Helyretette az ELTE az Orbán Balázs doktoriját támadó Rácz Andrást
A magát Oroszország-szakértőnek is tartó Rácz egyszer az ukrajnai háborút elemezve számítógépes játékról hitte azt, hogy valódi videófelvételek egy dróntámadásról.
Szakértő segítségével lemodelleztük, hogy a történelmi Magyarország meg tudná-e állítani az oroszok feltételezett előrenyomulását. Stop Putyin, tovarisi konyec, kicsit másképp.
Veczán Zoltán és Nagy Gábor írása
Korábbi cikkünkben azt vettük górcső alá, hogyan állná a sarat a V4-ek szövetsége, ha magára hagyná a NATO, és egymagának kellene boldogulnia a támadókkal szemben. Most úgy döntöttünk, azt vizsgáljuk meg, mi lenne a történelmi Magyarország sorsa hasonló helyzetben – az egyszerűség kedvéért az 1914-es határokkal, Horvátországgal. Elvégre rendben van, hogy most éppen kicsik vagyunk, de történelmünk kilenctizedében azért ez nem egészen volt így, és most gondolatkísérletünk erejéig maradunk annál az utópiánál, hogy egyben is maradt.
Fontos leszögeznünk: ez egyáltalán nem egy professzionális elemzés, csupán egy gondolatjáték, igaz, szakértővel. A lehetséges forgatókönyvek felvázolásában segítségünkre Bakodi Péter, politológus, biztonságpolitikai szakértő lesz, aki néhány évvel ezelőtt még az Azonnali.hu hasábjain, hasonló gondolatkísérlet keretében értekezett arról, mely szomszédos állam támadása esetén milyen esélyekkel szállna szembe a Magyar Honvédség.
Természetesen az összehasonlíthatóság kedvéért ezúttal is egyszerűsítettünk: a jelenlegi államok haderejéből „osztottunk vissza” Magyarországnak annak arányában, hogy az egykori államhoz tartozó területeken mekkora népesség él az egy-egy mostani országhoz képest. Így számolhatunk egész Szlovákiával, pardon, Felvidékkel, Románia mai lakosságának bő egyharmadával Erdély terén, és még sorolhatnánk. Ennek arányában a visszaosztott katonákra és harceszközökre. Példának okáért, hiába ácsingóznánk a teljes horvát hadiflottára, ha Dalmácia 1914-ben adminisztratíve külön egység volt Horvátországtól.
Ma Nagy-Magyarország a társult Horvátországgal egyetemben 325 ezer négyzetkilométert tenne ki, lakossága 28 millió fő – vagyis területe töredéke, népessége mintegy ötöde a 17 millió négyzetkilométeres, 144 millió ember által lakott Oroszországnak; védelmi költségvetésünk pedig – szintén a visszakapott területeken élők arányában lecsípve egy-egy országtól – évi 8,2 milliárd dollárral az orosz büdzsé hatoda.
Az arányok magyarán határozottan rosszabbak a visegrádiaknál mindkét tekintetben. Nem számoltunk az etnikai diverzitás okozta esetleges problémákkal, holott 12 millió magyarra jutó 5 millió román és majdnem ugyanennyi szlovák, 3 millió horvát, 1,5 millió szerb és 1 millió ruszin-ukrán meglehetősen tarka képet festene (ha egyben marad Magyarország, nyilván nem ezek a gazdasági, katonai és főleg nem etnikai arányok jellemzik a Kárpát-medencét, viszont e téren már nem óhajtottunk feltételezésekbe bocsátkozni, tovább gyengítve a gondolatkísérlet megalapozottságát).
Az adatok forrása elsődlegesen továbbra is a The military Balance – The Annual Assessment of Global Military Capabilities and Defence Economics című kötet 2022-es kiadása. Ebből az látszik, hogy kicsit több mint százezer aktív katonával, csendőrrel, egyebek mellett mintegy 86 ezer tartalékossal, összesen 187 ezer emberrel kalkulálhatna Budapest; ez pont az ötöde az agresszor orosz haderő aktív állományának. (Moszkva kétmillió tartalékosát nehézkes bevetni külföldön, velük így nem számoltunk.)
Lássuk a felszerelést. Elsőként a szárazföldi erőkét: páncélozott harcjárművek, azon belül is elsősorban a harckocsik (main battle tank, MBT), páncélozott gyalogsági harcjárművek (infantry fighting vehicle, IFV), páncélozott szállító harcjárművek (armoured personnel carrier, APC), és tüzérségi eszközök terén is vitathatatlan az orosz fölény, a kérdés csak az, hányszoros? Nos, harckocsik terén több mint tízszeres, 3400 orosz harckocsival szemben 303 (nagy)magyar képviseli a honi haderőt, s ugyanez az arány a páncélozott gyalogsági harcjárműveknél is. APC-kkel picit állunk jobban, 852 darabbal (az oroszoknak 7200 van), s a tüzérségnél is hasonló az arány (láthatjuk, micsoda brutális pusztító darálót képes a szakértők szerint is tüzérségmániás orosz hadsereg végezni egy-egy városostromnál Ukrajnában).
Ami a földön igaz, a levegőben hatványozottan: az oroszok 1170 vadászgépével szemben a nagy-magyar gépek létszáma alig 58, vagyis immár húsz az egyhez az orosz fölény, igaz ez minden típusra, a támadó és többcélú helikopterekre (ATK, MRH) úgy szintén. Egyedül csapatszállító helikopterek terén javul az orosz mennyiség 13 százalékára a nagy-magyar. Az oroszoknak emellett vannak stratégiai bombázói, míg Nagy-Magyarországnak nincsenek. A nagy-magyar légvédelem még ennél is gyengébb, légvédelmi rakéták terén a 65 db az orosz állomány nem egészen 3, a katonai alakulatok közvetlen védelmére korlátozottan alkalmas légvédelmi ágyú terén a darabszám az orosz 3,5 százaléka.
És persze ott a haditengerészet, elsősorban horvát alapokon, mindenesetre a végösszeg egy darab hadihajó és 12 őrnaszád – itt az orosz erőket számba venni mérsékelten izgalmas, nyilván felbukkanhatnának az Adriai-tengeren zavarni, ám a 32 hadihajó (cirkálók, rombolók, fregattok) és a 129 őrnaszád jellemzően annyira távol van innen, és logisztikailag olyan nehéz feladatot jelentene a hatékonyságuk biztosítása, hogy inkább az 50 hajóból álló tengeralattjáró-flotta nukleáris hajtóművel felszerelt eszközeiből juthatna el egy-egy, zavarkeltés céljából.
És persze ott a haditengerészet, elsősorban horvát alapokon, mindenesetre a végösszeg egy darab hadihajó és 12 őrnaszád – itt az orosz erőket számba venni mérsékelten izgalmas, nyilván felbukkanhatnának az Adriai-tengeren zavarni, ám a 32 hadihajó (cirkálók, rombolók, fregattok) és a 129 őrnaszád jellemzően annyira távol van innen, és logisztikailag olyan nehéz feladatot jelentene a hatékonyságuk biztosítása, hogy inkább az 50 hajóból álló tengeralattjáró-flotta nukleáris hajtóművel felszerelt eszközeiből juthatna el egy-egy, zavarkeltés céljából.
Az arányok tehát korántsem rózsásak, a cikk végén részletezett erős megszorításokkal, ugyanakkor Bakodi Péter itt is felhívja a figyelmet, míg a védekező fél kisebb-nagyobb megszorításokkal támaszkodhat a teljes haderejére; az agresszor csak annak egy részét tudja nélkülözni, szintén elnagyoltan számolva körülbelül a harmadát. A fölény még így is nyomasztó, még akkor is, ha ökölszabály, hogy a támadó fél háromszoros fölénnyel tud relatíve akadálymentesen és kimondottan jó esélyekkel eredményeket elérni. Ez vajon azt jelenti, hogy Nagy-Magyarországot napok alatt bedarálnák az oroszok? Nem feltétlenül.
Kiindulási pontunk az volt, hogy az oroszok Ukrajnát már februárban elfoglalták, vagyis létrejött egy közös határ Kárpátaljánál az oroszbaráttá tett Ukrajnán keresztül.
Nagy szerencse, hogy csak ezen a szakaszon tudna felvonulni az orosz haderő, mutat rá Bakodi Péter, hiszen ekkora túlerő esetén a védekező félnek mindig az a kedvező, ha a lehető legkisebb a kontaktfelület, így kevesebb emberrel is tartani lehet.
Hogy kijöjjön a 3:1-es arány, Moszkvának totális mozgósítást kell elrendelnie, több mint 500 ezer katonával; ezzel szemben Nagy-Magyarország számára főnyeremény lenne a Kárpátok óvó félkaréja, ahol mintegy alig 200 kilométeres frontszakaszon kellene védekezni az orosz szárazföldi csapatok ellen.
A légifölényt az oroszok nagyon hamar kivívnák, és megsemmisítenék a légibázisokat, a korábbi cikkben is említett magyar lokátorok mellett az erdélyi aranyosgyéresit vagy a felvidéki szliácsi komplexumot, ahogy a kecskeméti repteret is, hiszen légvédelmünk alig akad – sorolja szakértő. Ugyanakkor, teszi hozzá,
„légierővel önmagában nem lehet háborút nyerni, kellenek a szárazföldi csapatok”.
Itt jön képbe a Kárpátok néhány utat leszámítva járhatatlan fala, ahol mindössze négy rendes út vezet át az ország belseje felé, a legfőbb abból is Volóc mentén Ungvárra vezető – itt volt egyébként a megyét érő egyetlen orosz támadás is –, valamint a Vorohta mellől induló. Vagyis összesen négy érdemi pontot kellene tudni tartani az oroszokkal szemben.
A szakértő úgy vélekedik, ha ezeket a pontokat előbb sikerül lezárni, minthogy az oroszok megindulnak, a Kárpátok vonala hosszú ideig jóval kisebb haderővel is tartható lenne. Ha az oroszok áttörnék ezt a vonalat, szabad lenne az út Budapestig – és ugyanez lenne, ha tudnának meglepetésszerűen támadni, mielőtt a nagy-magyar Honvédség megerősítené a fontos hágóutakat. Igaz, egy totális mozgósítást még hadgyakorlatnak álcázva is igen nehéz lenne titokban tartani, így ez elég valószínűtlen.
Persze attól még,
Például, a totális légifölény birtokában Moszkva folyamatosan bombázná a fővárost, a nagyvárosokat és az ipari központokat, hogy demoralizálják a lakosságot, lényegében azt csinálnak a levegőből, amit akarnak. Ebbe bele lehet érteni a különféle deszantos alakulatok ledobását is mélyen a front mögött, ők is megpróbálhatják felnyitni a Kárpátok védelmét, többek között az utánpótlási vonalak elvágásával, sínek felrobbantásával – sorolja a szakértő.
És ott van a már említett orosz tüzérség, amely módszeres tűzzel klopfolná a hegyekbe szorult nagy-magyar alakulatokat. Mindazonáltal „a hegyeket nem lehet felrobbantani”, egyszóval az egész történet végén az orosz gyalogságnak kellene áttörni, amelyre jó ideig képtelen lesz, közben folyamatosan óriási véráldozatokat szenvedne.
Ha elhúzódik a konfliktus, feltehetőleg a tartalékok mennyisége, illetve az oroszok elszántsága dönthet: kérdés persze, mi lenne Moszkva hadicélja – Kárpátalja megszerzése, ezáltal a Kárpátok jelentette földrajzi előny kiküszöbölése egy esetleges nyugati hadjárathoz? Nagy-Magyarország feldarabolása a nemzetiségek között? (Ismerős) Valamiféle pánszláv hagymázas álom? (Ez sem túl eredeti.)
Összegezve a helyzetet, úgy tűnik, jelenleg nincs érv amellett, hogy bármiféleképpen megérné Moszkvának egy magyarországi hadjárat – vélekedik a szakértő –, ami a geopolitika nyelvén azt jelenti, hogy a jelenlegihez hasonló helyzetben nem csinálnák meg.
Eddig rendben vagyunk, de mi lenne a forgatókönyv akkor, ha nem csak Nagy-Magyarország, hanem mondjuk az egész Osztrák-Magyar Monarchia haderejével néznének szembe az oroszok? Következő cikkünkből kiderül!
***
Mint látható, a modellezés során számos egyszerűsítést alkalmaztunk. Az első és legfontosabb kitétel: nem számoltunk a NATO segítő kezével, pedig kollektív biztonságunk fő alapja éppen ez az elrettentés. Érdemes talán hozzátenni, hogy – mint arra Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársa felhívta lapunknak a figyelmet –, a megtámadott tagállam először saját katonai képességeire támaszkodhat a védekezése során, ezért fontos a nemzeti katonai erő fejlesztése, modernizálása.
Az agresszió áldozata – eseteinkben hazánk, „Visegrádia”, Nagy-Magyarország és az Osztrák-Magyar Monarchia – a NATO alapító szerződésének negyedik (konzultációról szóló) és ötödik (a kollektív védelemről szóló) cikkeire hivatkozva kérhet támogatást a szövetségesektől. Amit amúgy nem kap meg automatikusan, hanem konzultációt követően dönt az Észak-atlanti Tanács (politikai lépés) a katonai segítségnyújtásról (katonai lépés) a kollektív védelem keretében. Amennyiben ez a közös döntés megszületik (akár néhány órán belül, de rossz esetben talán csak napok alatt), a NATO teljes védelmi eszköztára rendelkezésre áll.
Mi viszont abból indultunk ki, hogy egyrészt a NATO nem létezik, nem vállal konfliktust, az oroszok meg már a spájzban vannak. Másrészt a jelentős hadipotenciállal bíró államok semleges álláspontot képviselnek, vagyis nem segítenek, de területükön nem engednek át oroszokat sem.
Így marad saját erőnk, és ezen írásban taglalt államalakulat ereje, amelyeknél egyébként nem is kellett akkorát egyszerűsíteni, amikor feltételeztük a hézagmentes együttműködés képességét, hiszen NATO-tagokként sűrűek voltak a közös hadgyakorlatok. Ezért pusztán összeadtuk az egyes számokat: ennyi és ennyi harckocsi, annyi vadászgép, és így tovább; típusok között egyszerűen lehetetlen volt különbséget tenni. De nem vontuk le a korábbi offenzívában elszenvedett veszteségeket, sem az Ukrajnának átadott haditechnikai rendszereket (a szlovák légvédelem például pont ilyen).
Az emberállomány (itt a paramilitáris szervezetekkel együtt – a szerk.) és a tartalékosok létszáma, az adott ország katonai költségvetése; a harckocsik és egyéb harcjárművek száma, a tüzérségi eszközök, és a többi (részletesebb felsorolás fent). Egyébként a földrajzi, társadalmi, gazdasági helyzetet, ország(része)k közötti történelmi ellentéteket nem vettünk figyelembe. Ahogy a szikár számok mögé a hadimorált sem tudtuk beapplikálni.
Úgy kalkuláltunk, hogy a hadviselő felek nem spórolnak az eszközökkel, egyszerre próbálják bevetni erőik jelentős részét. Kivettük a karbantartásra, hibaelhárításra vonatkozó eszközöket. Továbbá nem számoltunk logisztikai és helyreállító járművekkel, egészségüggyel, kutatómentéssel, katonai háttérinfrastruktúrával, és a nukleáris elrettentő eszközöket, rakétasilókat, páncéltörő képességeket sem vettük lajstromba részletesen.
Maradt a számháború, amely, mondhatni, in vitro (külső tényezők zavarása nélküli) körülmények között zajlik.
Nem utolsó sorban kiemelendő, ugyancsak, hogy az adatbázisok sem egységesek. Más adatok szerepelnek például a sokak által használt Globalfirepower.com elnevezésű honlapon, mint az 1958-ban alapított International Institute for Strategic Studies kutatóközpont minden évben publikált The Military Balance – The Annual Assessment of Global Military Capabilities and Defence Economics című kiadványában. Mi az utóbbit vettük alapul.
Képek és illusztrációk: Mandiner.hu