Korszakváltáshoz érkeztünk a hunok kutatásában – régészek a Mandinernek

Nyitókép: Attila a Képes Krónikában/Wikipedia

Az elmúlt időszakban több riportot is közöltünk a hunok tudományos kutatásáról, egyrészt a mongóliai magyar nagykövet, Obrusánszky Borbála, másrészt a mongol tanulmányútra induló Csiky Gergely munkásságán keresztül. Ezúttal Attila és a Kárpát-medence lesz a középpontban, egy nemrég megjelent tanulmánykötet apropóján Rácz Zsófia és Szenthe Gergely kalauzolnak bennünket.

Szenthe Gergely régész, történész, a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Tárában dolgozik, szűkebb szakterülete a hun kor és az avar kor régészete.

Rácz Zsófia régész, az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének docense, a Kárpát-medence népvándorlás kori régészetével, hun korral, a germán királyságok időszakával és avar korral foglalkozik.

***

Nemrég jelent meg angol nyelven egy tanulmánykötet az önök szerkesztésében, ami a hun vezér, Attila európai jelenlétére fókuszál. Honnan jött az ötlet, milyen hiányt pótol a könyv?

RZs: Az utóbbi években mindketten találkoztunk olyan lelőhelyekkel, Gergő a telki áldozati lelet előkerülésekor, én az egyetem hajdú-bihari és Szolnok megyei ásatásai során, amelyek miatt a korai népvándorláskor felé fordult a figyelmünk az avar kor mellett. A kötet egy 2019-es nemzetközi konferencia előadásaiból készült tanulmánykötet. Létrejöttében a fő motiváció az volt, hogy a hun kor az elmúlt két évtizedben talán a leggyorsabban fejlődő témája volt a népvándorlás kori régészetnek. Ennek oka egyrészt a sok új ásatási eredmény, másrészt a vizsgálati módszerek fejlődése. Itt kérdőjeleződtek meg leginkább azok a módszerek és megállapítások, amelyeket a kilencvenes évekig a tudomány használt.

ami indokol egy új szintézist.

Milyen friss szempontok bukkannak fel a kötetben?

SzG: Említenünk kell mindenek előtt Bóna Istvánt, aki szinte pontosan 20 évvel a kötet megjelenése előtt halt meg. A 20. század utolsó évtizedeiben az ő befolyása határozta meg a hun kor kutatását. Nagy formátumú kutató és egyetemi oktató volt. Bóna István azonban még a történeti forrásokra, a vándorló népek történetírókon keresztül ismert történeteire építette fel mondanivalóját, kicsit ennek illusztrációjára szolgáltak a régészeti források. Ezzel szemben ma a régészeti források elemzésén keresztül olyan szegmenseit is láthatjuk a korabeli valóságnak, amelyeket nem közvetítenek a történeti források. Az anyagi kultúra változásain keresztül megismerjük a közösségszerveződés, életmód részleteit. Az a terület, amelyet mi ismerünk – ismerhetünk – legjobban,

egyszerűen azért, mert valószínűleg itt volt az európai Hun Birodalom egyik, legfontosabb hatalmi centruma. A konferencia és a kötet tanulmánykötetként természetesen nem vállalkozhatott egy új szintézis kialakítására, csupán lépéseket tehet felé. Ez viszont, azt hiszem, szerkesztőként is kimondhatjuk, hogy egész jól sikerült. A kötet több és nagyon fontos új leletet közöl – a régészet hatalmas előnye a történettudományok más ágaival szemben, hogy forrásbázisa folyamatosan bővül. Az értékelő tanulmányok pedig nem csak a Kárpát-medence, hanem a környező világ hun korszakának legfontosabb kérdéseiről adnak áttekintést.

A hun kori „áldozati üstök” elterjedése az eurázsiai sztyeppén, a Kárpát-medencében és környékén (forrás: Radu Harhoiu tanulmánya az „Attila's Europe” kötetben)

Rácz Zsófia és Szenthe Gergely Polgár-Görbetó-dűlő, késő avar kori temető feltárásán, 2021 nyár

Milyen újdonság derült ki az utóbbi években Attila Kárpát-medencei tartózkodásáról?

SzG: Úgy tűnik, hogy a késő hun kori, ha úgy tetszik, Attila-kori elit egy olyan birodalmi elittel azonosítható, amelynek tagjai eredetüktől függetlenül törekedtek arra, hogy egymáshoz hasonlítsanak. Rácz Zsófia eredményei alapján például a korszakban széles körben elterjedt testmódosító eljárásnak, a koponyatorzításnak éppen az lehetett a fő célja, hogy a rendkívül sokféle származású és kinézetű embereket összekösse.

Hogyan nyerhetünk bepillantást az új leleteken keresztül a hun hatalmi szervezet kiépülésébe?

RZs: Az elmúlt években több olyan leletegyüttes is előkerült – ezek közül jó néhány szerepel a kötetben is –, amely a hun birodalom előkelőinek a hagyatékához tartozik. Hatalmas a jelentősége a nagy felületen – több hektáron – végzett, nagyberuházásokat megelőző feltárásoknak, mert így egy-egy lelőhelyet jóval összetettebb módon, tágabb kontextusban értékelhetünk. Azt látjuk például, hogy olyan hun kori temetkezések, amelyeket korábban magányos sírnak gondoltunk volna, valójában gyakran szarmata (tehát a helyi lakosság) települései-temetői közelében kerülnek elő. Elképzelhető, hogy ezeken keresztül megragadhatjuk a hun hatalmi szervezet kiépülését, a helyi lakosság és az új elit viszonyát. A kötetből

De több más, fontos lelet is helyet kapott a könyvben, például egy gazdag 5. századi sír Erdélyből, Marosszentgyörgyről, és új, úgynevezett áldozati leletegyüttesek – kis mélységben elásott, értékes tárgyakat, fegyvereket vagy ékszereket tartalmazó leletek – Telkiből, Diósjenőről, Debrecen határából, illetve a gödi késő római erődből.

A hunok etnikai tudatáról tudunk valamit?

SzG: Az előbb említett áldozati leleteket korábban a hun etnikumhoz kötötték: ma már a lelőhelyek gyarapodása és főleg az alapos feltárások alapján azt látjuk, hogy ezek mögött sem egy etnikai tudat, hanem egy etnikumok között kapcsolatot teremtő,

Ez nem jelenti természetesen az etnikai közösségek felszívódását, csupán előkelőik igyekeztek bizonyos szempontok szerint egymáshoz hasonlítani.

Így például a Debrecen mellett, egy szarmata sír körüli árokban feltárt áldozati együttes, a Telkiben előkerült, egyedi, késő római és talán helyi barbár jellegeket is mutató áldozat, vagy akár a máig jobbára a hunokhoz kötött üstök és a pannonhalmi vagy szeged-nagyszéksósi sztyeppei típusú áldozatok között jócskán találunk a részletekben különbségeket: de fontosabbnak tűnik, ami összeköti őket, közös tartalmuk és maga az áldozati rítus.

A hun korban elkezdett kialakulni az előkelők körében egy olyan összetartozás-tudat, amelynek már kevés köze volt ahhoz, hogy az egyes családok eredetileg a hun birodalomba integrált népek – etnikumok – közül melyikhez tartoztak, hunok, gepidák, gótok, alánok vagy akár rómaiak vagy mások voltak-e. Ez a folyamat a régészeti leletek alapján nagyon felgyorsult az 5. század második negyedében, az európai hun uralom utolsó két évtizedében, tehát éppen akkoriban, amikor Attila trónra került.

A telki hun kori lábbeligarnitúra gránátberakásos arany díszei, Magyar Nemzeti Múzeum

Mi bizonyítja, hogy a Kárpát-medencében lehetett a hunok roppant birodalmának hatalmi központja? 

RZs: Van két régóta ismert, kiemelkedő jelentőségű „aranykincs”: a szeged-nagyszéksósi áldozati lelet, és a majdnem 1500 aranypénzt, késő római solidust rejtő hódmezővásárhely-szikáncsi éremkincs, amelyek utalhatnak egy fejedelmi központ létére. Egyértelműen azonban a korabeli írott forrásokból tudjuk meg, hogy a hun korban

a hun birodalom és a két késő római birodalom közötti diplomáciai és katonai érintkezésben; a hun támadások kiindulási pontja is jórészt a Kárpát-medence lehetett.

Miről tanúskodik mindez?

SzG: Sokatmondók azok a részletek, amelyeket a kelet-római követség tagjaként Attila udvarában megfordult Priszkosz rétor jelentéséből tudunk.

ezek közül a legnagyobban fogadta a római követséget; de itt gyűltek össze Attila birodalmának előkelői is, akik között például a hun uralkodói kancellária római származású írnokai, előkelői is ott voltak. Pannonia és a Kárpát-medence különös jelentőséggel bírt tehát a hun birodalom számára. E tekintetben érdekes, hogy a Kárpát-medence a hun birodalom nyugati perifériáján helyezkedett el. A nemzetközi kutatásban elfogadott megállapítás, hogy a nomád birodalmak a központot olyan helyen igyekszenek tartani, amely lehető legközelebb fekszik az éppen fontos konfliktuszónához vagy a legfontosabb diplomáciai és kereskedelmi partner határaihoz. Ez a belső-ázsiai nomád birodalmak esetében Kína volt, a hunok esetében a 4–5. században már a nyugati és keleti birodalomfélre bomlott Római Birodalom.

Milyen „etnikai kép” bontakozik ki a legújabb adatok alapján Attila birodalmában? Mennyire volt színes etnikailag a Kárpát-medencét megszálló és uraló hun csoport?

RZs: Rendkívül sokszínű időszak lehetett. Egyszerre kell számolnunk mind az Alföldön, mind Pannoniában tovább élő helyi csoportokkal, ezek mellett az új hun elittel és különféle segédnépekkel. Azt is meg kell jegyeznünk azonban, hogy egyes területeken drasztikusan lecsökkenhetett a népesség, máshol azonban – például Nyíregyháza környékén – sűrűn lakott területek is lehettek. Nagyon jelentős az az új információmennyiség, ami az Alföld késő szarmata és hun korszakából, a 4. századból és az 5. század első feléből rendelkezésünkre áll: a Kárpát-medence egyes területein

illetve tagozódhatott be az új rendszerbe, mint azt korábban gondoltuk. De e téren még sok a munka, nehéz például a települések kronológiai besorolása: meddig használják a szarmata, vagy Pannoniában a római településeket, temetőket a hun korban?

Vannak konkrétan a hun népcsoportnak tulajdonított leletek?

Rzs: Kifejezetten hunokhoz, tehát hun etnikumhoz elég nehéz leleteket kötnünk. Azt elmondhatjuk, hogy van néhány olyan sírlelet, amely a temetkezési szokások (például az ún. nyúzott lovas temetkezés) alapján sztyeppei eredetű népességre utal. Az antropológiai adatok is azt mutatják, hogy a hun korban az európai komponens mellett keleti eredetű népesség is élt a Kárpát-medencében. A kötetben olvasható antropológiai témájú tanulmány rendkívül heterogén népességről számol be.

Rövidkard, aranyveret, kés és korsó, Kecskemét-Mindszenti-dűlő. Fotó: Kiss B. (Katona József Múzeum)

Hogyan változott a kutatók megközelítési módja a témában az elmúlt időszakban?

RZs: A közelítési mód és a kérdésfelvetéseink is megváltoztak. A 20. századi régészeti kutatás egyik legfontosabb törekvése a leletanyag etnikai azonosítása volt, az írott forrásokban megjelenő hun kori népek, segédnépek neveit és földrajzi utalásokat felhasználva. Ma viszont úgy látjuk, hogy ebből a szempontból erősen korlátozottak a lehetőségeink. Ennek az az oka – erre már utaltunk korábban is –, hogy a hun birodalom létrejötte elősegítette a hasonló reprezentációs eszközök, viselet, fegyverek, szokások elterjedését az egész Kárpát-medencében. Ráadásul az 5. században, a korábbi politikai és társadalmi struktúrák szétesése után egy új, másfajta szellemi és anyagi minőség jött létre. Ez nem teszi lehetővé, hogy „visszafele követéses” módszerrel, tehát korábbi, 4. századi régészeti jelenségek alapján Attila-kori gótokat, gepidákat vagy alánokat azonosítsunk.

Kíváncsiak vagyunk viszont az átalakuló társadalomra, az egyes közösségek sorsára, túlélési stratégiáira, életmódjára… ezekre a kérdésekre valóban választ remélhetünk. Az is egyértelmű, hogy

és az sem jó irány, ha csupán felhasználjuk a társtudományok eredményeit, legyen szó akár fémvizsgálatokról, akár antropológiai, archeozoológiai, botanikai, vagy az emberi csontokon végzett izotópos és genetikai vizsgálatokról. E kötetben is helyet kapott néhány tanulmány, ahol e szakterületek művelőinek közös gondolkodásából születtek új eredmények. Szeretném még kiemelni az adatok mennyiségének és minőségének az ugrásszerű megnövekedését. Ezeknek a kezelése, feldolgozása a mai régészet egyik legnagyobb kihívása.

Mit látunk még a legfrissebb kutatások alapján?

SzG: Például azt is látjuk, ahogyan egy csoport összeköltözésének kezdeti fázisa után elkezdenek kialakulni a közös jellegek. Az első időszakban még általában látszanak az egyes alkotóelemek különböző gyökerei, nagyon különböző eredetű és szokásokkal bíró emberek laknak és temetkeznek együtt. Ez után kialakulnak a közösségi tudat elemei, és a csoport hirtelen elkezd közösségként, nagyobb léptékben társadalomként működni. A hun kor esetében ennek elsősorban a korábban említett elit anyagban látjuk még a nyomait.

RZs: De arra is van már példa, hogy egy kis, pannoniai falusi közösség által használt temetőben lehetett helyi, késő római kultúrájú és újonnan érkezett csoportokat megkülönböztetni, illetve e csoportok kooperációját, összeolvadását megfigyelni. (Erről is olvashatnak a kötet egyik tanulmányában.)

nem is beszélve a genetikai eredményekről...

Mennyire alakította maga Attila a hunok sorsát? Egyesek szerint maximalizálta, mások szerint lerombolta a birodalom lehetőségeit.

SzG: Annak alapján, amit a történeti és régészeti forrásokban látunk, Attila korában egy már előtte megindult folyamat érte el csúcsát, abban a tekintetben, hogy a hun birodalmi elitben ekkorra nagyon nagy méreteket öltött a különböző eredetű elemek közösséggé formálódása. Szerintem erre Attila tudatosan is rájátszhatott, és mivel tényleg zseniális politikus lehetett, amennyire ez rekonstruálható, a birodalma számára adott politikai lehetőségekből kihozta a legtöbbet.

Más kérdés, hogy

Haláluk után az általuk felfejlesztett birodalom az utódlási harcokban, illetve mivel az örökösök ritkán rendelkeznek a hozzá hasonló politikai tisztánlátással, taktikai zsenivel, rendszerint széthullott. Ez történt Attila esetében is: 453-ban bekövetkező halála után fiait egy évtizeden belül kisöpörték a Kárpát-medencéből. Ismét Bóna Istvánra hivatkoznék: szimbolikus, hogy Bóna rendszerváltás körül megjelent könyvében Attilában nem csak a nagy formátumú hőst, hanem az elődei által felépített hun birodalom struktúráinak megváltoztatóját látta, aki, amikor személyes ambícióinak rendelte alá a hun – ha ez jó fogalom rá –, voltaképpen a birodalom bukását is előkészítette.

Ez a szubjektív megközelítés persze Bóna személyiségéből fakadt, az elitek keveredése és az új, birodalmi elit kialakulása inkább a politikai-gazdasági folyamatok, a nomád birodalom működésének belső logikájából fakadt, azonban a folyamat végeredménye attól még ugyanaz volt.

Elképzelhetőnek tartják, hogy a hun-magyar rokonságelmélet bizonyítására vagy cáfolására előkerülhetnek bizonyítékok a közeljövőben, akár a Kárpát-medencéből is?

RZs: Van folyamatban olyan, nagy mintaszámon – több ezer népvándorlás kori temetkezésen – alapuló genetikai kutatás, amely sokat tehet majd hozzá ehhez a kérdéshez, legalábbis, ami a különböző korszakokból származó népességek biológiai összefüggéseit illeti. 

A Kárpát-medencei régészeti leletanyag, a hun kori (5. századi) és a honfoglalás kori (10. századi) lelőhelyek között azonban több száz éves kronológiai különbség van,

Sírrajz és mesterségesen torzított koponya, Kecskemét-Mindszenti-dűlő, hun kori sír. Rajz: Kovacsóczy B., fotó: Kiss B. (Katona József Múzeum)