A legfontosabb küldőországok között Németország, Románia, Lengyelország, Olaszország és Szlovákia szerepelt. A cellaadatok szerint a külföldi ünneplők 10 százaléka német, 9 százaléka romániai, 7 százaléka pedig lengyel volt.
Az esti tűzijátékra – mobiltelefonnal – érkezők száma 125 ezerrel volt több mint 2024-ben.
A cellainformációkból az is kiderül, hogy idén augusztus 20-án a vidékről egy napra érkező, mobiltelefonnal rendelkező vendégek száma elérte a 395 ezret. Ez 13 százalékkal volt több, mint tavaly – fűzték hozzá.
Hangsúlyozták, hogy az MTÜ által vizsgált terület lefedi a budai és a pesti rakpartot, valamint a környező bekötő utcákat a Margit-sziget déli harmadától a Petőfi hídig. A fenti adatok az ezen a körzeten belül mobiltelefonnal rendelkezők számát mutatják. A tűzijátékot nézők azonban ennél jóval többen voltak, mivel a város számos egyéb pontján, továbbá a televízión és az online felületeken is több százezren követték az eseményt – olvasható a közleményben.