Brüsszel veszélyt jelent az európai demokráciára – Mateusz Morawiecki a Mandinernek

Nyitókép: Földházi Árpád

Radosław Sikorski külügyminiszter a lengyel NATO-csatlakozás 25. évfordulójának ünnepségén az európai csapatok ukrajnai jelenlétét teljesen normális jelenségként írta le. Egyetért a Tusk-kormány Ukrajna-politikájával?
Az abnormális, hogy a 21. században orosz katonák ukrán területen pusztítanak. Ezért minden lehetőséget meg kell fontolni a mindannyiunkat megterhelő háború megállítására. De úgy gondolom, hogy a Nyugat legfontosabb feladata az adott helyzetben megfelelő rakéták, lőszer és katonai felszerelés szállítása. Ez Ukrajna számára létfontosságúvá vált. Ami a jelenlegi lengyel kormány cselekedeteit illeti: nem gondolom, hogy jól átgondolt politikából fakadnának, sokkal inkább a nemzetközi helyzetből és a külföldi partnerek elvárásaiból.

Vezetése alatt Lengyelország hangja döntő volt az európai szövetségesek meggyőzésében, hogy Ukrajna felfegyverzésével katonai úton vissza lehet állítani az ország területi integritását. Eltelt másfél kínszenvedéses év úgy, hogy Kijev jelentős területi nyereségeket nem tudott elkönyvelni. Egyre nehezebb a toborzás, és súlyos gazdasági problémák is vannak. Még mindig úgy gondolja, hogy katonai úton visszaállítható Ukrajna területi integritása?
Egyrészt az a gond, hogy nem a megfelelő mértékben és időben nyújtották a katonai segélyt. Másfél éve az ukrán hadseregnél volt a kezdeményezés, volt esélye elérni a célját. Ma sokkal nehezebb helyzetben van Ukrajna. Másrészt 

Oroszországnak ki kell vonulnia Ukrajna területéről, és az orosz katonák által elkövetett háborús bűnöket nemzetközi bíróságnak kell megítélnie – ez morálisan helyes, azt hiszem, erről senkit nem szükséges meggyőznöm. Nekünk vajon más lenne az elvárásunk, ha a mi földünket támadták volna meg? Harmadrészt 

Emlékeztetnék: az orosz feltételek elfogadása egyet jelent Ukrajna lefegyverzésével és azzal, hogy kitesszük Kelet-Európát egy jövőbeni orosz támadásnak.

Bár Kijevet sziklaszilárdan támogatja, ön állt az élén annak a közép-európai egységfrontnak, amely ellenállt az európai uniós piac ukrán mezőgazdasági termékekkel való elárasztásának. Mit gondol, integrálható az EU egységes piacába az ukrán mezőgazdasági szektor anélkül, hogy a közép-európai gazdák tönkremennének?
Ukrajna helyzete rendkívüli, és rendkívüli segítséget is érdemel. De azzal semmit nem segítünk, ha a saját mezőgazdaságunkat a szakadék szélére sodorjuk. A kormányom tavaly embargót vezetett be a mezőgazdasági termékekre, mert az Európai Bizottság képtelen volt rendszerszintű megoldást találni, amely lehetővé tette volna a termények súrlódásmentes tranzitját harmadik országok felé. Ezzel a problémát Lengyelországra és Ukrajna többi szomszédjára terhelték. Érdemes tisztában lenni azzal, hogy miféle versenytársak is azok, amelyekkel az EU felénk eső részén dolgozó gazdáknak meg kell küzdeniük. Egyáltalán nem egyéni kisgazdákról van szó – Ukrajnában az ilyesfajta mezőgazdaság jelentéktelen, marginális jelenség. Óriási mezőgazdasági holdingokról beszélünk, több tízezer hektáros termőterülettel, adóparadicsomokba bejegyzett multinacio­nális vállalatokról, melyek profitja és adója valószínűleg soha nem gazdagította az ukrán államkincstárat, és nem is fogja soha. Olyan nagy cégek ezek, amelyeknek a tevékenységét sohasem korlátozták minőségi, biztonsági vagy környezetvédelmi előírások. A közös európai piac lehetőségeit úgy kell felkínálni, hogy közben elvárjuk tőlük a mi gazdáinkkal szembeni elvárások teljesítését is.

Milyen időtávon látja reálisnak Ukrajna EU-csatlakozását, és milyen kihívásokat lát az oda vezető úton?
Először is mindent meg kell tennünk azért, hogy Ukrajna a nyugati országok családjában maradjon. Máskülönben újra Oroszország szárnyai alá kerül, ami – mint azt Belarusz orosz szatellitállami szerepéből látjuk – mind Ukrajna, mind Európa általunk lakott része számára katasztrófa lenne. Háború nélkül vagy a békekötés után álláspontom szerint Ukrajna – mindazon borzalmas rombolás ellenére is, amit elszenvedett – hatalmas lehetőségeket rejtő ország, érdemes egy ilyen partnert a mi oldalunkon tartani. 

Sok minden függ maguktól az ukránoktól, de attól is, hogy a nyugati világ képes lesz-e, illetve mikor lesz képes ellátni az országot azzal a segítséggel, amellyel meg tudja védeni magát Oroszországgal szemben, és le tudja zárni a háborút.

Az ön vezetése alatt a kormány és Andrzej Duda államfő is jelentős erőfeszítéseket tett az Európai Bizottság mérföldköveinek teljesítése érdekében, mégsem szabadították fel Lengyelország befagyasztott forrásait, nem sokkal a Tusk-kormány hatalomra kerülése után viszont minden blokkot feloldottak egy olyan akcióterv alapján, amely még át sem ment a parlamenten. Miből adódik ez a különbség?
Sajnálatos ezt kimondani, de ez az éktelen álszentség és ellenszenves cinizmus megmutatkozása. Mint kiderült, az egyetlen „mérföldkő” a Polgári Platform és szövetségeseinek hatalomba való visszatérése volt. Az a tény, hogy 

minden európai fővárosban nagy aggodalomra adhat okot. Hasonló nyomással nézett szembe Magyarország, Olaszország, de még Svédország is. Ez súlyos fenyegetés a demokráciára és az egész európai projektre nézve. A biztosok a Jog és Igazságosság vezette kormányt akarták rászedni, de valójában lengyelek millióival járatták a bolondját, akiknek az ilyen játszmákat látva lelohad az európai ügy iránti lelkesedésük.

Milyen mértékben járult hozzá az uniós források be­fagyasztása Donald Tusk megválasztásához?
Bizonyosan volt benne szerepe, de nem feltétlenül ez döntött. Lehet, hogy Donald Tuskot széles mosollyal és hátbaveregetéssel fogadják a brüsszeli szalonokban, de ez nem mutatkozik meg az Európai Bizottság politikájában. Az EB programja jelenleg abból áll, hogy szisztematikusan bővíti a hatalmát, szembemenve a szerződéses előírásokkal. Ezt úgy éri el, hogy a tagállamokat kész tények elé állítja, majd megbünteti azokat, akik szembeszegülnek. Ehhez még hozzájön, hogy ellenfeleink meg is könnyítették az Európai Bizottság munkáját, hiszen az Európai Parlamentben azt szorgalmazták, hogy egészen addig fagyasszák be a Lengyelországnak szánt pénzeket, amíg a Jog és Igazságosság párt hatalomban van. Nem Tusk volt az irányító, vele csak játszottak. Soha nem az ő miniszterelnöki pozíciója volt a cél. Tusk mint Lengyelország miniszterelnöke csak egy eszköz az Európai Néppárt céljainak eléréséhez.

Mit tanult a PiS a tavalyi választási eredményből, és hogyan tervezi visszaszerezni a kormányrudat?
Még tart a választás eredményeinek elemzése. Azt azért meg kell jegyeznem, hogy mi megnyertük ezt a választást. Hogy miért nem vagyunk mégsem hatalmon? Jórészt azért, mert különféle pártokba tartozó vetélytársaink megtévesztették a választókat, azt kommunikálva, hogy eltérő célokat és programokat képviselnek. Megteremtették a lengyeleknek azt az illúziót, hogy választhatnak. Holott a választás után azonnal világossá vált, hogy e táborok valójában egyetlen blokkot alkotnak, és egyetlen politikai programjuk volt: leváltani minket. Más zongorákon játszották ugyanazt a dallamot. Most, az európai parlamenti választás előtt ugyanezt a gyatra trükköt vetik be, s ennek polgártársaink egy része sajnos bedől.

Bizonyos magyar sajtótermékek olyan pletykákat terjesztenek, hogy a PiS egy része a „magyar tanácsadókat” vádolja a tavalyi eredmény miatt. Ezt megerősíti vagy cáfolja?
Ahogy mondja: ezek pletykák.

Támogatná a Fidesz tagságát az Európai Konzervatívok és Reformisták frakcióban? És a Románok Egyesüléséért Szövetségét?
Az ECR olyan csoportosulások együttműködési platformja, melyek hagyományos európai értékeket osztanak, illetve konzervatív alapelveket, s ezeknek a szellemében szeretnék megreformálni az EU-t. Semmi okot nem látok arra, hogy blokkoljam bármely konzervatív párt ECR-tagságát, egyetlen fontos kitétellel: nem dolgozhat Európa szabad és demokratikus országai ellenségeinek. Az európai jobboldal minden képviselőjének tisztában kell lennie azzal, hogy a birodalmi Orosz­országgal való flörtölésnek mindig rossz vége lesz.

Orbán Viktor arra buzdítja az európai jobboldalt, hogy a júniusi választáson „foglalja el” Brüsszelt. Elérhető jelentős változás Brüsszelben? S ha igen, hogyan?
Ez a változás kívánatos és lehetséges is. Hogy mi a feltétele? Egyszerre egyszerű és bonyolult: meg kell győzni a tagállamok szavazóinak többségét, hogy a konzervatív vezetés minden szempontból kívánatosabb az európai társadalmak számára, mint a balliberális mozgalmak dominanciája. Az európaiaknak meg kell érteniük, hogy a balos liberalizmusnak semmi köze a szabadsághoz és a valódi progresszióhoz. Éppúgy nincs, ahogy a konzervativizmusnak sem a maradisághoz. Ez rendkívül nehéz kihívás, de meg kell ugranunk.