Nyitókép: Szerhij Sztahovszkij a háborúban, szolgálatban
Lapunk az ukrán és kárpátaljai magyar emberek mellett több civil oroszt is elért és megszólított a háború kapcsán. Mint írtuk: e háborús helyzetben jellemzően nehéz szóra bírni az oroszokat külföldi újságíróként – az oroszok által elérhető orosz nyelvű nyilvánosság állapotát pedig e cikkünkben jártuk körül –; de volt már oroszországi újságíró megszólalónk, illetve további átlagemberek, civil oroszok is nyilatkoztak nekünk.
Mindeközben a magyarországi orosz diaszpórát, az itt élő orosz embereket is próbáltuk szóra bírni: egy Budapesten élő pénzügyi menedzser és az Alfavit Alapítvány elnöke osztotta meg lapunkkal a gondolatait, illetve hosszabb ideje hazánkban élő ukrán zenészt is kérdeztünk a háborúval kapcsolatban. A legutóbb Grexa Liliána, ukrán nemzetiségi parlamenti szószóló válaszolt a kérdéseinkre.
*
Federer vs Sztahovszkij, 2013-ban Wimbledonban
Ezúttal a kiváló ukrán teniszezővel, a Magyarországon élő Szerhij Sztahovszkijjal beszélgettünk. Szerhij idén vonult vissza, fénykorában topversenyzőnek számított, 2013-ban még magát Roger Federert is legyőzte Wimbledonban. Története filmbe, leginkább háborús drámába illő:
Szerhij a budapesti jólétből Kijevbe indult harcolni hazájáért,
Ukrajnáért. Három gyermekét és feleségét, az Anfisa Beauty márka megálmodóját, egy realitysorozat egykori szereplőjét, Anfiszát hagyta hazánkban a háború kezdetén. A helyzetet még drámaibbá teszi, hogy felesége orosz, de közösen osztoznak az invázió okozta fájdalomban, nincsenek családon belüli ellentétek.
A gyerekekkel nyaraltak, miközben kitört a háború
A kérdésre, hogy mi volt a legelső érzése az orosz invázió hallatán, az egykori klasszis elmesélte: február 24-én Dubajban nyaralt, amikor dubaji idő szerint hajnali hat órakor
üzeneteket kapott Kijevben élő szüleitől, hogy körös-körül robbanásokat hallanak,
barátai pedig értesítették: kitört a háború. Szerhij és Anfisza azonnal a tévé elé ültek, ahol szembesültek a valósággal, immár képek formájában is.
„Nem akartam elhinni, felfogni sem voltam képes, ami történt” – emlékezik vissza Szerhij. – „A képek, amiket láttam, sokkoltak, mielőtt eljutottak a tudatomig. Haragot, félelmet, dühöt éreztem. Abszurd volt az egész. Nulla-huszonnégyben a telefonon csüngtem és a híreket néztem, hogy megértsem, mi folyik itt, rendben vannak-e a szüleim, milyen közel jutottak Kijevhez az orosz csapatok. Szívtam be az információt. Nagyon kemény órák voltak ezek, negyvennyolc óra egyhuzamban. ”