Havasi Bertalan új Digitális Polgári Kört indít az Alaptörvény védelmében

2025. augusztus 21. 06:19

Az új Digitális Polgári Kör jogászok, politológusok, történészek és közélet iránt érdeklődő polgárok részvételével működik majd.

2025. augusztus 21. 06:19
null

Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Kabinetiroda helyettes államtitkára a közösségi oldalán jelentette be, hogy új Digitális Polgári Kört alapít, amelynek célja az Alaptörvény szélesebb körű megismertetése, a társadalomhoz való közelebb vitele, valamint a dokumentum védelme lesz. A kezdeményezés hátterében szerinte az áll, hogy egyes politikusi nyilatkozatok nyomán

szükségessé vált a magyar alkotmányos rend melletti erőteljesebb kiállás.

Ezt is ajánljuk a témában

Mint fogalmazott, „Tagjai olyan jogászok, politológusok, történészek, illetőleg a közélet iránt érdeklődő polgárok, akik fontosnak tartják az állami életünk kiinduló- és viszonyítási pontját jelentő Alaptörvény ismeretét, ismertetését, társadalmasítását és nem utolsósorban védelmét.” A szervezőmunka Havasi tájékoztatása szerint már el is kezdődött.

Nyitókép forrása: Havasi Bertalan Facebook-oldala

***

Ezt is ajánljuk a témában

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
chief Bromden
2025. augusztus 21. 06:49
Hol késik a nyugdíjasok digitális polgári köre? Fogy az idő, tovább fog nyílni az olló, növekszik az elszegényedők tábora. A halál a szegénysoron szed több áldozatot. Ne a temetőbe járjanak, hanem a digitális fogyasztók járják az eszközökkel, kapcsolattal nem rendelkezőket és világosítsák fel őket hogy miről maradnak le. Hol van a nyugdíjas párt a nyugdíjas vezetők a nyugdíjszakértők? Üveggyöngyökért, krumpliért, utalványokért adják a homályban tartott nyugdíjasok a szavazatukat?
Válasz erre
2
0
baronet
2025. augusztus 21. 06:42
Bornírt baromság.
Válasz erre
2
0
nogradi
2025. augusztus 21. 06:27
Havasi felel, hogy ne módosíthassák félévente.
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!