Szoboszlai már csak egyetlen gólra Beckham rekordjától – teljesítményére csak egy apró panasz érkezett
Már négy éve nem volt képes arra senki, amire a magyar.

A Liverpoolra kulcsfontosságú mérkőzés vár szerdán a Galatasaray ellen a Bajnokok Ligájában. Szoboszlai Dominik a csapat szurkolóinak üzent a nyolcaddöntős párharc visszavágója előtt.

Jönnek a visszavágók a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, a Szoboszlai Dominiket és Kerkez Milost foglalkoztató Liverpool egygólos hátrányból várja a Sallai Rolandot is soraiban tudó Galatasaray elleni csata hazai mérkőzését. Ha a Vörösök nem nyernek az Anfielden, akkor egymást követő második évben esnek ki már a legjobb 16 között a legrangosabb európai kupából – tavaly a későbbi győztes Paris Saint-Germainnel szemben búcsúztak a sorozatnak ebben a szakaszában –, míg a török együttes tizenhárom esztendő után juthat be ismét a negyeddöntőbe.

A párharc esélyese az isztambuli vereség ellenére és az erőviszonyok ismeretében továbbra is az angol csapat, melynek továbbjutását a statisztikai adatokkal és eredmények szimulálásával foglalkozó Opta szuperszámítógépe még mindig 58,78 százalékban valószínűsíti, ugyanakkor a komputer szerint a nyolc közül ez a legkiegyenlítettebb párbaj az első meccsek után.

Az európai szövetség hivatalos honlapjának gyűjtése alapján a Liverpool a legutóbbi 16 kétmeccses párharcából 11-et elbukott az UEFA égisze alá tartozó versenysorozatokban, miután idegenben kikapott az első mérkőzésen, de amikor vendégként csak 1–0-s vereséget szenvedett, akkor az eddigi 13 esetből kilencszer győztesen jött ki a párbajból. Ami a török gárdát illeti: a Galatasaray az előző 23 idegenbeli BL-találkozójából 19-et elveszített (két győzelem és két döntetlen mellett), Angliában pedig a legutóbbi 12 nemzetközi meccsén nyolcszor kikapott, egyetlen győzelmét ebben az időszakban a Manchester United otthonában aratta (3–2) a 2023–2024-es Bajnokok Ligája-idény csoportkörében.
A Mersey-parti együttes a Sallaiék elleni csata visszavágója előtt az angol bajnokságban 1–1-es döntetlent játszott a kiesés rémétől fenyegetett Tottenhammel. A mérkőzésen fantasztikus szabadrúgásgólt lövő Szoboszlai a lefújás után arra panaszkodott, hogy a szurkolók nem elég kitartóak hozzájuk, és amikor a legnagyobb szükségük lenne rájuk, akkor elfordulnak tőlük.
„Szeretnénk boldoggá tenni magunkat és a drukkereket is, nyilvánvalóan nem arról van szó, hogy szándékosan okozunk csalódást – idézte a magyar válogatott csapatkapitányát a klub egyik szurkolói oldala, a liverpool.com. – Az előző idényben biztosan élvezetes volt nézni a meccseinket, most el tudom képzelni, hogy kevésbé az, ennek ellenére arra kérjük őket, hogy a nehezebb időszakokban is támogassanak minket. Lehetnek dühösek, ez teljesen érthető, de tartsanak ki mellettünk, mert egy család vagyunk, és szükségünk van rájuk. Mindent megteszünk, hogy örömet szerezzünk nekik, de fontos, hogy egységesek maradjunk.”
Ezt is ajánljuk a témában
Már négy éve nem volt képes arra senki, amire a magyar.

Szoboszlai kitért a hétközi Bajnokok Ligája-meccsre is, amelyen a Liverpoolnál az Anfield erejében is bíznak.
„Szerdán a Galatasarayjal játszunk, ami biztosan kemény mérkőzés lesz, ezt már idegenben is megtapasztaltuk.
Nem segít rajtunk, ha a szurkolók a nyolcvanadik perc körül elkezdenek hazamenni, mert ezt a játékosok is látják. Amikor gólt kapunk, sokan elindulnak kifelé a stadionból, amikor viszont mi szerzünk gólt, akkor senki sem hagyja el a helyét. Értem a csalódottságot, de minden szurkolónkra szükségünk van. A meccs végéig maradjanak velünk”
– szólt a drukkerekhez a Liverpool mostani idényének egyik – ha nem a – legjobbja.
A Liverpool továbbjutás esetén a címvédő PSG-vel vagy a regnáló klubvilágbajnok Chelsea-vel találkozna a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Abban a párharcban a párizsiak otthon 5–2-re megnyerték az első mérkőzést.
BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
Március 17., kedd
18.45: Sporting CP (portugál)–Bodö/Glimt (norvég) (Tv: Sport1)
21.00: Chelsea (angol)–Paris Saint-Germain (francia) (Tv: Sport1)
21.00: Manchester City (angol)–Real Madrid (spanyol)
21.00: Arsenal (angol)–Bayer Leverkusen (német) (Tv: Sport2)
Március 18., szerda
18.45: Barcelona (spanyol)–Newcastle United (angol) (Tv: Sport1)
21.00: Liverpool (angol)–Galatasaray (török)
21.00: Bayern München (német)–Atalanta (olasz) (Tv: Sport2)
21.00: Tottenham (angol)–Atlético Madrid (spanyol) (Tv: Sport1)
Nyitókép: PETER POWELL / AFP
A Galatasaray–Liverpool párharc első meccsének összefoglalója
***
Ezt is ajánljuk a témában
Az ukrán elnök szerint az olajszállítás helyreállítása politikai feltételekhez köthető.

