Egy 12 éves kislányt a rendőrség elhajtott, amikor feljelentést akart tenni a nemi erőszak miatt – majd újra elkapták, elrabolták és megerőszakolták.
Nyitókép: Pixabay
A Free Press hasábjain ment neki dörgedelmes véleménycikkében Dominic Green, a Wall Street Journal és a Washington Examiner publicistája a brit establishmentnek, amely – élén a jelenlegi miniszterelnökkel, a munkáspárti Keir Starmerrel – éveken át titkolta brit gyereklányok migránsok általi sorozatos megerőszakolását és akadályozta az ügyek rendőrségi kivizsgálását. Ez volt
„a békeidőben elkövetett legnagyobb bűn és eltussolás a brit történelemben” – írja Green,
aki szerint „a hatalomból keveseket érdekelt” lányok ezreinek megerőszakolása, amíg Elon Musk tweetelni nem kezdett.
Az áldozatok túlnyomó többségének továbbra sem szolgáltattak igazságot – hívja fel a figyelmet a szerző, aki szerint a tömeges nemi erőszak továbbra is folytatódik, miközben „a brit kormányok, úgy a konzervatívok, mint a munkáspártiak, abban reménykedtek, hogy a 2010-es években megtörtént néhány szimbolikus felelősségre vonás után eltemették a történetet”. Most azonban Musk tweetjeinek hatására „Nagy-Britannia szégyenben áll a világ előtt, s a közvélemény elnyomott haragja forr”.
Green állítja: „a brit rendszer minden szintje benne volt az eltussolásban”, hiszen a szociális munkásokat hallgatásra kényszerítették, a rendőrség helyben „figyelmen kívül hagyta, mentegette vagy még fel is bujtotta a pedofil erőszaktevőket városok tucatjaiban”, a rendőrség és a belügyminisztérium országos vezetése „szándékosan kerülte a cselekvést annak nevében, amit a »közösségekkel fenntartott kapcsolatoknak« neveztek”, a helyi tanácsok és a parlament tagjai visszautasították a megerőszakoltak szüleinek segítségkéréseit, jótékonyásgi szervezetek, NGO-k és munkáspárti képviselők rasszizmussal vádolták meg azokat, akik beszéltek az ügyről, a sajtó pedig „jórészt ignorálta vagy bagatellizálta életük legnagyobb sztoriját”.
A publicista szerint ezt azért tették,
hogy „védjék a multikulturalizmus egy bukott modelljét, és hogy ne kelljen kemény kérdéseket feltenniük a bevándorláspolitika és az integráció kudarcairól”,
no meg hogy ne nevezzék őket rasszistának vagy iszlamofóbnak. Épp ezért „ma senki sem tudja, hogy hányezer fiatal lányt erőszakoltak meg hány városban Britannia-szerte az 1970-es évek óta”. tudni szerinte csak azt lehet, hogy a bűncselekmények epicentruma Észak- és Közép-Anglia deindusztrializálódó városai voltak, ahová az 1960-as évek óta költöztek be a pakisztáni és bangladesi bevándorlók. Ők aztán a legsérülékenyebb lányokat pécézték ki: szegényeket, árvákat, gyermekotthonok lakóit, cukorkával, étellel, taxiztatással és drogokkal csábították el őket, majd „megerőszakolták a lányokat, körbeadták őket családi és baráti hálózatokban, futtatták őket hasonló hálózatokban más városokban, aztán eldobták őket, amint elérték a beleegyezési korhatárt”.
Green említ néhány egészen hátborzongató történetet: például az oldhami származású Sophie-ét, aki 2006-ban bement egy rendőrségre bejelenteni, hogy egy Ali nevű férfi az imént megerőszakolta egy temetőben. Akkor elhajtották azzal, hogy majd egy felnőttel jöjjön vissza, ha kijózanodott.
De még a rendőrségen elkapta két férfi, és egy harmadikkal kiegészülve megerőszakolták a kocsijukban, mjd kidobták az utcán.
Ott aztán egy Sarwar Ali nevű férfitől kért útbaigazítást, aki hazavitte magához, szintén megerőszakolta, majd adott neki pénzt buszjegyre; ezt követően egy Shakil Chowdhury nevű férfi jelent meg autóval, aki felajánlotta, hogy hazaviszi, ám valójában elrabolta, és egy olyan házhoz vitte, ahol négy másik férfival együtt többször megerőszakolták. Más lányokat pedig meggyilkoltak – 2003-ben Manchesterben egy lányt a többszöri erőszakot követően heroin-túladagolással gyilkoltak meg, Telfordban egy 12 éves kora óta behálózott és 14 évesen teherbe ejtett lányt otthonában élve elégetett egy Azhar Ali Mehmood nevű ember anyjával, rokkant nővérével és a szíve alatt hordott második magzatával együtt, aki szintén Mehmoodtól fogant.
Ezeket a vérfagyasztó bűncselekményeket azonban eltussolták, mert – mint Green írja – „nem a megfelelő fajta rasszista indíttatású bűncselekmények voltak, és nem a megfelelő fajta bűnöző követte el őket”.
Ráadásul az esetek döntő többsége munkáspárti többségű, munkáspárti parlamenti képviselő által képviselt városokban történt, ahol a Munkáspártnak szüksége volt a muszlimok szavazataira. „Ez fordított intézményes rasszizmushoz vezetett, ami lehetővé tette az elkövetők számára, hogy belátásuk szerint cselekedjenek” – így a szerző.
A folyamat során Green szerint „a rendszer maga is korrupttá vált”: a szociális munkásoknak előre szólt a rendőrség, hogy ha jelentik a bűncselekményeket, le fogják őket rasszistázni;
Oldhamben egy bandavezér, Shabir Ahmed egyenesen „jóléti jogi tisztviselőként” dolgozott a helyi tanácson, és irodájából vezényelte a bűnszervezetet.
A helyi, pakisztáni származású munkáspárti politikusok rendszeresen beavatkoztak a rendőrségi vizsgálatokba. „Konkrétan a Munkáspárt számára a »közösségi kapcsolatok« a városi muszlim szavazók megdolgozását jelentették”. Nazir Afzal korábbi királyi főügyész szerint 2008-ben a belügyminisztérium kifejezetten felszólította a rendőrséget, hogy a bandában elkövetett nemi erőszakot ne üldözzék, mert az érintett lányok „informált döntést hoztak a szexuális magatartásukról”. Keir Starmer jelenlegi miniszterelnök még királyi főügyészként maga ejtett 2009-ben egy erőszaktevő bandáról szóló ügyet annak ellenére, hogy az ügyben DNS-minták és több órányi videóra vett vallomás is rendelkezésre áll.
Ám a Konzervatív Párt sem különb a Deákné vásznánál:
Boris Johnson korábbi pártvezér és miniszterelnök még 2019-ben azt mondta, hogy a gyermekmolesztálási ügyek kivizsgálására költött pénzt „mintha felejakulálták volna a falra”,
annyira feleslegesen költötték el; 2020-ben pedig kormányzása alatt a belügyminisztérium eltitkolt egy anyagot az erőszaktevő bandákról, mert annak megjelentetése „nem szolgálta a nemzeti érdeket”.
„Nem lesz béke Britanniában, amíg a teljes igazság ki nem derül, a jogrend helyre nem áll, a bürokráciát el nem számoltatják, és a »közösségi kapcsolatok« uralma a visszájára nem fordul. A munkáspárti kormány minden tőle telhetőt megtesz majd annak érdekében, hogy minél kevesebbet tegyen” – figyelmeztet Dominic Green.
Magyar Péter a korábbi baloldali elit által használt kommunikációs stílusra állt át, vélhetően azt remélve, hogy ez majd kihúzza a pártot a gödörből. Ez azonban egy kétélű fegyver.
Döbbenetes adatok láttak napvilágot: Belgium fővárosában a 18 év alattiak alig 10 százaléka számít kizárólag belga származásúnak. A flamand jobboldal szerint nyílt népességcsere zajlik, amit már a hivatalos számok is igazolnak.
A tettek mezejére léptek.
Fényes nappal, egy forgalmas bázeli játszótéren történt a súlyos bűncselekmény: egy férfi a gyanú szerint egy ötéves kislányt rángatott be egy nyilvános mosdóba, miután bántalmazta idős gondozóját. Az elkövető jelenleg szökésben van.
Pedig nem ez volt az első eset.
A Nobel-díjas író a saját hazáját korábban egy részeges anyához hasonlította.
A magyar miniszterelnök elfogadhatatlannak nevezte a legújabb uniós tervet.
Az Egyesült Államok NATO-képviselője szerint a béke eléréséhez már csak az Oroszországgal való megegyezés hiányzik, a tárgyalások ugyanis a végső egyezmény felé közelítenek.
Egy másik jármű szemből, kivédhetetlenül, frontálisan az övének ütközött. A szövetségi kapitányt kórházba szállították.
