Szocialista nagyágyúk a vádlottak padján: elkezdődött a budapesti korrupciós botrány tárgyalása

Az ügyészség beismerés esetén több éves börtönbüntetés kiszabására tett indítványt. A vádlottak tagadták a bűncselekmények elkövetését.

Súlyos megállapításokat tartalmazó vizsgálati jelentés látott napvilágot.
A bíróságon zajló zuglói parkolási botrány fényében különösen érdekes az új kerületi vezetés által most bemutatott vizsgálati jelentés, amelyből kiderül, hogyan működött a kerületi korrupciós közbeszerzés-elkerülő hálózat az MSZP irányítás alatt. A feltárt a információk alapján Rózsa András zuglói momentumos polgármester rendőrségi feljelentést tett. A 444 beszámolója szerint a vizsgálatban a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató (ZVK) Zrt szerződései vették górcső alá, és számtalan visszaélésre bukkantak.
Többek között kiderült, hogy
a Zrt. szinte kizárólag egy néhány cégből álló zárt vállalkozói körrel kötött szerződéseket, akár volt pályázat, akár nem.
Többségében pedig nem volt, így pedig a verseny is elmaradt.
Ezt is ajánljuk a témában
Az ügyészség beismerés esetén több éves börtönbüntetés kiszabására tett indítványt. A vádlottak tagadták a bűncselekmények elkövetését.
A megbízásokat pedig pont akkora darabokra szabdalták, hogy ne kelljen közbeszerzési pályázatot kiírni. Ha mégsem tudták megkerülni a pályáztatást, akkor az említette belső kör cégeit hozták ki győztesnek.
Néha a látszatra sem ügyeltek, volt olyan pályázat, ahol a három érintett cég ugyanazt az ajánlatot adta be, de arra is volt példa, hogy olyan cég is kapott komoly megrendelést, amelyiknek mindössze egy munkavállalója volt.
A Zrt. korábban igen szorosan kapcsolódott a kerület igazi urának tartott korábbi MSZP-s parlamenti képviselőhöz, Tóth Csabához.
A céget az önkormányzat részéről az a Hajdú Flórián MSZP-s alpolgármester felügyelte, aki Rózsa szerint Tóth Csaba „egyik legközelebbi munkatársa” volt, a vezérigazgatói posztot pedig hét évig az a Baracskai Gábor töltötte be, aki egyszerre volt Tóth bizalmi embere és Hajdú sógora.
A vizsgálat szerint azon építési és beruházási szerződések összértéke, amiket vizsgálva törvénytelenséget találtak, 6,8 milliárd forint volt. Ugyanakkor a gyanús kontraktusok értéke 8 milliárd forint.
Ahogy a szakértő levezette, „ezek a technikák árfelhajtó hatásúak", azaz a verseny kizárása miatt az érintett vállalkozók a piacinál többet számlázhattak, így ennyivel kevesebbet tudott költeni az önkormányzat az óvodák, az utak vagy a parkok fenntartására.