Milyen stratégiai hibákat vétett eddig Putyin a háborúban?

Az ukrajnai háború nem úgy zajlik, ahogy azt a Kreml stratégái az év elején eltervezték. Sem politikai hatásaiban, sem katonai manővereiben, sem a gazdaságban nem a kikalkulált módon alakultak a dolgok. Pedig a januári helyzet alapján

Az elmúlt hónapokban rengeteg elemzés látott napvilágot arról, hogy milyen tényezők miatt siklott félre az orosz agresszió. Ezek közül válogattunk néhány fontos szempontot.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videókapcsolaton keresztül felszólal az ENSZ Közgyűlésének 77. ülésszakán a világszervezet New York-i székházában szeptember 21-én

A politikai diagnózisok

Putyin 2021 végén úgy vélekedhetett, hogy Kijev a Majdan után, és különösen a Zelenszkij-kormányzat idején menthetetlenül amerikai befolyás alá került, így a Kreml részéről a diplomáciai megoldások, Kijev puhítása már nem lehetséges. Az orosz elnök úgy láthatta: az ukrán rendszer a 2014-es krími és donbaszi orosz akciók után sértettségében, revans utáni törekvése miatt már nem vehető rá az egyezségre, a nyugati és a keleti világ közötti köztes, neutrális státusz felvételére, így az év eleji orosz ultimátumok elutasítása után (vagy inkább már előtte is)

Más értékelés szerint az orosz elnök eleve nem akart diplomáciai megegyezést, a 2021. év végi nagyszabású hadgyakorlatok már eleve egy rezsimbuktató-területszerző háború előkészítései voltak, az üzengetések, diplomáciai találkozók csak ezt álcázták volna.

Több nyugati elemző ezen a ponton rámutat: Amerikát valóban súlyos felelősség terheli az ukrajnai helyzet elmérgesedésében, hiszen 2004 után minden „színes forradalmat” az amerikai titkosszolgálat valamilyen módon támogatott, az amerikai vállalatok kemény intervenciós lépésekkel jelentek meg az ukrán piacokon, 2014 után az amerikaiak vezető szerepet játszottak az ukrán hadsereg kiképzésében, felfegyverzésében, és ezzel mérhető módon megnőtt az ukrán politikai elit bekötése a nyugati integráció támogatásába. A NATO-csatlakozás terve ebből az alapzatból nőtt ki, és ez nyilván már túlment azon, amelyet az oroszok biztonsági komfortzónája elbírt.

Putyin és köre elhitte, hogy az orosz fősodratú történelemszemléletet az ukránok többsége osztja: a közös orosz és ukrán történelem, a sorsközösség miatt

– a valóságban az ukránok többsége egy független, és nem pedig egy orosz védnökségű ukrán államban szeretne élni.

A Kreml túlértékelte az orosz lakosság eltökéltségét arra, hogy a birodalmi ambíciókat a végletekig támogatja. A jelek szerint az orosz lakosság egy része eleve nem támogatta az ukrán testvérnép elleni beavatkozást, az elhúzódó háborúban pedig a középosztály saját életszínvonal kezdi érezni a nyugati szankciók súlyát – nem beszélve arról, hogy a tartalékosok besorozása óriási társadalmi feszültséget eredményezett: rossz ügyért nem akarnak meghalni az emberek.

Az évek óta tartó állami propaganda az orosz nemzeti érzelmeket, a nagyívű birodalmi ambíciókat fűtötte: ennek nagy hatása van az orosz közbeszédre, a közgondolkodásra, és nyugaton is nőtt az orosz elnök ázsiója mint a nyugati dekadencia ellen fellépő, a keresztény kisebbségeket szerte a világon megvédő, a régi értékvilágot megőrző, erős vezető. A nyílt katonai agresszió, az orosz hadsereg által elkövetett kegyetlenségek, Putyin rezzenéstelen akarata egy szuverén állam megrendszabályozására, valamint az energiaforrások politikai revolverezésre történő felhasználása azonban sok nyugati szimpatizánsát elbizonytalanította.

Az orosz elnök ismétlődően gyarmatosító szándékkal, geopolitikai cinizmussal, az ukrán szuverenitás elorzásával vádolta a Nyugatot, de furcsa módon nem vette észre, hogy amit 2014-ben, majd 2022-ben tett (Krím annektálása, a donbaszi két szakadár entitás támogatása, az ukrán települések bombázása), az éppen ezen vádak plasztikus megvalósítása volt orosz részről. Nem véletlen, hogy az ukránok nyolc éve megszállóként tekintenek Moszkvára, nem a Nyugattól féltik a nemzeti létüket.

A 2014-es és 2022-es orosz hadműveletek a nagy orosz vízió megvalósításának folyamatába illeszkedtek volna: visszaszerezni a régi szovjet érdekszféra fölötti befolyást, illetve visszaszerezni Oroszország régi nagyhatalmi tekintélyét a világpolitikában. Fehéroroszország Moszkva társállama, a kaukázusi térségben az oroszok erősek és a béke szavatolói, a közép-ázsiai posztszovjet államok gazdaságai az orosz gazdasággal összenőve működnek, és Ukrajna volt az oroszok nyugati ütközőállama, védőzónája. Az ukrajnai háborúba az oroszok most beleragadtak, és lekötöttségük miatt

a peremterületeken válság van – éppen az ellentétes folyamatok indultak be, mint amit Moszkva februárban elképzelt.

Újoncok szeretteiktől búcsúznak egy moszkvai sorozóirodánál október 6-án – a részleges mozgósítás során 300 ezer embert hívtak be Oroszországban

A katonai paraméterek

Egyre többen vallják: az orosz elnök

Az orosz haderő feltételezett ütőképessége alatt teljesített, láthatóan meglepte őket az ukránok ellenállása és modern nyugati fegyverekkel való ellátottsága. A moszkvai kormányzat továbbá elszámította magát ott is, amikor erősnek vélte az orosz katonák elszántságát, elkötelezettségét a Kreml által meghatározott ügyekhez, célokhoz – amíg az ukránok önként jelentkeznek harcolni, és készek személyes áldozatot hozni hazájukért, addig az oroszok katonák harci morálja alacsony (nincsenek meggyőződve, hogy jó ügyért harcolnak), a tartalékos állomány egy része pedig menekül a sorozás elől.

Tévedés volt az a hipotézis is, hogy az orosz agresszió hirtelen és nagy erejétől az ukránok a félelemtől lefagynak vagy apátiába esnek. A valóságban az történt, hogy az országukat ért támadás csak felerősítette a patriotizmust.

Az orosz haditerv egy villámháborúról szólt, amelynek fő csapásiránya egy váratlan támadás az ukrán főváros ellen, amelynek sokkoló hatására a kijevi kormányzat összecsuklik, a vezetők nyugatra menekülnek. Ez nem így lett: az ukrán hadsereg amerikai hírszerzési és utánpótlási segítséggel már várta a támadást, amint tudott, felkészült rá, és kész stratégia alapján több fronton is ellen tudott állni az orosz betörésnek.

Putyin úgy kalkulált, hogy a NATO összetartó ereje meggyengült, Donald Trump elnöksége idején olyan mértékű feszültségek alakultak ki az atlanti szövetségesek között, amely miatt egy orosz támadásra nem lesznek egységes, hatékony választ adni. Ezt cáfolandó a NATO azonnali válaszlépéseket helyezett kilátásba, egységet mutatott fel, és elrettentő erejével, a kollektív védelem elvét hangsúlyozva beleállt a konfliktusba.

A harcokban megrongálódott otthonánál áll egy ukrán anya három gyermekével Izjumban szeptember 25-én – a harcok elképesztő károkat okoztak

A gazdasági érdek mint szuperegó

A Kreml úgy számolhatott, hogy az EU nem áll majd készen arra, hogy az ukránok miatt belemenjen egy olyan energetikai háborúba, amellyel az orosz gáz- és olajcsap elzárását kockáztatja, vagyis

Ennek feltételezésére volt oka az orosz vezetésnek, 2008-ban a grúziai beavatkozással, de leginkább 2014-ben a Krím annektálásával letesztelték azt, hogy egy távoli területért – amely nem EU- vagy NATO-tag, és nem is tartozik szorosan a nyugati érdekszférához – a Nyugat meddig hajlandó elmenni a Moszkvával való konfrontációban. Azt látták, hogy nem sokáig. 2022 tavaszán azonban az EU beleállt az amerikaiak kezdeményezte szankciós politikába, és a vártnál rendezettebb, egységesebb ellenállást mutattak Moszkva ellen, az energiabeszerzések diverzifikációját elindították, nem sikerült megosztani őket a gázszállításokkal való zsarolással.

Oroszország 2014 óta nagyrészt önellátó gazdaságszerkezetet alakított ki, amely ellenálló a szankciós regulázásnak. Az elhúzódó háború, és a sok körös büntetőintézkedések azonban középtávon valóban fájni fognak az orosz gazdaságnak, vagyis amit Putyin az ukrán és az európai gazdaságnak kívánt, az középtávon az orosszal fog megtörténni, mozgástere a közeljövőben szűkülni fog.

amely az iraki fiaskóval, majd a szégyenletes afganisztáni kivonulással (elmeneküléssel) demonstrálta, hogy külföldi katonai képességei nem a régiek, belső politikai megosztottsága és a kínaiakkal való kereskedelmi háborúban való lefoglaltsága miatt gazdaságilag sincs domináns helyzetben.

Az orosz elnök a fentebb idézett geopolitikai tényezők miatt elérkezettnek, alkalmasnak találhatta az időt arra, hogy a 2014 óta rendezetlen donbaszi kérdést dűlőre vigye. Számításai azonban a jelenlegi állás szerint pontatlanok voltak,

Nyitókép:  Vlagyimir Putyin orosz elnök Olga Ljubimova kulturális miniszterrel tanácskozik Moszkvában október 3-án.

fotó: MTI