Romaügyi szakértő: A „C-generáció” határozza meg Magyarország jövőjét

Forgács István meggyőződése, hogy a valódi változásnak nem felülről kell jönnie, hanem a helyi közösségekben kell megtörténnie.

A kabinet március közepétől harminc alapvető élelmiszer árát mérsékli.

„A termelők 200 forintért adják a tejet, a boltban 550. Ez tűrhetetlen. Szép szóval vagy más eszközökkel, de meg fogjuk védeni az embereket az indokolatlan áremelésektől” – fogalmazott a közelmúltban Orbán Viktor.
Az év első hónapjában átlagosan 7 százalékkal voltak magasabbak az élelmiszerárak, mint egy évvel korábban. Az alapvető élelmiszerek számottevően drágultak százalékos arányban, ám
a jelenséget nem indokolják a piaci folyamatok.
A globális alapanyag- és a kiskereskedelmi beszerzési árak ugyanis érdemben nem változtak azóta, hogy a kormány kivezette a kötelező akciózást, vagyis 2024 júliusa óta.