Egy igazán „különleges művelet” – így cenzúrázták az oroszok a mandineres interjút

Nyitókép: MTI/AP/Szputnyik/Sergey Guneev

Február elején adtam először interjút az Eurasia.Expert nevű orosz külpolitikai szakportálnak – s bár az orosz külpolitikai vezetés álláspontjával vonalban lévő lap egyértelműen orosz nézőpontból kérdezett, a válaszaimból akkor egy betűt sem vágtak ki. A háború kitörése óta azonban sok minden megváltozott: a szerkesztő előre jelezte, hogy Oroszországban a háborúról való „helytelen” tudósítás miatt számos lapot zártak már be, s mivel ők is ettől félnek, „oroszellenes” tartalmakat nem tudnak lehozni.

Ennek ellenére mégis interjút kértek – és kaptak is,

Mivel Magyarországon szabad a szólás és a legkülönbözőbb álláspontokat nyíltan képviselve vitathatjuk meg a minket nagyon is érintő ukrajnai háborút, alább közreadjuk a vágatlan interjút a teljes válaszokkal.

Külön bekezdésekben és dőlt betűvel jelölve mutatjuk, hogy mi mindent törölt ki az orosz portál – azaz mik azok a dolgok, melyeket ma Oroszországban, az orosz olvasók számára már nem lehet leírni.

Spoiler alert: nem „csak” azt, hogy az ukrán „különleges katonai művelet” valójában háború.

***

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kétségét fejezte ki afelől, hogy a NATO képes lenne bárkit is megvédeni – akár a tagjait is. Emellett a NATO-s külügyminiszterek legutóbbi brüsszeli találkozóját gyengének és szégyenletesnek nevezte, mert a szövetség nem volt hajlandó lezárni Ukrajna légterét. Mit gondol erről? Miért van az, hogy a NATO elzárkózik az Ukrajnának való katonai segítségnyújtástól, és mindössze fegyvert szállít nekik?

Ebben a helyzetben teljesen megértem, hogy Zelenszkij elnöknek kétségei vannak, de Európában ilyen kétségek nincsenek. Európai szemszögből a NATO egyetlen funkciója, hogy védelmi szövetség legyen mindazok ellen, akik európai országok területi integritását megsértenék.

Teljesen egyértelmű a számunkra, hogy az, aki egy NATO-államot megtámad – bármelyik is legyen az –, az a harmadik világháborút provokálja ki, potenciálisan egy atomháborút.

Ezt a funkciót kétségtelenül el is látja.

A NATO a nemzetközi jog talaján áll, ezért működése kiszámítható:

olyan cselekedetekre, amelyekre a nemzetközi jog nem ad lehetőséget – mint például egy nem szövetséges ország légterének lezárása – nem hajlandó.

Egy tagállamát érintő agresszió esetén azonban az agresszor a teljes szövetségi haderővel találja szemben magát.

A Zelenszkij- és Porosenko-kormányok fatális hibája volt, hogy miközben feladták hazájuk semlegességét, sem Oroszország biztonsági igényeire, sem

a NATO

jogállami, kisebbségvédelmi vagy demokratikus követelményeire nem voltak tekintettel. Ez a pálya fenntarthatatlan Ukrajna geopolitikai helyzetében, nem lehet egyszerre a Nyugat és Oroszország érdekeit is megsérteni. A jelenlegi háborús helyzet egyetlen megoldása a katonai semlegesség lehet, amelyet a Nyugat és Oroszország egyaránt tiszteletben tart.

Ami a fegyverszállítást illeti: ezek nem a NATO műveletei, hiszen a NATO nem hadviselő fél és nem is szándékozik azzá válni. Ezek bilaterális alapon működnek az egyes államok saját politikai preferenciái szerint. Nem tudják és nem is szándékuk a háború kimenetelét megváltoztatni, az ezeket küldő országok célja

állítólag

az, hogy az ukrán civil lakosság életének védelmét segítsék elő. Bizonyos nyugati országok, például Magyarország számára ugyanez a cél humanitárius segítségnyújtás, illetve a béketárgyalások helyszínének felajánlása által elérhetőbbnek tűnik. Az erről való döntés teljes mértékben az egyes országok felelőssége.

Ön szerint milyen politikát kellene az Európai Uniónak folytatnia Oroszországgal szemben? Egyáltalán: hogyan hatnak az Oroszország-elleni szankciók magára Európára?

Bár valószínűleg nem ez volt a célja, Oroszország az ukrajnai katonai művelet elindításával rendkívül nehéz helyzetbe hozta az európai gazdaságot, Közép-Európát pedig különösen. Óriási áremelkedés következett be az olaj- és gázpiacon, jelentős élelmiszerár-emelkedés elé nézünk, és a közép-európai valuták jó 10 százalékkal értékelődtek le az euróhoz képest, amely a dollárhoz képest maga is esett. Az Ukrajnából érkezett, e pillanatban már több, mint 1,5 millió menekült ellátása is a közép-európai országok vállát nyomja. A szankciókat korábban ellenző közép- és dél-európai tagországok sem tartják tisztességesnek, hogy az ukrán-orosz háború árát, amelyet nem ők akartak és nem is ők provokáltak ki, ők fizessék meg. Az európai országok tisztában vannak azzal, hogy ezek a szankciók nekik is fájni fognak – hiszen elveszik számukra az orosz piac, a cégeik oroszországi birtokai. Mégis bevezetik őket annak érdekében, hogy a háború Oroszország számára jóval drágább legyen. Ez az EU egyetlen célja – hogy a háború drágább legyen. Európa nem egyik vagy másik hadviselő fél győzelmében érdekelt, hanem a mihamarabbi békében. Minden európai ország a békében reménykedik, és abban, hogy minél hamarabb visszatérhetünk a szankciómentes szabadkereskedelemhez Oroszországgal.

Az Európai Uniót katonai támadás nem érte, így az egyetlen helyes döntés az, hogy katonailag érdemben nem reagál, és nem provokál ki egy harmadik világháborút. A gazdasági szankciók azonban viszonossági alapú reakciók Európa gazdasági lerohanására.

Ukrajna és Grúzia azon döntése, hogy elállnak NATO-csatlakozási szándékuktól, helyes volt, ez a kérdés most nincs napirenden, mondta Olaf Scholz német kancellár. Azt is mondta, hogy Grúzia, Moldova és Ukrajna EU-tagsága nem olyan téma, amelyet az ukrajnai helyzet deeszkalációjáig fel kellene hozni.  Mit jelent ez? És ha Grúzia, Ukrajna és Moldova EU-s belépési szándéknyilatkozata reakció volt az ukrajnai eseményekre, akkor ezek az országok miért az EU-ba, és miért nem a NATO-ba kérték felvételüket?

A NATO európai tagállamai tisztában vannak Oroszország nemzetbiztonsági igényeivel, és a 2014-es ukrán-orosz konfliktus óta eltelt időben – hiába folytatták formálisan a „nyitott kapuk politikáját” – valójában Európában semmi jele nem volt annak, hogy a NATO valóban fel kívánná venni Ukrajnát tagjai közé. Magyar szemszögből teljesen érthetetlen, miért nem kommunikált erről a NATO nyíltan. Ukrajna belső problémái (korrupció, jogállami problémák, a civilizált világban megszokott kisebbségvédelmi normák figyelmen kívül hagyása) és egy jelentős külső probléma (Oroszországgal való területviták) miatt tisztán jogi szempontból sem lehetne a NATO tagja, és akkor geopolitikai megfontolásokról még nem is beszéltünk. Semmibe nem került volna a NATO-nak kimondani, hogy Ukrajna felvétele kizárt. Ez a deeszkaláció felé mutató gesztus lehetett volna, bár nem biztos, hogy a

háború

(„Oroszország különleges katonai művelete”) elkerüléséhez elegendő lett volna,

mert a nyugati országok számára továbbra sem világos, Vlagyimir Putyin elnök pontosan milyen megfontolásból döntött az Oroszország számára sem előnyös katonai művelet megindításáról.

Hogy miért az EU-ba és nem a NATO-ba igyekszik Grúzia, Ukrajna és Moldova? Két okból sem. Egyrészt nyilvánvaló, hogy ebben a feszült helyzetben Oroszországot katonailag provokálni finoman szólva öngyilkos lépés lenne. Az Európai Unió azonban nem katonai blokk,

hanem a kontinens legsikeresebb békeprojektje.

Tagjai ma békében élnek egymással, pedig az európai történelem gyakorlatilag háborúik története. Az EU-ba való belépési szándék a NATO-belépéssel ellentétben nem nyílt oroszellenes provokáció,

hanem a békés szándékok jele. Másrészt ezen országok számára a „nyugati orientáció” elsősorban gazdasági, nem pedig ideológiai, politikai vagy katonai törekvést jelöl: Ukrajna, Grúzia és Moldova népe, melyek a Szovjetunió széthullását követő gazdasági sokkot harminc év alatt sem tudták feldolgozni, szeretne úgy fejlődni, ahogy a magyarok vagy a lengyelek. Oroszországra a háború következtében elkerülhetetlenül gazdasági elszigetelődés vár, melyet egy jelentős importhelyettesítési folyamattal, illetve részben Kína felé tud majd megoldani. Ebben a környezetben a kelet-európai országok számára logikus döntés lenne az EU-val szorosabbra fűzni a gazdasági kapcsolatokat.

Ezek az országok éveken át a Keleti Partnerség Programban voltak, de az EU-ba való belépésük folyamata így sem kezdődött el. Miért?

Az Európai Unió bővítése jelenleg az úgynevezett „bővítési fáradtság”, bizonyos nyugati tagállamok ellenkezése miatt semmilyen irányban nincs napirenden, így Grúzia, Ukrajna és Moldova EU-belépése jelenleg tisztán elméleti kérdés. Ha Szerbiát, Észak-Macedóniát, Albániát vagy Törökországot nézzük, látjuk, hogy az Ukrajna által most igényelt tagjelölti státusz Európa vezető országainak politikai akarata híján hosszú évtizedekig nem eredményez valódi tagságot. Most még a Nyugat-Balkán uniós integrációjára sincs akarat. Így Grúzia, Ukrajna és Moldova számára az EU bevehetetlen vár. Ehhez a „bővítési fáradtság” mellett természetesen hozzájárul az is, hogy ezek az országoknak még nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy államszervezetük, gazdaságuk működését összhangba hozzák az uniós normákkal – és ebben ők semmivel nem tűnnek elkötelezettebbeknek, mint felvételük szándékában az EU. A V4 egyébként határozottan támogatja az EU további bővítését, mert meg van győződve arról, hogy az EU rengeteg gazdasági lehetőséget szalaszt el, ha nem integrálja közös gazdasági terébe Európának az EU határain kívül rekedt részeit. Az európai egység befejezetlen, hiányzik belőle a kontinens két szerves része, a Nyugat-Balkán és Kelet-Európa.

Ha az EU mégis elkezdi Moldova, Grúzia és Ukrajna felvételi eljárását, ez milyen következményekkel jár majd az országok gazdaságai számára? Milyen veszteségekkel számolhatnak?

A kelet-európai tagállamok pontosan tudják, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás gazdasági értelemben kétélű fegyver: az áruk, szolgáltatások és munkaerő szabad mozgása könnyen elvezethet ahhoz, hogy a kevésbé hatékony helyi termelőket kiszorítják a piacról a kedvezőbb áron termelő, nagy európai vállalatok. Emellett a munkaerő szabad mozgása következtében az eleve jelentős munkaügyi kivándorlással küzdő országokban súlyosbodhat a helyzet.

Olyan piacokon azonban, ahol az Európai Unióból importált, illetve oda exportált termékek aránya eleve jelentős – ilyen például a teljesen nyugati árszínvonalú Moldova –, az Unióba való belépés hasznos lehet:

az uniós vámok kiesése azonnali fogyasztói árcsökkenést, illetve az exportversenyképesség növekedését hozhatja. Mindhárom ország rendelkezik jelentős élelmiszerexport-potenciállal, ezt a szektort az uniós csatlakozás fellendítheti. Emellett meg kell említeni azt is, hogy az uniós gazdasági fejlettségi szint átlagának eléréséig az EU tagjai gazdasági támogatást kapnak.

Komplex és minden országban egyedi számítás eredménye tehát, hogy gazdasági tekintetben megéri-e csatlakozni az Európai Unióhoz.

Javarészt önellátó, zárt gazdaságok számára az előnyök kisebbek, nyílt gazdaságok számára nagyobbak.

Finnországban és Svédországban épp a NATO-csatlakozás lehetőségéről diskurálnak. Milyen kockázatok, következmények járhatnának ezzel?

Ez a lehető legrosszabb időpont egy ilyen döntés meghozatalához, Ukrajna helyzetének rendeződéséig teljességgel lehetetlen bármilyen változtatást eszközölni az európai biztonsági struktúrán. Február 24-e óta mindenkinek egyértelmű, hogy Oroszország nem az Európában általános pacifizmus talaján áll, hanem nagyhatalmi erőegyensúly-politikát folytat. Putyin elnök azon döntéséhez, hogy Ukrajnában hadműveletet indít, nagyban hozzájárult az, hogy Oroszország úgy érezte, a Nyugat beavatkozik a hagyományos orosz érdekszférába. Egy ilyen helyzetben az európai geopolitikai egyensúly megváltoztatása közvetlenül háborúba sodorhatja a NATO-t Oroszországgal – s ennek az egyensúlynak Ausztria, Svájc, Svédország és Finnország katonai semlegessége integráns részét képezi. Az ukrán háború („különleges katonai művelet”) lecsengését követően Oroszországnak biztonsági garanciákat kell adnia az orosz katonai támadástól félő, semleges szomszédai számára, a NATO pedig Oroszország felé tartozik ugyanezzel.