdünk teret nyerni, és remélem, a választók szigorú ítéletet hoznak.

Végezetül: mit gondol az ukrajnai háború reális – aláhúzom: reális – kimenetelének?

Putyin erőinek vereséget kell szenvedniük Ukrajnában, és vissza kell vonulniuk Oroszországba.

Ezt reálisnak látja?

Az ukránok csak az utóbbi két hétben száz orosz lőszerraktárat és vezetési pontot romboltak le. Az oroszok elvesztették a kijevi csatát, a harkivi csatát, óriási ember- és anyagveszteséggel szerezték meg a Donbasz harmadát, és Herszonban is nagyon ingatag a pozíciójuk. Úgy gondolom, az orosz katonák alacsony szintű moráljáról szóló hírek igazak lehetnek, az ukránok viszont a szabadságukért harcolnak.

Sok fog múlni azon, hogy mi a szabad világban mit csinálunk

– hogy Lengyelország, az Egyesült Államok, Észtország, Svédország, Finn­ország mintájára segítünk-e az ukránoknak megvédeni a földjüket a szűrőtáboroktól, a deportálásoktól, az orosz annexiótól. Van esély arra, hogy Putyin ért ebből, ahogy Sztálin is értett Finnország lerohanásának következményeiből – előbb-utóbb. Ha nem segítünk, akkor szünet lesz, aztán Putyin újrarendezi csapatait, újrafegyverkezik, és továbbmegy. Amint a múltban Lengyelország és Magyarország, úgy most Ukrajna a nyugati civilizáció elővédje.

 

Radosław Sikorski
1959-ben született Bydgoszcz-­ban. Oxford­ban tanult filozófiát, politika­tudományt és közgazdaságtant, majd a The Spectator és a The Observer haditudósítójaként dolgozott Afganisztánban és Angolában. 1992-től védelmi minisztériumi, 1998-tól külügyi államtitkár volt, majd 2002-től 2005-ig az American Enterprise Institute elemzőjeként dolgozott Washingtonban. 2005-től Lengyelország szenátora, védelmi minisztere, 2007 és 2014 között Donald Tusk külügyminisztere, majd 2014–2015-ben házelnök. 2015-től vezető kutató a Harvard Egyetemen, 2019 óta a Polgári Platform EP-képviselője az Euró­pai Néppártban. Tuskkal együtt rendszeresen azt az álláspontot hangoztatják, hogy  a Fidesznek már nincs helye a pártcsaládban. Felesége Anne Applebaum amerikai történész.

1959-ben született Bydgoszcz-­ban. Oxford­ban tanult filozófiát, politika­tudományt és közgazdaságtant, majd a The Spectator és a The Observer haditudósítójaként dolgozott Afganisztánban és Angolában. 1992-től védelmi minisztériumi, 1998-tól külügyi államtitkár volt, majd 2002-től 2005-ig az American Enterprise Institute elemzőjeként dolgozott Washingtonban. 2005-től Lengyelország szenátora, védelmi minisztere, 2007 és 2014 között Donald Tusk külügyminisztere, majd 2014–2015-ben házelnök. 2015-től vezető kutató a Harvard Egyetemen, 2019 óta a Polgári Platform EP-képviselője az Euró­pai Néppártban. Tuskkal együtt rendszeresen azt az álláspontot hangoztatják, hogy  a Fidesznek már nincs helye a pártcsaládban. Felesége Anne Applebaum amerikai történész.

Nyitókép: Ficsor Márton 

Összesen 269 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robirdus
2022. augusztus 15. 20:57
1. Magyarországnak nincs jelenleg és a közeljövőben esélye, hogy a tőle elrabolt területeket visszaszerezze. 2. Magyarországon nincs olyan jelentős politikai erő, amely a mindent vissza jelszót tűzné a zászlajára, ennek nincs is reális támogatottsága itthon. 3. Magyarországnak annyi lehet a célja, hogy lehetőségekhez mérten támogassa a külhoni magyarokat, megakadályozza a diszkriminációt, üldözést, a jogsértéseket és megakadályozza, vagy legalább is lassítsa az erőszakos - nem erőszakos asszimilációt. 4. Minden egyes szomszédos állam -talán Ausztria és Szlovénia a kivétel (hiszen ott a magyarság számaránya jelentéktelen) kormányokon átívelő nemzeti minimumprogramja az ott élő magyarság folyamatos üldözése, ellehetetlenítése, finoman vagy nyíltabban erőszakos asszimilációja. 5. A fentiek ellenére a legkisebb és legártatlanabb tett is hisztérikus reakciót vált ki: történelmi Magyarország térképe a falon, műemlékek megvásárlása, felújítása - amelyek egyébként lerohadnának, stb. Folyamatos nyomás alatt tartva az ott élő magyarokat. 6. A határok megváltoztathatók, akkor lesznek nem megváltoztathatók, ha az nem áll érdekükben a térségben irányító nagyhatalmaknak, ami jelenleg az USA. Nézzük csak meg az elmúlt harminc évet: Jugoszlávia, Szovjetunió, Csehszlovákia, Moldova és Transznyisztria, Koszovó, hogy csak a térségben soroljak párat. De, mint a fentiekben kifejtettem, Magyarország ilyet nem akar, reálisan nem akarhat, nincs esélye rá sem gazdasági, sem politikai, sem katonai értelemben. 7. Mégis a fenti állítólagos revíziós politika a felszínen van tartva, állandóan a szemünkre van hányva.
Kivűlálló
2022. augusztus 15. 20:40
Márpedig, az oroszok megnyerik ezt a háborút (is), te meg elmehetsz a polák, kurva anyádba! :)
Jooee
2022. augusztus 15. 20:13
Nem kell!! Azokkal az ukránokkal szemben, akik folyamatosan fenyegették a magyarokat? Két havonta ledöntötték a Vereckei emlékművet. A 128-as dandár parancsnoka megfenyegette Magyarországot, hogy csak a dandár támadása esetén két nap alatt a Balatonnál lennének. Elzárják kényük-kedvük szerint az olajvezetéket. Folyamatosan vegzálják a magyar kisebbséget. Ezekre nincsen szükség!!! Képtelenek békében és normálisan együtt élni a kisebbségekkel és a szomszédaikkal. - Lásd pl.: Oroszországot. 2014 óta folyamatosan fenyegették.
DonCiccio
2022. augusztus 15. 16:29
,,...Putyin erőinek vereséget kell szenvedniük – ..." Ez így azér' kevés...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!