Magyar Péter testőre lökdöste a HírTV riporterét (VIDEÓ)
Korábban a Tisza Párt elnöke azt is tagadta, hogy lenne egyáltalán testőre.
Korábban a Tisza Párt elnöke azt is tagadta, hogy lenne egyáltalán testőre.
A Tisza Párt elnöke az autójában ülve várta, hogy bemenjen a gyerekotthonba. Magyar nem mert kiszállni az autóból, csak az utolsó pillanatban, testőre kíséretében.
Ezzel a húzásával most könnyen elszámolhatta magát a Tisza párt elnöke.
Az Origo emlékeztetett az ellentmondásra.
A biztonsági csapat egyik tagja azonnal reagált.
Magyar rendre jogi végzettségével kérkedik, de most kiderült, vagy nem ért a büntetőjoghoz, vagy saját híveit akarja átverni.
Úgy néz ki, túl gyorsan reagált a Tisza Párt elnöke.
Kell-e attól tartanunk, hogy a Nyugat-Európában napi szinten tapasztalható erőszakhullám Magyarországra is begyűrűzik? Miként tudunk felkészülni egy késes támadásra? Mi áll ennek az erőszakos cselekedetnek a hátterében? Ezekről kérdeztük többek között Pöltl Ákos családbiztonsági szakértőt, hivatásos testőrt.
Az üvegpaneleket katonai teherszállító repülőgépeken szállítják majd a helyszínekre.
Testőrök, titkosszolgálatok, felderítő egységek hibája, vagy épp a golyóálló mellény hiánya – több találgatás is napvilágot látott már, mi vezetett a tragédiához.
Egy volt (?) jobbikos figura is feltűnt a Magyar Pétert védő nehézfiúk között.
A 444 munkatársait vasárnap a helyükre tartva állította meg két, magát „önkéntes kalauzként” szolgálatba helyező testőr a Magyar-féle kocsi elején. Az ügy kapcsán kérdéssel fordultunk a MÁV-hoz, valamint a 444-hez is.
„Nem véletlenül itt követték el a rendszerváltást követő első merényletet” – mondta Tóbiás Mátyás.
A török testőrök nekiestek, közben valaki a heréjét markolászta.
Még a női képviselők is kaptak a pofonáradatból.