Ugyanaz a testőr kísérte Magyar Pétert Miskolcon, aki korábban kidobta a Hír TV stábját (VIDEÓ)

2024. november 20. 16:52

A Tisza Párt elnöke az autójában ülve várta, hogy bemenjen a gyerekotthonba. Magyar nem mert kiszállni az autóból, csak az utolsó pillanatban, testőre kíséretében.

2024. november 20. 16:52

Nyitókép: Képernyőfotó

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, szerdán országjárásra indult Magyar Péter, aki először Miskolcra látogatott. Programjának első állomása az egyik helyi gyermekotthon volt, ahol ellentüntetők várták.

Magyar a vármegyeszékhelyen testőrei kíséretében jelent meg, és

továbbra sem volt hajlandó érdemi válaszokat adni a feltett kérdésekre. 

Futó Boglárkának, a Magyar Nemzet riporterének a gyermekotthon előtt megjelent tüntetők közül többen is nyilatkoztak. Egyikük azt a kérdést intézte a Tisza-vezérnek, hogy miért nem a saját gyerekeivel foglalkozik, hiszen van neki három is. „Az ő családját félreállította, lenyomta, és most idejön. Nem szégyelli el magát!?” – tette hozzá a tüntető. 

Ezt is ajánljuk a témában

Majd a riporter azon kérdésére, hogy mit gondolnak arról a felvételről, melyben Magyar Péter „büdös szájú” emberekről beszél, a válaszadó azt felelte, hogy „mélyen elítéli”. Egy másik jelenlévő pedig kijelentette, hogy 

az ellenzéki politikus „egy elvtárs”. 

„A baj az, hogy másfél millióan szavaznak rá. (...) Nem meggyőző, nem az igazát védi, hanem sulykol” – szögezte le az összeállításban megszólaló férfi.

Az említett hangfelvételt alább hallgathatja meg:

Ezt is ajánljuk a témában

A felvételen egyébként az is jól látszik, hogy Magyart Miskolcra is elkísérték biztonsági emberei, és ahogy próbált bejutni a gyermekotthonba, meglökte a Magyar Nemzet riporterét, aki ezt szóvá is tette neki. 

A videóból az is kiderült, hogy 

a Tisza Párt elnökét délután egyre várták az ugyancsak Miskolcon található Gyermekváros intézménybe, azonban oda már nem érkezett meg.

Az előző gyermekotthon munkatársai futva menekítették ki, majd a politikus beült egy mikrobuszba, amely elhajtott vele.

Az összeállítást alább tekintheti meg:

Sajtószabadság Tisza-módra: válasz helyett kidobatta a HírTV stábját Magyar Péter

A Mandiner korábban beszámolt róla, hogy hogy Magyar Péter nemcsak nem hívja meg a neki nem tetsző médiumokat, de ki is dobatja őket. Így járt legalábbis Heiter Dávid, a HírTV munkatársa, aki Magyar Pétert a kiszivárgott hangfelvételek tartalmáról kérdezte. Válasz helyett a politikus felpattant az asztaltól és a biztonsági embereitől kért segítséget, akik végül

szó szerint kidobták a helyszínről a HírTV riporterét.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2024. november 20. 18:02 Szerkesztve
Remegett keze, laba! Mi lesz a következő allomas?
Akitlosz
2024. november 20. 17:59
Tehát jól dolgozik. A Hír TV bajt keverni megy oda.
Kristály
2024. november 20. 17:03
Mi a ku....a an....át keres a gyermekotthonokban miben mesterkedik ez az aljadék????
you-brought-2-too-many
2024. november 20. 17:00
Nem mert kiszállni az autóból. Magyarul és stílszerűen: beszart.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!