Az ember, akiből még az ellenzéki oldalon sem nagyon kérnek

Akadnak bőven olyan balos politikusok, újságírók és véleményformálók is, akik erős kritikával illetik Hadházy Ákos performanszait.

Akadnak bőven olyan balos politikusok, újságírók és véleményformálók is, akik erős kritikával illetik Hadházy Ákos performanszait.
Súlyos megállapításokat tartalmazó vizsgálati jelentés látott napvilágot.
Megüzenték a független országgyűlési képviselőnek, hogy nem kérnek a gyűlölködéséből.
Baja Ferenc nem tett vallomást, de mélyen megrendítette, hogy bíróság előtt kell állnia.
Horvát Csaba és Tóth Csaba is azt hangoztatta a bíróságon, hogy mennyire tisztességes politikai múltat tudhatnak maguk mögött.
Az ügyészség beismerés esetén több éves börtönbüntetés kiszabására tett indítványt. A vádlottak tagadták a bűncselekmények elkövetését.
Baja Ferenc, Horváth Csaba és Molnár Zsolt is a vádlottak padjára ül.
A momentumos városvezető meg is nevezte a tettest.
Zugló megválasztott polgármestere teljes átvilágítást ígért, rengeteg dolga lesz.
A párt szerint mindenkit megillet az ártatlanság vélelme.
Közleményt adott ki a Központi Nyomozó Főügyészség.
MSZP megy, Momentum jön, de a DK lesz a zuglói városvezetés legerősebb pártja.
A Fidesz polgármesterjelöltje szerint mindegy, mi megy közöttük, ha érdekük úgy kívánja, újra összeállnak a balos formációk.
Mint ismert: az érintettek között van Tóth Csaba egykori szocialista országgyűlési képviselő, illetve Horváth Csaba, Zugló MSZP-s polgármestere is.
A BRFK különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást az ügyben.