Trump minden korábbinál nagyobb védelmet kap – golyóálló üveggel veszik körül

2024. augusztus 16. 06:45

Az üvegpaneleket katonai teherszállító repülőgépeken szállítják majd a helyszínekre.

2024. augusztus 16. 06:45
null

Nyitókép: Peter Zay / AFP

Az amerikai titkosszolgálat előkészületeket tesz Donald Trump volt elnök szabadtéri kampánygyűléseinek biztosítására a közelmúltbeli  események után. A tervek szerint Trump pódiumát golyóálló üveggel veszik majd körül, ami eddig főként hivatalban lévő elnökök védelmére szolgált – írta meg az ABC News.

A titkosszolgálat javasolta, hogy Trump ne tartson szabadtéri gyűléseket, miután Pennsylvaniában, Butler városában egy fegyveres 120 méterről rálőtt, és megsebesítette a jobb fülét, de a republikánus elnökjelölt elutasította a javaslatot.

Trump július 13. óta közel egy tucat zárt térben tartott kampányrendezvényt szervezett. A csatorna szerint azonban kifejtette, hogy szeretne visszatérni a szabadtéri gyűlésekhez, és garanciákat kért a biztonsága érdekében. Július 31-én a pennsylvaniai Harrisburgban, egy fedett arénában tartott rendezvényen dicsérte a helyszínt, de hozzátette: „Nem mondunk le a szabadtéri gyűlésekről. Azok, akik ma nem tudtak bejutni, egy szabadtéri gyűlésen részt vehetnek”.

A golyóálló üveg használata egy újabb lépés annak érdekében, hogy a kampány során garantálhassuk Trump biztonságát

– nyilatkozta a csatornának a titkosszolgálat egyik nyugalmazott ügynöke, Don Mihalek. 

„Ez nem csak egy darab üveg, hanem egy nagy és nehéz páncélozott üveg, amely kiterjedt logisztikai kapacitást igényel, amelyet általában a nagyszabású szabadtéri rendezvények számára tartanak fenn” – tette hozzá.

A republikánus elnökjelölt testőrei a tervek szerint golyóálló üvegpanelekkel veszik majd körül Trumpot, bár hivatalos közlemény még nem jelent meg erről. Az üvegpaneleket katonai teherszállító repülőgépeken szállítják majd a helyszínekre. Országszerte több készletet is tárolnak, hogy szükség esetén teherautóval gyorsan a helyszínre tudják azok juttatni.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 171 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MyOp
2024. augusztus 16. 09:22
You can take my ears, but you cannot take my liberty.
nguru
2024. augusztus 16. 08:55
Jó ötlet! Itthon is nagyobb védelem illetné meg a Csúti géniuszt. Vasrács, lehegesztve, kulcs elásva. Aztán lehetne mutogatni, jó pénzért! Legalább a szektások összeadnák, amit elloptak a NER fiúk... Volna mit: most olvasom hogy 2011 óta megduplázták az államadósságot!
pipa89
2024. augusztus 16. 08:46
Veszett a világ
Galsó Atya
2024. augusztus 16. 07:54
Rpg? Amennyi erővel a faszi felmászott egy tetőre egy félautomatával, annyi erővel vihetett volna egy páncéltörőt is. Nem hiszem, hogy olyan nehéz beszerezni Amerikában
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!