Orseolo Péter árulása is megjelent az augusztus 20-i tűzijátékban

2025. augusztus 20. 22:56

Szent István utódja a németeknek árusította volna ki az országot.

2025. augusztus 20. 22:56
null

Az idei augusztus 20-i tűzijáték történetében egy áruló, Péter is szerepelt. A tűzijáték narratívája ott folytatódott, ahol a tavalyi befejeződött, vagyis Szent István megkoronázásával. A történet végül első királyunk szentté avatásával zárult, így 83 év eseményeit ölelte fel.

A sors fintora, hogy akkoriban is egy Péter nevű férfi árulta el Magyarországot.

A cselekményben Gizella királyné és Szent László király mellett feltűnt a „dölyfös és felfuvalkodott” Orseolo Péter alakja is, aki hűbérként ajánlotta fel Magyarországot III. Henrik német-római császárnak.

Orseolo Péter, Szent István unokaöccse, Velence bukott dózséjának fia volt. Kétszer is elfoglalta a magyar trónt: először 1038 és 1041 között uralkodott, de idegenbarát politikája és a magyar előkelők mellőzése miatt népszerűtlen lett. 1041-ben Aba Sámuel elűzte, ám 1044-ben III. Henrik császár támogatásával visszatért a hatalomba, miután hűbérül ajánlotta fel neki Magyarországot. Uralkodása azonban ezúttal sem tartott sokáig: 1046-ban a Vazul fiainak lázadása megdöntötte hatalmát, megvakították, és valószínűleg röviddel ezután meghalt.

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bohana
2025. augusztus 21. 13:42
Ilyenek ezek a Péterek. Aktuális Péter is rögtön magára ismert.
Válasz erre
1
0
boromir67
2025. augusztus 21. 12:05 Szerkesztve
Csakhogy Orseolo árulása történelmi tény. Aki ezzel párhuzamot von...hát...az...jól teszi: a történelem ismétli önmagát.
Válasz erre
2
0
nagymacska44
2025. augusztus 21. 10:36
Hát ha egyszer ilyen a történelmünk, mit lehet tenni?
Válasz erre
1
0
herden100
2025. augusztus 21. 05:43 Szerkesztve
SENKI PÉTER. vs MAGYAR JELEN: youtu.be/6H0B0T9ymvk?si=qTgop0cGQjIcj3p2 🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🤗🥰
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!