Hack Péter most már keményebben bírálta Fleck Zoltánt

2025. augusztus 18. 21:19

A tanszékvezető szerint egyébként is egyszerű a megoldás.

2025. augusztus 18. 21:19
null

Fleck Zoltán szóhasználatban, a probléma értelmezésében is hibázott, és az általa javasolt megoldás is hibás – jelentette ki Hack Péter egyetemi tanár, az ELTE Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszékének vezetője az Öt YouTube csatorna Ring című műsorában, a jogszociológus korábbi kijelentését értékelve.

Emlékezetes, az ELTE oktatója egy június 25-i Tisza szigetes kerekasztal-beszélgetésen arról beszélt, hogy 

ellenzéki választási győzelem esetén a győztes pártnak akár zsarolással és fenyegetéssel is nyomást kellene gyakorolnia a köztársasági elnökre, 

hogy a győztes pártnak adja a kormányalakítási megbízást. Fleck szerint ugyanis ez nem biztos, hogy így történne, ha az ellenzék nyerne.

Hack Péter most úgy fogalmazott, hogy Fleck egy valóban elképzelhető problémára rossz megoldást javasolt. Ha az elnök ugyanis mégsem a választásokon győztes politikai erőnek adna felhatalmazást , akkor egy értelmes többség megszavazná ezt személyt, 

majd az első adandó alkalommal benyújtaná ellene a konstruktív bizalmatlansági indítványt, megjelölve a parlamenti többség által támogatott kormányfő-jelöltet. 

Ez körülbelül három nap alatt lezajlik. 

Hack lapunknak nyilatkozva korábban kifejtette: egy jogász számára megfejtendő kérdés, hogy mi történik akkor, ha egy demokratikus rendszerben egy szereplő kilép az alkotmányos keretek közül. Az kérdés, hogy illik-e a jelenlegi köztársasági elnököt ezzel meggyanúsítani, vagy nem, de egy mindenkori elnök esetében felmerülhet ilyen probléma – mondta Hack, aki ugyanakkor elárulta,

Ezt is ajánljuk a témában

nem feltételezi, hogy jövőre a mostani ellenzék mögött lesz a választói többség. Ugyanakkor egyetemi keretek között, nyilvános vitát is lehet erről a témáról folytatni.  

Ezzel együtt meg is védte Flecket, akit többen is feljelentettek alkotmányos rend erőszakos megdöntésének gyanújával. A tanszékvezető szerint ugyanis kijelentésével a jogszociológus nem valósított meg bűncselekményt. 

A teljes beszélgetést itt nézheti meg:

Fotó  Mandiner / Ficsor Márton

 

 

 


 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Silcon
2025. augusztus 18. 22:42
Nem értem ezt a konstruktív bizalmatlansági indítványos verziót, mert ha egy pártnak vagy koalíciónak többsége van, akkor meg sem szavazzák azt a kormányfőt, akit 3 nap múlva le akarnak váltani. Ez egy logikai bukfenc.
Válasz erre
0
0
states-2
2025. augusztus 18. 22:38
A forgatókönyvet a választók írják 15 éve az ismert eredménnyel, így lesz ez tavasszal is, úgyhogy ne törjék annyira a fejüket a szagértők, mert még megfájdul.
Válasz erre
0
0
nempolitizalok-0
2025. augusztus 18. 22:20 Szerkesztve
Fleck egyszerűen nem ért ahhoz, amit tanít. Viszont annál nagyobb és hűségesebb libbant. Simán le lehet vezetni, miért nincs is értelme annak, amit állít. Ebből következik, hogy a közt. elnök eleve nem húzná az időt, mivel nem is lenne értelme. Jól tennék, ha ezt a Flecket elzavarnák a picsába, persze elvtársai nyilván nem fogják.
Válasz erre
0
0
catalina11
2025. augusztus 18. 22:07
Hack Péter most már keményebben bírálta Fleck Zoltánt" ???
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!