Választás után mindent lehet? Peru már tudja a választ

Augusztus 28-án egy etyeki fórumon egészen különös hangulat uralkodott. A közönség meleg, nyárvégi estét kapott, de mellé egy a politikát felkavaró mondatot is. A színpadon két jól ismert szereplő osztozott, Tarr Zoltán és Dálnoki Áron, a Tisza párt szakemberei.  

Dálnoki elégedetten bólogatott, Tarr pedig cinkosan mosolygott, majd eleresztette azt a mondatot, amelyet sem a Tisza, sem a Fidesz kampánystábja sokáig nem fog elfelejteni: „Választást kell nyerni, és aztán mindent lehet”. A helyszínen először csend lett, majd nevetés, de a mondat súlya máig ott maradt a levegőben.

Aki ismeri Latin-Amerika politikai történelmét, annak nagyon ismerős lehet ez a helyzet. Hiszen pontosan ezt játszotta el Alberto Fujimori Peruban 1990-ben, amikor megjelent a politikai színen.  

A helyzet akkor drámai volt. A gazdaságot hiperinfláció sújtotta, a Sendero Luminoso lázadói falvakat terrorizáltak, a városokban pedig mindenki Vargas Llosáról, a Nobel-díjas íróból lett politikusról beszélt.  

Llosa neoliberális sokkterápiát hirdetett, privatizációt, piaci reformokat. És ekkor lépett színre Fujimori, aki azt mondta, hogy ő a kisemberek barátja. Megígért mindent. Támogatást a parasztoknak, olcsó kenyeret, árstabilitást. A választók fellélegeztek, a szegények rajongtak érte, és a változásra szavaztak.

Ám arra nem számítottak, hogy Fujimori Tarr Zoltán kampánystratégáinak jövőbeli könyvéből dolgozott. Jött a „Fujishock”. Eltörölték a támogatásokat, melynek következtében az áram, a benzin és egyéb cikkek ára a duplájára nőtt, a bérek értéke pedig a töredékére esett. A lakosság hatvan százaléka került a szegénységi küszöb alá.  

Fujimori pedig még jobban kiterjesztette a „mindent lehet” értelmét. 1992-ben önpuccsot hajtott végre. Feloszlatta a kongresszust és felfüggesztette az alkotmányt. A hadsereg mögötte állt, a nemzetközi közvélemény pedig néhány hónap alatt beletörődött, hogy a média és a bíróságok is a kormány befolyása alá kerültek. A fékek és ellensúlyok rendszerét egy mozdulattal szüntette meg.

Fujimori végül 2000-ben Japánba menekült, és faxon küldte el a lemondását a kongresszusnak, melyet az elutasított. Úgy döntöttek, hogy erkölcsi alkalmatlanság miatt távolítják el. Később egy chilei útja során letartóztatták, és kiadták Perunak, ahol bíróság elé állították, és emberi jogi visszaélésekért, korrupcióért hosszú börtönbüntetésre ítélték.  

A tanulság általános. Ha valaki azt mondja, hogy a választás csak az első lépés, és utána „mindent lehet”, azt érdemes komolyan venni. Ez a mondat a demokrácia egyik legfélelmetesebb mondata, mert nem szól másról, csak a hatalomról.  

A perui példa azt mutatja, hogy a választás előtti ígéretek és a választás utáni valóság között olyan szakadék tátonghat, amelyben egy teljes ország lakosságának a jóléte is eltűnhet.  

A cikk szerzője az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője, a BCE egyetemi docense.

Nyitókép: YouTube képernyőfotó