Nagy-Britannia is szembe került Izraellel és a palesztinok oldalára állt

2024. október 29. 06:01

Áll a bál a kitiltott ENSZ-ügynökség körül.

2024. október 29. 06:01
null

Nyitókép: MTI/EPA/Abir Szultan

A brit miniszterelnök szerint a palesztinokat segélyező ENSZ-ügynökség tevékenységét tiltó izraeli parlamenti határozat ellehetetlenítheti a szervezet létfontosságú munkáját, és így veszélybe sodorhatja a gázai övezetben és Ciszjordániában folyó nemzetközi humanitárius segélyprogram egészét. Sir Keir Starmer hétfő esti nyilatkozatában előzményeként az izraeli parlament nagy többséggel elfogadott két jogszabályt, amely Izrael területén és az izraeli ellenőrzésű palesztin területeken egyaránt megtiltja az ENSZ-segélyszervezet tevékenységét.

Az izraeli kormány azzal vádolja az ENSZ-ügynökséget, hogy több tagja részese volt a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet Izrael ellen elkövetett tavaly októberi támadásának,

 amelyben 1200-an meghaltak, több mint háromezren megsérültek. A támadás után Izrael széleskörű hadműveleteket indított Gázában azzal a meghirdetett céllal, hogy felszámolja a Hamász politikai és katonai gépezetét.

Keir Starmer a Downing Street által ismertetett hétfő esti állásfoglalásában leszögezi: a Gázai övezetben kialakult humanitárius helyzet egyszerűen elfogadhatatlan. A munkáspárti brit kormányfő szerint azonnali tűzszünetre, a Hamász által elhurcolt túszok azonnali elengedésére és a Gázának szánt segélyek jelentős növelésére van szükség.

Starmer hangsúlyozta: Izraelnek nemzetközi kötelezettségei alapján biztosítania kell, hogy a gázai lakosság megfelelő mennyiségű segélyhez jusson,

 és csak az UNRWA tudja eljuttatni e humanitárius segélyeket a szükséges mennyiségben és ütemben a gázai civilekhez.

A szervezetnek ENSZ-felhatalmazása van a palesztin menekültek támogatására, ezért Nagy-Britannia arra szólítja fel az izraeli törvényhozókat, hogy tegyék lehetővé az UNRWA alapvető fontosságú tevékenységének folytatását – áll a brit kormányfő hétfő esti nyilatkozatában.

Röviddel Starmer felhívása előtt David Lammy brit külügyminiszter a londoni alsóházban tartott helyzetértékelésében kijelentette: 

nincs mentség arra, hogy Izrael korlátozza a humanitárius segélyek eljuttatását a gázai palesztin lakosságnak.

Lammy szerint a segélyszállítmányok – köztük azok is, amelyeket a brit kormány finanszírozott – feltorlódtak Gáza határain, és jelenleg éppen azokhoz nem jutnak el, akiknek égetően szükségük lenne e segélyekre.

Ezekkel a korlátozásokkal Izrael saját nyilvánosan vállalt kötelezettségeit is megszegi, emellett a nemzetközi humanitárius jog megsértését is kockáztatja – fogalmazott parlamenti felszólalásában a brit külügyminiszter.

Lammy kijelentette: 

London a leghatározottabban elítéli a palesztin lakosságnak szánt segélyek eljuttatásának izraeli korlátozását. 

Hozzátette: a gázai lakosság 90 százaléka volt kénytelen elhagyni otthonát a háború kezdete óta, és többen közülük tízszer vagy ennél is többször kényszerültek menekülésre az elmúlt egy évben.

Ezt is ajánljuk a témában

(MTI)

Összesen 129 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szvv
2024. november 28. 09:45
Nincs ezen csodalkoznivalo. A fel orszaguk mar muszlim.
Takimaki
2024. november 16. 16:32
A 90-s években ugye ENSZ felhatalmazással népírtás miatt légi haderővel beavatkoztak a jugoszláv háborúba. Eddig izrael kiírtott 50000 civilt, ott kiváncsi leszek "mikor" döntenek a beavatkozásról hogy vonuljanak ki az izraeliek, de valószínüleg ők akármennyi embert megölhetnek nem lesz olyan kiállás a civil lakosság mellett mint Koszovóba
Skulo
2024. november 16. 16:32
Anglia, most védi a palesztinokat?! Elfelejtik, hogy 1947 ben ők adták át a területet Izraelnek, ahelyett, hogy visszadták volna az addig gyarmatositottnak a földjét
canadian-deplorable
2024. november 16. 15:32
A baloldal szövetségre lépett az iszlám terrorizmussal. Ezért próbálják Európa lakosságát muszlim tevebaszókra cserélni. Ez az unholy alliance (Istentelen szövetség) velejéig sátáni és az emberiség halálos ellensége. Angliában az idén kommunista párt került hatalomra és azonnal zsarnoki módon kezdett kormányozni. Remélem, hogy Starmer lámpavason fogja végezni, már eddig is gazdagon rászolgált.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!