Rossz hírt közölt a Guardian az ukránokkal: megvan az időpont, meddig háborúzhat Putyin
A brit lap szerint Moszkvában senki sem siet a béke megteremtésével.
A nemzetközi szervezetek is felhívták a figyelmet arra, hogy az őslakos népek és a nemzeti kisebbségek megkülönböztetése aránytalan beavatkozást jelent a kisebbségekhez tartozó személyek meglévő jogaiba. Körképünk az ukrajnai kisebbségek jogállásáról!
Az ukrajnai lengyel és magyar „nyelvtörvényekről” szóló közéleti megszólalásokat számos félreértés, csúsztatás vagy éppen merő tudatlanság jellemzi hazánkban, ezért megpróbáljuk tisztába tenni a nagyon is aktuális téma hátterét, lényegét. A legfontosabb talán az, hogy nincs nyelvtörvény, új kisebbségi törvény van, ami nem túl jó – többek között a kárpátaljai magyarok számára sem. Egyrészt Fedinec Csilla Ukrajna-szakértő, a Társadalomtudományi Kutatóközpont főmunkatársa nyilatkozott lapunknak, illetve Szili Katalin jogász, miniszterelnöki megbízott gondolatait is idézzük, hogy minél teljesebb körképet kapjunk a témáról.
Európában ma mintegy 770 millió ember él, akik több mint száz kisebb-nagyobb etnikumot képviselnek kevesebb mint ötven országban,
– vázolja a kereteket Fedinec Csilla.
Hozzáteszi: demokráciában is mindig érvényesül a többség uralma, a kisebbség védelme pedig nem automatikusan szavatolt jog. A nemzeti kisebbségek nemzetközi jogalanyiságáról nem beszélhetünk, sőt a „kisebbség” egységes fogalmi meghatározása sem létezik.
Ukrajnában nemzetiség és anyanyelv nemcsak átfedést, de jelentős különbségeket is rejt. Majdnem száz százalékban egybeesik többek között a magyarok és a románok esetében, ám jelentős számban vannak orosz anyanyelvűek, akik ukrán tudatúak, és van példa arra is, amikor az identitást még őrzik, de a nyelvet már szinte egyáltalán nem: ilyenek például az ukrajnai lengyelek, akiknek alig több mint tíz százaléka beszéli a lengyelt. Lengyelül beszélő lengyelek nincsenek annyian Ukrajnában, hogy például anyanyelvű iskolájuk legyen – ismerteti Fedinec az adatokat.
Számszerűsítve: háború előtt nyelv tekintetében több mint 30 százalék, identitás tekintetében viszont kevesebb mint 20 százalék volt a kisebbségek aránya Ukrajnában. „Nehéz megmondani, hogyan alakul Ukrajna lélekszáma békeidőben, de az egészen biztos, hogy a nemzetiségek aránya a fentinél jóval kevesebb lesz. Az eddigi két népszámlálás, 1989 és 2001 között az arányok 5 százalékos mértékben tolódtak el az ukránok javára, illetve a kisebbségek rovására. A brutális orosz katonai beavatkozás következménye, hogy a legnagyobb kisebbség (95% a kisebbségeken belül),
az oroszok lélekszáma nyilvánvalóan drasztikusan csökkenni fog, a háború lerombolta életterüket
és minden vélt vagy valós illúziójukat az orosz politikával kapcsolatban” – fogalmaz Fedinec Csilla.
Ukrajnában az első kisebbségi törvényt 1992-ben fogadták el – ez kizárólag a „nemzeti kisebbség” fogalmat használja. Ez a törvény a szakértő szerint egyenlő politikai, szociális, gazdasági, kulturális jogokat és szabadságokat biztosított minden állampolgárnak, támogatta a nemzeti öntudat fejlesztését, védelemben részesítette az összes nemzeti kisebbség nyelvét, kultúráját, hagyományait, szokásait, a nemzetiségi jogokkal élést egyéni és kollektív szinten is elismerte. A jogszabály a kisebbségi jogokat az alapvető emberi jogok részének tekintette, szavatolta minden nemzeti kisebbség számára a nemzeti-kulturális autonómiához való jogot, ami nem azonos a területi autonómiával, teszi hozzá a történész.
Ezzel szemben az 1996-ban elfogadott, máig hatályos ukrán Alkotmány három etnikai kategóriát ismer: „ukrán nemzet”, „őslakos népek” és „nemzeti kisebbségek”, ám a két utóbbit nem különbözteti meg.
amely ebbe kategóriába az anyaországgal nem rendelkező kisebbségeket – a krími tatárokat, a karaimokat és a krimcsakokat sorolja. Európa területén addig egyedül a négy országban – Finnország, Svédország, Norvégia és Oroszország – élő számikat tartották őslakosoknak, külön őslakos törvényt azonban csak Ukrajna fogadott el – közli a kutató.
A kisebbségek kategorizációja megjelent az 2017-es oktatási kerettörvényben is, amely az addigi egynyelvű oktatás helyett a nemzetiségi iskolákban előírta a tantárgyak egy részének államnyelven való oktatását, kivéve az őslakosokat. Az ukránok erre ráerősítettek a 2019-es államnyelvtörvényben, amely az államnyelv használati körét terjesztette ki jelentősen – „tegyük hozzá, hogy ezt teszi minden klasszikus nemzetállam” – mondja Fedinec Csilla, aki hangsúlyozza: „A nemzetközi szervezetek is felhívták a figyelmet arra, hogy az őslakos népek és a nemzeti kisebbségek megkülönböztetése
aránytalan beavatkozást jelent a kisebbségekhez tartozó személyek meglévő jogaiba.”
„2022-ben egyetlen magyar parlamenti párt, a Momentum delegációja járt Ukrajnában, amelyik a látogatás nyomán többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy megoldást jelentene, ha Ukrajna megadná minden kisebbségnek azokat a jogokat, amelyekkel a lengyel kisebbség rendelkezik Ukrajnában. Ilyen törvény azonban nem létezik” – szögezi le az Ukrajna-szakértő.
A 2022-ben elfogadott
mondja, megkönnyítve az ukrajnai tartózkodást és munkavállalást, válaszul a Lengyel Köztársaság hasonló, ugyancsak 2022-ben meghozott törvényére.
Kép forrása: Facebook
A fenti jogszabályi változások felülírták az 1992-es kisebbségi törvényt, így szükség volt egy új kisebbségi törvény elfogadására. Az új,
megerősítve, hogy magánfenntartású oktatási intézmények továbbra is megmaradhatnak kisebbségi nyelvűnek, illetve a könyvkiadás terén tesz még engedményeket az államtörvény alól.
Fedinec Csilla kiemeli: Magyarország puha tiltakozást fogalmazott meg, a román külügyminisztérium azonban részletes értékelést adott, amelyben többek között sajnálatosnak nevezte, hogy Ukrajna előzetesen nem véleményeztette a tervezetet a Velencei Bizottsággal, tekintettel arra, hogy a törvény az európai uniós csatlakozásra irányuló erőfeszítések részeként született meg. Mindkét ország hangsúlyozta, hogy a kisebbségekkel kapcsolatos normák kialakítása az európai uniós csatlakozásról szóló tárgyalások része.
A Munkács várából a magyar kultúra napján kitiltott Szili Katalin szerint az elmúlt években ellentétes irányú tendencia figyelhető meg keleti szomszédunknál: egyrészt az unióhoz való közeledés, másrészt a nemzeti kisebbségek jogainak a szűkítése. Hangsúlyozza, hogy a háborúnak még híre hamva sem volt, mikor a nemzeti kisebbségi jogok szűkítésének folyamata már elindult. Nagyon röviden: 2017-ben Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa elfogadta az oktatásról szóló törvényt, ami az 5. évfolyamtól fölfelé
a tanulókat egész egyszerűen „megfosztja az anyanyelven tanulás lehetőségétől, jogától”.
Az új szabályozás ellehetetleníti az érettségi vizsga letételét és ezzel egyidejűleg a bizonyítvány megszerzését is magyar nyelven.
Az ukrán nyelv mellett a teljes körű, kisebbségi nyelven folyó oktatást csak a már említett „őslakos kisebbségek” (krími tatárok, karaimok és krimcsákok) számára biztosítja a törvény, de a nemzeti kisebbségek (lengyelek, románok, szlovákok, magyarok, oroszok, bolgárok stb.) részére nem, tudjuk meg. A jogász kulcsfontosságú megjegyzése szerint a nemzeti kisebbségek megkülönböztetése, ami
nem csak mélyen diszkriminatív, hanem az ukrán alkotmányba is ütközik, amely feketén-fehéren tilt bármilyen privilégiumot és korlátozást, többek között etnikai származás és nyelvi sajátosság alapján is (24. cikk), valamint a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek részérére, a törvénynek megfelelően, garantálja az anyanyelven való oktatást, vagy az anyanyelv tanulását állami és önkormányzati oktatási intézményekben, illetve a nemzetiségi- kulturális szervezetek által (53. cikk) – sorolja a szakember.
Szili szerint az ukrán állam a 2017-es oktatási törvény, a 2021-es őslakos népekre vonatkozó törvény és a 2022-es nemzeti kisebbségi (közösségi) törvény esetében is következetes marad abban, hogy törekvéseit az ukrán alkotmány és a nemzetközi elvárások figyelmen kívül hagyásával valósítja meg. Így a nemzeti kisebbségekről szóló törvényről is elmondható, írja, hogy nem felel meg Ukrajna alkotmányának, a nemzetközi előírásoknak, nem biztosít megfelelő intézményi alapot, jogi mechanizmusokat a jogok érvényesítésére. „A jogalkotó figyelmen kívül hagyta a kisebbségi közösségek konstruktív javaslatait, ugyanakkor – vállalásuk ellenére – elmulasztották a nemzetközi szervezetekkel, például a Velencei Bizottsággal történő előzetes egyeztetést is” – szögezi le Szili Katalin.
A szakértő úgy véli
főleg, ha annak címzettje a konfliktust elszenvedő nép politikai osztálya.
Minden jobbító, de az ilyenkor kissé bátrabb jogalkotó elképzeléseivel nem találkozó észrevételt tevő esetleg az „agresszor” oldalán találja magát mások szemében, fogalmaz Szili. Hozzáteszi: „Számunkra fontos szomszédunk integrációja Európához, ezért is bátorkodtam magam is a jobbító, és a nemzetközi elvárásoknak megfelelő jogalkotási folyamatot észrevételeimmel elősegíteni.”
Szili hangsúlyozza: „Tudjuk, hogy most még inkább védenünk kell a nemzeti kisebbségeket (közösségeket), akik ilyen időszakokban fokozottabban kitettek, kiszolgáltatottak. Ugyanakkor érdemes mindeközben a figyelmet azon tendenciák irányába fordítani, melyek mára már jó néhány uniós országban is megfigyelhetők, hogy nem a kisebbségi nyelveket, hanem a többség nyelvét védik.”
Címlapkép: MTI/Nemes János