Orbán Viktor hatalmas tömeg előtt Kaposváron: Magyarországot kívül tartjuk a háborúból!

2026. március 16. 18:32

Hatalmas tömeg gyűlt össze a kormányfő országjárásának első állomásán. Orbán Viktor világossá tette: a kormány nem hagyja kizsebelni Magyarországot, továbbra sem enged be migránsokat és kimarad a háborúból.

2026. március 16. 18:32
null

„Örülök, hogy ma megint itt állhatok, legutóbb 2010-ben volt ilyen, kétharmad lett a vége” – köszöntötte a kaposváriakat Orbán Viktor. Beszédében kiemelte, 

Magyarországnak ma olyan kormánya van, ami teljes szívvel áll Magyarország mellett, és képes arra, hogy megvédje Magyarországot! És sohasem fogjuk megengedni, hogy elvegyék a magyaroktól, ami nekik jár! Arra készülünk, hogy a következő négy évben kívül fogjuk tartani Magyarországot a háborúból!

Felidézte: 2022-ben kötöttünk egy szövetséget a háború ellen és a béke mellett. Sikerült kimaradnunk abból a háborúból, ami Európa számos országát tönkretette. Magyarország csak azért tudott ebből kimaradni, mert 2022-ben létrejött egy összefogás, ami arra kötelezte a kormányt, hogy tartson ki a béke mellett. 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb
Tovább a cikkhezchevron

Mi vagyunk az egyetlen ország Európában, amelyik nem készül háborúra 

– hangsúlyozta a miniszterelnök. Ukrajnával kapcsolatban felidézte, követelőznek, Magyarország a háborúra nemet mondott, ez sok konfliktushoz vezetett. 

Azt kérjük az ukránoktól, engedjék át az országukon azt, ami a miénk. Azt kérjük az ukránoktól, ne akarjanak kizsebelni minket, ne veszélyeztessék a magyarok életszínvonalát. 

Engedelmes kormányt látna szívesen az ország élén az EU 

Óriási nyomás alatt vagyunk az EU részéről. Olyan kormányt akarnak a nemzeti kormány helyébe ültetni, ami teljesíti Ukrajna és Brüsszel követeléseit és átadja Magyarország erőforrásait az Ukrajnát finanszírozó csoportoknak. Nem véletlen, hogy miközben élethalál harcot vívunk az energiáért, olyan minisztert akarnak, aki a Shell vezetője volt – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Rengetegen voltak kíváncsiak a kormányfő beszédére Kaposváron
Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala

Az elmúlt években 15 ezer milliárdot vettem el a nagy cégektől, bankoktól. Odaadtam a nyugdíjasoknak, az édesanyáknak, a nyugdíjasoknak, a vállalkozóknak. Ezeket mind a nemzetközi cégektől begyűjtött pénzekből adtuk oda. Az ellenfeleinknek egyetlen célja van: Magyarországot visszaalakítsák egy olyan országgá, amelyből a nemzetközi nagytőke gazdagodik. Nemet kell erre mondanunk és folytatnunk kell a munkát, ami elhozott minket idáig.

A veszélyek korába léptünk

A veszélyek korába léptünk. Nem csak az orosz-ukrán fronton, de a Közel-Keleten is. Ki tudja hány helyen lobban még fel konfliktus, nekünk az elkövetkező négy évben a biztonság lesz a legfontosabb. A béke megvédése a veszélyekkel szemben. Nem akarom azt mondani, hogy a mostani kormány hibátlan, de olyan kormányuk van, ami teljes szívvel áll Magyarország mellett és megvédje az elmúlt évek eredményeit – emelte ki.

Orbán Viktor világossá tette, ha újra kormányt alakíthat, Magyarország kimarad a háborúból, nem hajtja végre a migrációs paktumot és nem enged Brüsszel, Ukrajna és a nemzetközi nagytőke nyomásának
Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala

A vállalások között a miniszterelnök kiemelte, továbbra sem engedünk be egyetlen migránst sem. Akkor sem, ha Brüsszel a feje tetejére áll. Felidézte: Brüsszelben hatályba akarják léptetni az európai migrációs paktumot, az új kormánynak több száz migránst kellene beengedni és több tízezer ember számára menekültszállásokat kellene építeni. Ez júliusban lépne életbe, de már áprilisban eldől, olyan kormánya lesz-e Magyarországnak, amely elutasítja a migrációs paktumot.

Továbbra is a családok a legfontosabbak

Vállalást tett a kormány a gazdaság felépítésére is. Az átlagbér emelése – amely megnégyszereződött 2010 óta – folytatódik, a ciklus végére elérjük az egymillió forintos átlagbért. Vállaljuk, hogy a családok állnak a középpontban, a családban van a jövőnk. Folytatjuk azt a politikát, amellyel támogatjuk az édesanyákat és 

a ciklus végére minden kétgyermekes családanya adómentes lesz.

Kimaradunk a háborúból

Azt is vállaljuk, hogy akármilyen trükkökkel is próbálkoznak, sohasem fogom megengedni, hogy elvegyék a magyaroktól, ami a miénk. Se a nemzetközi nagytőke, se Brüsszel, se Ukrajna nem zsebelheti ki Magyarországot. Ezt mind úgy érjük el, hogy Magyarországot kívül tartjuk a háborúból.

Mi vagyunk többen! Magyarország békés sziget marad.

– tette világossá a miniszterelnök. Beszéde zárásaként a 2022-es szövetség megújítására kérte szavazatukkal a kaposváriakat.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere köszöntötte Orbán Viktor miniszterelnököt a kormányfő országjárásának első állomásán. A városvezető kiemelte, az április 12-ei választás tétje, hogy meghajlunk, vagy megmaradunk. Gelencsér Attila fideszes országgyűlési képviselő felidézte a vasárnapi Békemenetet és az összetartást hangsúlyozta. Felidézte, néhány hete a Tisza is Kaposváron tartott gyűlést, de most legalább négyszer, ötször annyian látogattak ki. Nem véletlen, a Tisza egy gyűlöletre épülő online tanácsköztársaságként a háborút támogatókkal szövetkezik. 

Mi somogyiak sosem hátrálunk meg, minket nem lehet megvenni. Megvédjük Somogy ország békéjét, a fiaink nem mennek háborúba! 

– emelte ki Gelencsér Attila, aki öt fontos vállalást is tett a kaposváriaknak. 

A miniszterelnök útban Kaposvár felé egy videót is megosztott Facebook-oldalán, felidézve a március 15-ei, minden idők legnagyobb Békemenetét.

A választási kampány hajrájában országjárásra indult Orbán Viktor, amelynek első állomása Kaposvár. A kormányfővel az alábbi településeken találkozhat személyesen: 

  • Március 17. Eger, Eszterházy tér
  • Március 18. Dunaújváros, Dózsa György tér
  • Március 20. Szentendre, Fő tér
  • Március 21. Miskolc, Szent István tér
  • Március 22. Hódmezővásárhely, Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előtt.

Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala

 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 99 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
totumfaktum-2
2026. március 16. 20:35
tovarisi-konyec Poáfraesés-versenyt hirdettetek? A DPK gyűléseken heteken át folyamatosan kérdésekre válaszolt. Olyan jó elnézni, ahogy a buborékotokból kikandikálva szenvedtek. Abba ne hagyd!
Válasz erre
0
0
mandoppi25
2026. március 16. 20:30
"A Fidelitas budapesti elnökéhez köthetők a fiatalok, akik részt vettek az ukrán zászló kifeszítésében a Tisza menetén"
Válasz erre
0
0
tovarisi-konyec
2026. március 16. 20:30
Vitya napi 1x elkezdett 20 percekre fellépni. MP hónapok óta nyomja gyakran napi 3-mal és nem 20 percig… És lehet kérdezni is. Előre megírt szöveget bárki fel tudna olvasni A kontraszt óriási.
Válasz erre
0
0
tovarisi-konyec
2026. március 16. 20:29
MP-re egy faluban többen mennek ki. 🤣 több busz kell ide, papa
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!