Nemcsak magunknak, a fehérváriak közösségének, hanem az egész nemzetnek akarunk nyújtani egy nagy, talán katartikus pillanatot.
Szent István ünnepének Szent István városában, városaiban volna a helye. Március 15., október 23.: Budapest, nem is kérdés. De augusztus 20.: Székesfehérvár, Esztergom, Veszprém. Mielőtt megkapom, hogy polgármesterként hazabeszélek – igen, ez abszolút igaz –, hadd kínáljak néhány objektívebb szempontot is.
Az időben tőlünk legtávolabb lévő, ezért bizonyos értelemben legabsztraktabb ünnep megéléséhez jól jön minden kapaszkodó, valamennyi apró kézzelfogható vagy megélhető emlék, a hely szelleme. Ne értsenek félre, nem egy-egy rendezvényelemet szeretnénk elcsaklizni a fővárostól.
A fenséges tűzijátékot nem sajnáljuk Pesttől, tűzijáték sem létezett Szent István korában, meg Budapest se, Székesfehérvár azonban igen.
Eleve nem tartom helyesnek, hogy egy-egy rendezvényelemet elvegyenek egy településtől, hogy egy másikat gazdagítsanak vele. Ha ugyanis az ország egy része veszteségként él meg valamit, az ország egésze is veszít egy kicsit, végül pedig közösen, nemzetként megélt pillanat helyett egy durva és legjobb esetben is épp csak pozitív átlagot kapunk. Az államalapító ünnepe, ennek a napnak a katarzisa az „átlagokkal” nem összeegyeztethető.
Hiszen távoli fogalomnál, messzi korok alakjánál jóval több is lehet Szent István, és az ő elveit, politikai helyzetét és döntéseit megértve közelebb kerülhetünk hazánk sorsának megértéséhez.
A polgármesteri tapasztalat azonban kiválóan megtanítja, mi a különbség aközött, hogy egy közösség vezetője mit tehet meg, és aközött, hogy mit szeretne tenni.
Szent István a nyugati értékekhez, a nyugati kereszténységhez és kultúrkörhöz kívánt tartozni, és hazánknak is e kultúrkörben szánt jövőt. Felismerte azonban, hogy
önálló Magyarország csak a Nyugat és a Kelet közötti egyensúlyi ponton létezhet.
Uralkodásának legnagyobb próbatétele volt, hogy az akaratot és az adottságot összehangolja, hogy a Kelet és a Nyugat hatalmi frontvonalán kijelölje a magyarság helyét Európa térképén. Hogy a nyugati keresztény kultúrkörhöz való kapcsolódás formálja és erősíti az országot, de a függetlenségét csak az önálló, autonóm, szuverén kormányzás képes garantálni. Elvégre ez jelenti a különbséget szövetség és alárendeltség, állam és tartomány között. Hiába tehát a millenniumi távlat: a földrajz zsarnokságából és a magyarok kulturális tartozni vágyásából fakadó adottságok nem sokat változtak.
Olyan örökség, egyben iránymutatás ez, mely máig érvényes, s melynek „ősforrása” Székesfehérvár.
Az intellektuális gyakorlatokat, a történelem tapinthatóvá tételét nagyban könnyíti, ha a történelem valós helyszínei maguk is ezt szolgálják. Van ebben adóssága a városunknak is, hiszen – bár az Árpád-ház-programban sok mindent megvalósítottunk a testközeli történelemért – az államalapító és dinasztiája emlékéért bőven van még mit tennünk. Adja magát egy határidő is: 2038-ban lesz István király halálának ezredik évfordulója. A kilencszázadikat is különlegesen ünnepelte városunk, az ezrediket pedig valódi mérföldkőként szeretné.
Nemcsak magunknak, a fehérváriak közösségének, hanem az egész nemzetnek akarunk nyújtani egy nagy, talán katartikus pillanatot.
Ehhez szükség lesz épített környezetünk megújítására, szellemi és lelki erőforrásaink erősítésére, egy kiterjedt, a magyar állammal és Szent István városaival közösen felépített programra. Mi már el is kezdtük a munkát, s ezúton is invitálok minden olvasót, éljen bárhol a nemzetben: ossza meg velünk a gondolatait, hiszen a szent király akarata nyomán Fehérvár minden magyar városa is egy kicsit.
A szerző Székesfehérvár polgármestere
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás
Zrednai János érsek óriási szellemi befolyása vitán felül áll, szívügyének tekintette a hódító oszmánokkal szembeni háborút, és Mátyás királlyal is emiatt került végzetes konfliktusba.
Kereken két évszázada, 1825. szeptember 11-én – közel másfél évtizeddel a megelőzőt követően – hívta össze újfent I. Ferenc király az országgyűlést Pozsonyban, amely elindította hazánk legnagyobb társadalmi átalakulását.
Amíg mi, magyarok kényszeresen méricskéljük az országunkat a külföldhöz, sok külföldi úgy szeret minket, ahogy vagyunk. Rajcsányi Gellért írása.
Októberben érkezik a kommunizmus által eltörölni szándékozott polgári irodalom egyik nagyjának kiadatlan első világháborús írásait bemutató könyv.
31 évesen, két gyerek apjaként mártírrá vált, ami sokkal rosszabb az ellenzői számára, mintha még száz évig beszélgethetett volna diákokkal.
Magyarokkal az Everton ellen.
Az ukrán elnök arról beszélt: „előfordulhat, hogy nem lesz végső dokumentum a háború befejezéséről”.
Az online tér után most élőben is találkozhatnak a DPK-tagok.
