Közel-Keletre látogat XIV. Leó pápa – ez lehet az első külföldi útja

2025. augusztus 21. 08:11

XIV. Leó, ezzel a néhai Ferenc pápa tervét valósítja meg.

2025. augusztus 21. 08:11
null

XIV. Leó pápa december előtt Libanonba látogat – jelentette be Bechara Rai bíboros, a maronita katolikus egyház vezetője – írja a Reuters.

Az országban több mint kétmillió katolikus él, a pápa pedig várhatóan elődje nyomdokain haladva olyan térségeket keres fel, amelyek ritkán kerülnek a nemzetközi figyelem középpontjába. A 3,5 millió hívőt számláló maronita katolikus egyház vezetője pontos dátumot nem árult el, de hangsúlyozta, hogy „az előkészületek már zajlanak”.

XIV. Leó, akit május 8-án választottak pápává, ezzel a néhai Ferenc pápa tervét valósítja meg: elődje ugyanis szintén Libanonba készült, de egészségügyi állapota miatt nem tudta megtenni az utat.

A Vatikán adatai szerint Libanonban több mint kétmillió katolikus él. Bár Rai kijelentését a Szentszék hivatalosan nem kommentálta, egy névtelenséget kérő vatikáni tisztviselő megerősítette a látogatás tényét. 

Hozzátette: Libanon egy átfogóbb körút egyik állomása lesz, amelynek része Törökország is.

Nyitókép: Isabella Bonotto / ANADOLU / Anadolu via AFP

 

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
haxima
2025. augusztus 21. 09:09
Ez a pápa azért nagyon takarékon van. Lassan négy hónapja gyakorlatilag nem is lehetett hallani felőle. Első útja most lesz? Eddig mit csinált?
Válasz erre
0
0
faramuci
2025. augusztus 21. 08:20
"Ferenc pápa tervét valósítja meg" Már várom mikor mossa meg az első terrorista lábát,vagy mikor kerül sor az első LMBTQ közös ebédre....🙄
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!