Ahová Karácsony most került, az már a morális szakadék, sőt – maga a teljes agybaj

A magyaroknak Orbán kell. Csakhogy ezt a főpolgármester és a Tisza nehezen emészti meg.


A magyaroknak Orbán kell. Csakhogy ezt a főpolgármester és a Tisza nehezen emészti meg.


Nem harcoló csapatokat kéne küldenie Nagy-Britanniának Ukrajnába – erről Boris Johnson egykori brit kormányfő beszélt a BBC-nek. Johnson volt az, aki meggyőzte 2022-ben Zelenszkijt arról, hogy folytatnia kell a háborút.


Egy 12 éves kislányt a rendőrség elhajtott, amikor feljelentést akart tenni a nemi erőszak miatt – majd újra elkapták, elrabolták és megerőszakolták.


Nemzetközi támogatók egész raja veszi körül a korábbi elnököt. Így sorjáznak Trump szövetségesei.


A volt brit miniszterelnök optimista a háborút lezárást illetően, ha és amennyiben novemberben Trump fogja megnyerni az amerikai elnökválasztást.


Az egykori brit miniszterelnök szerint az esküdtszék döntése „egy liberális bérgyilkosság volt, ami visszafelé sült el”.


Ám végül nem lett semmi a beszélgetésből, mert Navalnij halála után visszalépett a volt miniszterelnök.

