Hoppá: Orbán európai szövetségese a Perzsa-öböl felé veszi az irányt

Az első nyugati kormányfő, aki látogatást tesz a térségben az iráni háború óta.




Az első nyugati kormányfő, aki látogatást tesz a térségben az iráni háború óta.


Olaj nélkül is van élet, de víz és élelem nélkül? Az iráni légitámadások a gazdasági és termelési struktúrát célozták meg elsődlegesen. Lazac, kaviár már fogyatkozóban, de a polcokon még van elegendő élelem Dubajban. Vajon a sivatagi csúcstechnológia és a stratégiai tartalékok elegendők lesznek egy elhúzódó konfliktus túléléséhez?


Irán már aknákkal fenyegeti a tankereket, Amerika rákényszerülhet, hogy védelmet nyújtson az áthaladó hajóknak.


Élesben vizsgázott a dél-koreai rakétapajzs – Irán drónjai ellen vetették be.


A közel-keleti harcok ellenére folyamatosan érkeznek a magyar mentesítő járatok.


A rakéta darajai egy autóra estek.


Vasárnap szinte megállás nélkül iráni drónok fenyegették a luxuskikötőt.


Folyamatosan tájékoztatják az embereket a fejleményekről, de most mindenkit arra kérnek: maradjon védett helyen.


Folyamatosan érkeznek beszámolók a közösségi médiában arról, hogy Irán pusztító ellentámadást indított.


Az Egyesült Arab Emírségek állami olajvállalata szintén szeretne tulajdonrészt szerezni a NIS-ben.
