Eurázsiai erjedés – repedezik a posztszovjet világ

Maráczi Tamás írása a Mandiner hetilapban

A kontinensnyi Oroszország minimum három világ része: szomszédos az európai államokkal, egy óceánnal arrébb Kínával, békefenntartóival pedig ott van a Kaukázusban, gazdasági befolyásával a közép-ázsiai államokban. És hogy teljes legyen a kép: az orosz és az amerikai határ 3,8 kilométerre fekszik egymástól, ekkora a távolság a Diomede-szigetek két tagja között a Bering-szorosban. Régiókon, kontinenseken, kultúrákon átívelő jelenlét, befolyás ez a világ legnagyobb területű országától.

a legutóbbi birodalom pedig a Szovjetunió volt. Azonban a szovjet tagköztársaságok független állami státuszát Moszkva szerződésben ismerte el 1991-ben, nem feszegette nyíltan szuverenitásukat. Ezen a pozíción lépett túl az orosz elnök, amikor februárban, három nappal a „különleges katonai művelet” megindítása előtt televíziós beszédében egy történeti fejtegetés során az ukrán állam létjogosultságát kérdőjelezte meg.

Moszkva úgy ismerte el bő három évtizede a régi tagköztársaságok önállóságát, hogy közben soha nem mondott le arról, hogy e területeket orosz befolyási övezetnek tekintse. Nyugati pufferzónája – a balti államok EU- és NATO-csatlakozását, vagyis elvesztésüket követően – Fehéroroszország, Moldova és Ukrajna maradt. Az ukrán és az orosz nép közötti rokonság miatt Oroszország az ukrán politikai rendszert is rokonnak akarta tudni, a szomszéd hatalmas területét pedig alkalmasnak a NATO-államok katonai erejének távoltartására. Éppen ezért Ukrajna NATO-csatlakozásának fenyegetése és a kijevi amerikai befolyás erősödése miatt a Kreml végül úgy döntött, hogy katonai agresszióval teremt kész helyzetet ukrán földön.

Amerika begyalogol a Kaukázusba

Az oroszok délnyugati pufferzónája a Kaukázus, az ottani volt szovjet tagköztársaságok: Grúzia (Georgia), Örményország és Azerbajdzsán. Moszkva Grúziát az orosz–grúz háborúban, illetve Abházia és Dél-Oszétia függetlenségének elismerésével gyengítette, nyugati integrációs törekvéseit folyamatosan akadályozza, a három évtizede tartó örmény–azeri konfliktusban pedig békéltetőként, békefenntartóként tartotta kordában és befolyása alatt a szemben álló feleket.

azzal, hogy Sztálin döntésére a többségében örmények lakta Hegyi-Karabahot az azeri szovjet köztársasághoz csatolták. 1991-ben a Szovjetunió felbomlott, a függetlenné váló két köztársaság határvitájából háború lett, amelyet 1994-ben az örmények nyertek, de rendezetlen helyzettel: a terület de facto örmény fennhatóság lett, de az enklávé Azerbajdzsán területén feküdt.

2020-ban az azeriek a hathetes háborúban a terület egyharmadát visszafoglalták, a nagy testvér, Törökország aktív katonai segítségnyújtásával – Oroszország ekkor tehát a kaukázusi befolyási övezetében már egy rivális patrónus jelenlétével szembesült, a szíriai polgárháborúban elfoglalt eltérő pozícióik és összetűzéseik mellett azonban nem akart újabb konfrontációt a törökökkel. Habár Moszkva az örményekkel védelmi szerződésben állt, a kaukázusi konfliktusba csak békéltetőként avatkozott be, védnökségével a felek fegyverszünetet kötöttek.

Hiába voltak azonban ott az orosz békefenntartók, idén szeptember 12-én újra kirobbant a fegyveres összetűzés, amelyben eddig 170 katona vesztette életét –

az örményekkel szemben pedig haditechnikai fölényben vannak.

Örményország orosz beavatkozást kért, a Kreml azonban 2020-tól eltérően most nem lépett semmit. Így a felek Moszkva nélkül kötöttek kétoldalú fegyverszüneti megállapodást szeptember 14-én, utána pedig Washingtonban elfogadták az amerikai külügyminisztérium békéltető akcióját.

A találkozón az örmény külügyminiszter „nemzetközi mechanizmus” életbe léptetését kérte a tűzszünet garantálására, ami élesen jelezte, hogy Jereván elsősorban már nem Moszkva segítségében bízik. De nem is az EU közvetítésében, hiszen az örmények pontosan tudják, hogy ügyükben Brüsszel nem lehet pártatlan döntőbíró azok után, hogy július közepén gazdaságilag lekötelezte magát Azerbajdzsánnak, amikor földgázszállítási szerződést kötött vele.

A kaukázusi geopolitikai játszma tehát úgy áll, hogy az örmények az Egyesült Államok pártfogásában bíznak,

Az azeriek örülnek az örményeket hagyományosan támogató Orosz­ország visszahúzódásának, Törökország beavatkozásának, illetve az amerikaiak kiegyensúlyozó megjelenésének is. A törökök pedig az azeriek katonai győzelmeivel megerősítik kaukázusi befolyásukat, részben a regionális rivális, Oroszország rovására.

Sztánok harca: a tádzsik–kirgiz határvita

Az oroszok déli pufferzónája Közép-Ázsia, területén szintén volt szovjet tagköztársaságokkal, mint Kazahsztán, Üzbegisztán, Türkmenisztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán. Ezek az államok máig szoros, integrált kereskedelmi kapcsolatban állnak az orosz gazdasággal, az ukrajnai beavatkozás ügyében azonban megosztottak:

Szeptember 14-én, vagyis aznap, amikor megköttetett a tűzszüneti egyezség az azeriek és az örmények között, ebben az orosz befolyási övezetben is kirobbant egy fegyveres konfliktus két volt szovjet köztársaság között. Tádzsikisztán és Kirgizisztán ellentéte szintén a szovjet időkből ered, 1991-es függetlenedésük óta rendszeresek a határvillongások. Tavaly kétszer, idén háromszor sodródott háborús helyzet közelébe a tádzsik és a kirgiz hadsereg, az időszakonként kötött fegyverszüneti egyezségek csak hónapokig tartanak ki. Most tádzsik egységek hatoltak be a két országot elválasztó demarkációs zónába, a kirgiz határőrök erre átlőttek a határon. Két nappal később a tádzsik erők tankok és páncélos járművek bevetésével határ menti kirgiz falvak környékén jelentek meg, lőtték Batken repülőterét is. A kirgiz tüzérség is tádzsik településeket vett célba, két tucat halottja és mintegy száz sebesültje lett az összetűzésnek.

A felek aztán fegyvernyugvási egyezséget kötöttek, de a tűzszünet egy nap után összeomlott, így szeptember 20-án végül orosz közvetítéssel sikerült a tűzszüneti megállapodást tető alá hozni. De a feszültségnek nincs vége: Tádzsikisztán azzal vádolta Kirgizisztánt, hogy ígéretei ellenére nem vonta vissza katonai harcjárműveit a határzónából, ott tartja őket álcázva. A kirgiz hadsereg ezt tagadta.

Regionális fejfájás, szövetségi átrendeződés

Vlagyimir Putyin az ukrajnai háború kirobbanása óta többször hangsúlyozta, hogy az összecsapás nemcsak Ukrajnáról, hanem elsősorban az új, többpólusú világrend kialakulásának felgyorsításáról szól.

amelyek számottevő politikai, gazdasági és katonai ellenpontot képeznek a nyugati vezetésű NATO, illetve az EU ellenében.

A nyugati világrend ellenpólusának kialakítása 2001-ben kezdődött a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SOSZ) megalapításával. A két nagy keleti hatalom, Oroszország és Kína, valamint a területeik közé ékelődő, orosz befolyás alatt álló közép-ázsiai államok, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Üzbegisztán voltak a katonai-gazdasági együttműködési szervezet alapítói. 2017-ben újabb két mamutgazdaság, India és Pakisztán csatlakozott, jelenleg Irán tagságáról tárgyalnak, megfigyelői státuszban pedig már ott van többek között Azerbajdzsán és Örményország, sőt Törökország is.

2002-ben egy korábbi katonai együttműködésből megalakult a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB) (a „keleti NATO”) Oroszország, Örményország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Fehéroroszország részvételével, majd a Krím annektálásával egy időben Moszkva életre hívta az eurázsiai egységes piac nagy projektjét, az Eurázsiai Gazdasági Uniót (EGU) Fehéroroszország és Kazahsztán oldalán. A szervezethez máig két állam, Örményország és Kirgizisztán csatlakozott, Kuba, Moldova és Üzbegisztán pedig megfigyelői státuszban van.

A SOSZ-ban Kína elégedetlenkedik: az oroszok vezette háború miatt elszabaduló infláció, illetve a globális gazdaság megbillenése súlyos károkat okoz az exportra épülő kínai gazdaságnak. Az ODKB-ban is látványos a zavar: Moszkva figyelmének elfordultával katonai szövetségesek sodródnak háborúba egymással, vagyis ha az orosz kontroll a peremterületeken gyengül, az orosz befolyási övezetek mélyrétegeiben dúló feszültségek azonnal a felszínre törnek. Az EGU-ban pedig a kazah rendszerváltozás mutatja legplasztikusabban a törésvonalakat.

A Moszkvára kivetett nyugati szankciók megfosztják az orosz gazdaságot a csúcstechnológiától, az orosz büdzsét pedig az európai olaj- és gázpiacról származó bevételtől. Oroszország ezek miatt egyre inkább Kína függésébe kerül: a kínaiak tudják a nyugati hi-tech cégek helyett modern technológiával ellátni, illetve csak a hatalmas kínai felvevőpiac képes az Európába irányuló, de mostantól kieső energia­szállításokat befogadni.

Ha tehát az oroszok tovább gyengülnek a háborúban, az azt is jelenti, hogy

gyengülésükkel egyenes arányban fog erősödni Peking és további nagyhatalmak tekintélye a regionális szövetségesek körében.

Nyitóképen: Kirgiz katona egy kiégett Ladánál a tádzsik határ közelében. Fotó: AFP / Vyacheslav Oseledko