Közkeletű vélekedés, hogy 1990-ben számos volt állambiztonsági kapcsolattal rendelkező honatya is ült a Parlamentben, minden pártban. Mi igaz ebből tényszerűen?
Ha a tényszerű adatokat nézzük, akkor a legfrissebb kutatási eredmények szerint a 386 fős országgyűlésből 35 vagy 36 személyről tudható, hogy az 1945 és 1990 közötti időszakban valamikor hálózati személyként volt nyilvántartva. Ez körülbelül 9%, és egyébként nincs benne minden párt, mert az akkori Fideszes képviselők egyikéről sem került elő ezidáig bizonyító erejű, terhelő forrás.
Mégis a társadalmat joggal érdekli a mai napig az ügynökkérdés, és gyakran tekintünk más kelet-európai államok, például Csehországra felé, ahol másképp viszonyultak az elmúlt rendszer embereihez…
Az ügynökkérdés a mai napig folyamatosan előkerül, és a társadalom teljesen jogosan követeli ennek tisztázását. Ugyanakkor nem lehet a társadalmat „rosszakra” és „jókra”, „ügynökökre” és „ártatlanokra” osztani. Nem feltétlenül érdemes példaként hozni az egykori kommunista blokk egyes országainak igazságtételi folyamatait, mert az egyes diktatúrák hatalomgyakorlási technikája – így a hálózat működtetése is – jelentősen eltért egymástól. Magyarország esetében az állampárt célja nem csupán az volt, hogy bizonyos számú hálózati személy foglalkoztatásával megfigyelés alatt tartsa a társadalom többi részét. Legalább ugyanennyire fontos cél volt az is, hogy minden egyes rétegbe, csoportba beépülve „megmérgezzék” a társadalmat. A hatalom szempontjából az „ügynök” értéke nemcsak abban rejlett, hogy jelentéseket írt, hanem abban is, hogy kialakult egy olyan bizonytalansági, bizalmatlansági viszonyrendszer, amely sokáig képes volt megfélemlítésben tartani a társadalmat.
Ha nem tudod, hogy a munkatársaid közül, a baráti körben vagy akár családon belül kiben bízhatsz meg, akkor inkább csendben maradsz.
A hatalom pedig tudatosan épített erre, fokozta a bizonytalanság érzését, erre pedig fel lehetett használni a valamilyen módon beszervezett személyeket, akiket nem lehet egy kategóriába sorolni. Még ebből az első országgyűlési 35–36 honatyából is jóval kevesebben voltak, akik valóban „ügynöknek” tekinthetők.