A legtöbb ember bizonytalan, de a színészek a legbizonytalanabbak

„A hírnévvel mikor találkozott először?

Apám híradós volt Cincinnatiban, Ohióban. A nagynéném híres énekesnő volt, és szerepelt néhány filmben, például a Fehér karácsonyban. De akkoriban én Kentuckyban éltem, egy dohányfarmon, ez pedig nem volt rám nagy hatással, talán háromszor, ha találkoztam vele, mielőtt Los Angelesbe költöztem, szóval nem igazán ismertem. De ha láttam őt, azt gondoltam: »Istenem, ő egy sztár«. Mire azonban középiskolás lettem, ő már rég nem volt híres. Láttam, hogy annak az oka, hogy már nem kedvenc, részben nem is vele volt kapcsolatos. Az 1950-es évek elején popénekes volt, aztán megjelent a rock and roll, és a női popénekesek eltűntek. Másrészt talán az ő hibája is volt. Rossz szokásokra tett szert, ivott. Erről írt a könyvében. És ezzel elég súlyosan károsította a karrierjét. Mindez nagy segítségemre volt abban, hogy megértettem, mennyire el lehet rontani a dolgokat, és mennyire lehet magától értetődőnek venni őket. A hírnév üldözése tehát furcsa tevékenység. Manapság nem is feltétlenül a hírnevet üldözöd, hanem a munkát, mert valójában dolgozni akarsz, és ennek része a hírnév. Ez olyan, mintha egy rovarcsapda lámpa felé repülnél: amikor odaérsz, megráz az áram, és hirtelen rájössz, hogy minden elveszett. Ezzel együtt sosem fogok panaszkodni erről: régebben három dolláros órabérben vágtam dohányt, és nagyon irritált, amikor láttam, hogy egy híres ember arról beszél, milyen nehéz az élete.

Miért irritálta?

Mert azt hallod: a hétköznapi élet könnyebb, nem igaz? Egyszerűbb normális dolgokat megtenni, mondjuk elmenni egy baseballmeccsre. Szóval persze, néha irigy vagyok, de ez egy kompromisszum. Elég rendkívüli életem van, szóval nem szomorkodom amiatt, hogy vannak nehézségek az úton. Körülbelül nyolc-kilenc évig jártam színészórákra. Nagyon jó volt. Nem tudtam megfizetni, ezért dolgoznom kellett. Így csodálatos színészeket láthattam közelről, munka közben. Bárhogy is nézzük: mintegy négy évtized év után a szakmában egyfajta bajtársiasság van közöttünk. A közös induláskor, amikor ismerkedtünk egymással, nem volt pénzünk, mindannyian reménykedtünk és álmodoztunk, miközben a barátom lakásában aludtunk, és ha valaki kapott egy 1200 dolláros csekket, akkor mindenkit meg tudott hívni aznap este. Nem volt biztosításom, és biciklivel jártam castingokra. És csak rácsodálkoztam: »A francba, ez olyan izgalmas!« Fantasztikus érzés, amikor összefutok egy sráccal, aki idősebb nálam, de úgy emlékszem rá, mint egy gyerekre, mert negyven éve nem láttam. És beszélgetünk a közös élményeinkről és emlékezünk arra, milyen izgalmas volt, amikor elhívtak egy tévéműsorba, hogy vendégszerepeljek. Lehetetlen megmagyarázni, miért sikeres valaki karrierje, míg a másiknak miért nem az. De mindenkit jó látni. A színészek világa egy kisváros.

Még egy akkora filmcsillag is, mint George Clooney, időnként bizonytalan?

Azt mondanám, hogy nagyon nehéz olyan színészeket találni, akik valóban teljesen magabiztosak. Ti, újságírók több színésszel találkoztok, mint én. Nincs közöttük sok olyan, aki azt mondaná, hogy »megvan«. Őszintén szólva, ha ennyire magabiztos vagy, akkor valószínűleg nem vagy túl jó a munkádban, mert a valóságban mindenre oda kell figyelned. A legtöbb színész például felvételeket készít önmagáról. Tudod, amikor olyan színész vagy, mint én, akinek A-tól B-ig terjed a színészi skálája, akkor az a legjobb, hogy ha »megvan«, akkor menjünk tovább. Azért is, mert sok filmet rendeztem, és tudom, hogy utálnám, ha órákon át kellene ülnöm a vágószobában, és tizenöt vagy harminc felvételt kellene végignéznem, ahogy próbálok rájönni a dolgokra. Szóval igen, a színészek bizonytalanok. A legtöbb ember bizonytalan, de közöttük a színészek legbizonytalanabbak. Ez a szakma természete. Ha belegondolsz: minden alkalommal, amikor befejezel egy munkát, az lehet az utolsó. Színésznek lenni nem olyan, mint amikor orvos vagy: megvan az orvosi engedélyed, és ha befejezed a munkádat, akkor tudod, hogy újra dolgozni fogsz, mert rengeteg az ápolásra szoruló beteg. A színészek esetében ez nincs így. Ez olyan iparág, amely automatikusan bizonytalanná tesz.”

Nyitókép: Frederic J. BROWN / AFP