Brüsszel újabb stratégiai ágazatot áldozott be, elhúzódó válság körvonalazódik

Magyarország sem marad ki a krízisből, de összeomlástól nem kell tartani.


Magyarország sem marad ki a krízisből, de összeomlástól nem kell tartani.


Noha az infláció maradt ugyanakkora szinten, rendkívül kedvező a háztartásoknak, hogy éves alapon az élelmiszerek közül többnek is mérséklődött az ára: kevesebbe kerül a liszt, a cukor, a kolbász, a tej és a margarin is!


A három nagy üzletlánc azt is elárulta, milyen szempontok mentén alakítják ki az akcióikat – semmit sem bíznak a véletlenre.


Már a drogériai termékekre is kiterjesztette a kormány az árrésstopot; a tisztálkodási szerek ára átlagosan 20-30 százalékkal csökkent, egyes árucikkeknél az 50 százalékot is meghaladta az áresés.


A szlovák és az osztrák társszervek tájékoztatása szerint szerdán 0 órától a ragadós száj- és körömfájás betegség kapcsán az állatszállító gépjárművek ellenőrzésének végrehajtásával kapcsolatos határmenti intézkedéseket feloldották.


Az árrés mostani szabályai május 31-ig maradnak a terv szerint.


Sokkal kevesebbe kerül most az ünnep, mintha egy hónapja lett volna.


A végtelenségig nem lehet emelni a fagyik gombóconkénti árát, a szakemberek úgy számolnak, hogy aki tavaly is fagyizott, idén is fog.


A Mandiner kérdésére a láncok megerősítették, valóban korlátozzák az egyszerre megvásárolható mennyiséget.


A tejtermékek és a tojás ára több száz forinttal csökkent, de a többi élelmiszer is jóval olcsóbb.


A kabinet március közepétől harminc alapvető élelmiszer árát mérsékli.


Igaza volt a kormánynak; már el is készültek a tervek a közbelépésre.


A baloldal szokás szerint a multik profitjáért aggódik.


A termék több allergént is tartalmaz.


Azt követelik, hogy csökkentsék a tej áfáját.


Az infláció 5,5 százalék volt januárban és Nagy Márton miniszter a közösségi oldalán már belengette az árstopok újbóli bevezetését is, kérdés, veszik-e a lapot a kereskedők. Mert igen sokan megéreznék.


Beavatkozik a kormány.


Szokatlan jelenséggel, az árak csökkenésével is szembesülhettek a háztartások 2024-ben. Elemzésünk.


Íme a legelterjedtebb fajták és néhány tipp arról, mire érdemes figyelni a használatuk során. Gianni Annoni írása.


Az alternatívtej-eladások éves összértéke 2023-ban elérte a 3,2 milliárd dollárt az Egyesült Államokban, ami 11,1 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Gianni Annoni írása.
