„Ez más kávéház” – kikerülnek a tapasztalt játékosok a magyar válogatottból

Generációváltáson megy át éppen a csapat.


Generációváltáson megy át éppen a csapat.


Bánhidi Bence nélkül is a legjobb nyolc a cél.


Kortárs jazz és klasszikus zene kacsint össze hazánk leginnovatívabb big bandjének repertoárjában, amely programsorozattal ünnepli két évtizedes fennállását. A zenekaralapító és -vezető Fekete-Kovács Kornél nagyapai álmokról, bartóki örökségről és arról, mit ér a jazz-zenész, ha magyar.


A Szabó Zsófi vezette beszélgetésből is kiderült, Berki Krisztián, Görbitz Anita és Nagy László igazi sportolólegendák.


Klasszikus dilemma, hogy Veszprémben kevés a magyar kézilabdázó, és hiába igazolnak külföldi sztárokat, mégsem tudják megnyerni a bajnokok ligáját. Többek között erről a helyzetről kérdeztük a korábbi világklasszis jobbátlövőt, a veszprémiek sportigazgatóját, Nagy Lászlót.


Magyart nem, világsztárokat viszont bejelentett a Veszprém – ketten is ingyen érkeznek.


Úgy tűnik, beigazolódnak a sajtóértesülések.


Weiszdorn Róbert még ma is makacsul kitart azon állítása mellett, mely szerint igaz, hogy ő is használta fegyverét az ügyféltérben, viszont a biztonsági őr halálát nem ő okozta.


A Kossuth-díjjal frissen kitüntetett író-költőt a diktatúráról és a szabadságról, a tengerészetig is elvezető kalandos életéről és a szemléletét formáló sorsfordulókról kérdeztük. Interjúnk.


Könnyű vagy nehéz a sorsolás? Teljesen mindegy, a lényeg: 40 év után legyen végre világbajnoki résztvevő a magyar válogatott!


Az újpestiek 75 éves legendája azon kevesek egyike, aki irányította a miniszterelnököt, és a döntéseit, utasításait, olykor intrikáit zokszó nélkül elfogadta a politikus.


Az olimpiai aranyérmes, kilencszeres magyar bajnok egykori labdarúgó szerint hosszú folyamat lesz, mire a lilák utolérhetik a Ferencvárost, de a nemzetközi szereplés reális cél lehet pár éven belül.


Baleset érte az Újpest korábbi labdarúgóját, a kilencszeres magyar bajnok Nagy Lászlót.


A Fradi elleni 0-3 óta nem tud megállni a lejtőn az Újpest. Megpróbáltuk összeszedni az okokat, és megkérdeztünk egy klublegendát, aki nem kímélte az utódokat.






