Fél a brit baloldali kormány Nigel Farage-től?
A Politico szerint Farage mozgalma rányomja a bélyegét az ország politikáira.
A Politico szerint Farage mozgalma rányomja a bélyegét az ország politikáira.
Az Európai Bizottság bíróság elé citálja Nagy-Britanniát a Brexit-megállapodás megsértése miatt.
Egyik diplomatájukat kémkedés és felforgatás miatt kiutasítják Oroszországból.
Hat év után először találkoznak a két ország vezetői.
Ian Austin brit újságíró nekiment a Hamásznak – a brit rendőrség ellene kezdett nyomozni.
Áll a bál a kitiltott ENSZ-ügynökség körül.
Nagy árat fizetnek az ukrajnai hódításokért.
Érkeznek a gazdaságilag inaktív migránsok.
Épp a lopások problémájáról adott elő...
Az egykori orosz elnök a brit külügyminiszter Ukrajnával kapcsolatos kijelentéseire reagált.
A döntést azzal magyarázták, hogy a fegyverek a nemzetközi jog megsértésének kockázatát hordozzák magukban.
Mohamed Mohamed 2000. január elsején született szenegáli állampolgárt bizony sosem fogja visszakérni Szenegál. Király-Kiss Miklós írása.
A börtönügyi miniszter szerint „nem fogja befolyásolni a rendőrség munkáját”, hogy ilyen módon lépnek fel azok ellen a britekkel szemben, akik feldühödtek, hogy egy ruandai tinédzser több brit kislányt is megkéselt és vérükkel vörösre festette a járdát.
Több olyan embert ítéltek el az elmúlt hetekben, akik nem is vonultak utcára a nagy-britanniai zavargások alatt, csak online fejtették ki a nézeteiket.
Korlátozzák a családegyesítéseket a BBC szerint.
Így múlik el Európa dicsősége?
A fasiszta persze fasiszta, annak minden ürügy, és az is igaz, hogy ez a balhé gyanúsan a Labour Party választási győzelmét kíséri.
A Munkáspárt szerint „le vannak égve”.
Adam Peatyt az ág is húzza.