Kaiser Ferenc: Oroszország lyukat tudna robbantani Európa helyébe, de az európaiak is 140 nagyvárost tudnának elhamvasztani

Ennyit ér az európai nukleáris erő a szakértő szerint.


Ennyit ér az európai nukleáris erő a szakértő szerint.


40 éves törvényt írnának felül.


A volt orosz elnök szerint Moszkvának minden rendelkezésére álló eszközt be kell vetnie, ha London és Párizs atomfegyver-technológiát ad Kijevnek.


Megkongatta a vészharangot az orosz titkosszolgálat.


Moszkva üzent a NATO-nak.


A háttérben már zajlik a haderők átcsoportosítása, miközben az ultimátum órája egyre hangosabban ketyeg.


Észtország kész nukleáris fegyvereket állomásoztatni.


Vége az atomfegyverek korlátozásának, az oroszok és az amerikaiak is azt csinálnak, amit akarnak.


Ehhez azonban három nagy európai hatalomnak kellene megegyeznie.


Öt azonosítatlan eszköz jelent meg az Île Longue nukleáris bázis fölött.


Az amerikai sajtó értékelése szerint Moszkva ezekkel a fegyverbemutatókkal azt akarja elérni, hogy Washingtont a saját feltételeivel tárgyalóasztalhoz kényszerítse.


Nagy terveket szőnek Kijevben a politikai és gazdasági korlátok ellenére.


Kim Jodzsong szerint teljesen elkeseredett az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea.


A Kreml szóvivője immár nyílt lapokkal játszik.


Tömegpusztító fegyverekről egyeztetnek az ukránok – ez mindent megváltoztat.


A szimulációs filmben lángra kap minden, ami éghető: benzinkutak, autók, elektromos alállomások, gázinfrastruktúra.


A volt orosz elnök szerint Moszkva már megkapta az indokot, hogy nukleáris fegyvereket is bevessen.


Az orosz elnök kifejtette, hogy a kiigazításra a nukleáris fegyverek bevetési küszöbének csökkentéséről szóló tárgyalások hátterében kerül sor.


A NATO főtitkára szerint „a láthatóságot is elrettentő eszközként kell használni”.


Hiszen mindenki tudja, hogy az atomfegyverek praktice teljesen irrelevánsak. Hát persze.
