Babiš kiakadt Brüsszelre: az EU több milliárd euróval rövidítené meg Csehországot

Prága szerint nem világos, „honnan veszik, hogy ennyire meggazdagodtunk”.


Prága szerint nem világos, „honnan veszik, hogy ennyire meggazdagodtunk”.


A Politico úgy látja, a legutóbbi uniós csúcsot a leköszönő magyar miniszterelnök hiánya határozta meg.


A brüsszeli politikus a magyar miniszterelnöknek is odaszúrt.


Zelenszkij fenyegetéseiről és az ukrán olajblokádról mindenki mélyen hallgat.


Szerdán jelentést tesz a kormánynak a Kijevbe küldött tényfeltáró bizottság a Barátság kőolajvezeték helyzetéről.


Ezek voltak a Mandiner legolvasottabb cikkei csütörtökön.


Az Európai Bizottság elnöke annak kapcsán nyilatkozott erről, hogy Brüsszel 2027 végéig megvalósítaná az „egy Európa, egy piac” elvét.


A szlovák kormányfő szerint az uniós vezetés felkészületlen és Oroszország-ellenes rögeszméktől vezérelt.


Kaja Kallas megint Ukrajna feltétlen támogatása mellett érvelt, a francia elnök pedig azt hiszi, hogy az Egyesült Államokat megijesztette valamiféle „európai egység”.


Mindketten nagy vereséget szenvedtek Brüsszelben.


Az elfogadott hadikölcsönt – amelyből hazánk kimaradt – Ukrajna nem fogja tudni visszafizetni – figyelmeztetett a kormányfő.


A miniszterelnök közösségi oldalán számolt be a hibrid ülésről.


Főszerepben Ukrajna.


A kéttucatnyi tiltakozó a magyar vétó visszavonását, és Ukrajna felfegyverzését követelte az uniós csúcs helyszínétől párszáz méterre.


A külügyminiszter nem látja, hogy a meggyengült EU hogyan akarja az Egyesült Államok nélkül „valami olyanhoz segíteni Ukrajnát, amit három éven keresztül egy sokkal erősebb összefogásnak sem sikerült.”


Elemzőt kérdeztünk a legújabb fejleményekről.


Alakul az európai jobboldali erők összefogása: a magyar miniszterelnök Giorgia Melonival, Mateusz Morawieckivel és Janez Jansával is tárgyalt Brüsszelben.


Megint nagyot ment a baloldali megmondóember.


A magyar kormányfő elégedettségének adott hangot.


Az európai közvélemény igenis kitart Ukrajna támogatása mellett.
